Kallós Archívum 15. Kalotaszegi magyar népzene. Méra

— Leírás —

Gyűjtötte:
Kallós Zoltán (1962 szeptember, 1963 május)
Kallós Zoltán, Pesovár Ferenc (1964 március)
Kallós Zoltán, Martin György, Sztanó Pál (1969 május)

Technikai rekonstrukció: Németh István

Idézet a kísérőfüzetből:

MÉRA

Méra Kolozsvártól északnyugatra található, 415 m tengerszint feletti magasságon, a Kolozsvár-Nagyvárad vasútvonal, illetve a Zilah felé vezető E81-es országút mellett, a várostól 13 km-re. Szomszédai: északra Szomordok, északkeletre Nádaskóród, délre, a Nádas-patakon túl Szucság, illetve az 1956-ig Mérához tartozó Andrásháza, szintén a Nádason túl, délnyugatra Magyarvista, északnyugatra, a Nádas innenső oldalán Magyarnádas. Rendi és közigazgatási státusa: jobbágyfalu, majd kisközség.
A falu nevével — amelyet a századok során többféleképpen is írtak — először egy 1299-ben kelt, kétes hitelű oklevélben találkozunk. A fennmaradt iratok elsősorban a különböző birtokos családokhoz, így a legkorábbiak az erdélyi közéletben megbízottként szereplő Mérai nemesekhez kapcsolódnak. Az első források között említhetjük a pápai tizedszedők számadásait is, amelyekben Méra neve három alkalommal (1332,1333, 1334) szerepel, bizonyítván, hogy már az 1330-as években egyházas hely.
Magyarok alkották Méra lakosságának gerincét. Az 1920 és 1940 közötti időszakot kivéve a faluban magyar iskola működött. A falu tisztségviselői, különböző társaságainak vezetői is a magyarok köréből kerültek ki. Ahogyan a nemzetiségek közül a magyar, a felekezetek közül a református vallás az uralkodó Mérában. Már 1621-ben református anyaegyháznak számított Méra, amelyhez mint filiála tartozott Szucság.
A falu Kolozsvárhoz való közelsége, könnyű megközelíthetősége számos előnyt jelentett már a 18-19. században is a méraiaknak: fával, sóval kereskedtek, illetve felesleges terményeiket, „naturáléikat” ott értékesíthették, sőt napszámba is jártak. A falu határának dombos, köves volta miatt a gazdálkodás egyre inkább az állattenyésztés irányába mozdult el. A 20. század elején a környékbeli román falvakból gyakran küldtek mérai gazdákhoz fiatal fiúkat szolgálni, a bér elnyerése mellett fontos szempont volt az is, hogy a méraiaktól gazdálkodni tanulhattak.
A század elején a mérai gazdák többsége intenzív állattenyésztésbe, elsősorban lefejő bivalytartásba kezdett. A méraiak mindig fogékonyak voltak arra, hogy felesleges terményeiket a közeli városban értékesítsék, s a vasút megépítése után az addiginál könnyebben bekapcsolódhattak a város élelmiszerekkel való ellátásába. Míg kezdetben a tejhordó asszonyok hátukon, iszákokban (átalvető) szállították Kolozsvárra a tejet, az 1920-as évektől már a tejeskordéval, tejeskocsival fuvarozók vitték a gazdáktól összeszedett, lelakatolt, tejjel teli kandérokat, amelyeket aztán Kolozsvárt átadtak a megrendelőknek.
Méra település egy nem mindennapi tájházzal és múzeummal büszkélkedik. Nem véletlenül. 1950-ben több mint 1500 bivalyt tartottak Mérán, amelyek élelmet és megélhetést biztosítottak gazdáiknak, de vontató állatoknak ís használták őket. Számuk 1990 óta egyre csökken, így a hajdani gazdák készségesen ajánlották fel a bivalytartással kapcsolatos tárgyaikat. Jármok, fejőszékek, kannák, fejő edények, petróleumlámpák, a tej feldolgozásához szükséges eszközök, szekerek, patkók, fényképek és dokumentumok láthatóak itt. A kolompgyűjtmény több mint 100 darabot számlál.

— Felvételek —