Ó, bút látott, sok kínt vallott gyarló testem

Ó, bút látott, sok kínt vallott gyarló testem,
Mel nagy kínba, siralomba érted estem!
Éjjel-nappal jajgatással
magam csak vesztem, süljesztem.
Ó hírvasztó, szívfonnyasztó nyavaljáim,
Ingem vesztő, megemésztő nagy kánjaim!
Sokasodnak, szaporodnak szívmardosó skorpióim.
Ó, hol vagytok, hogy nem láttok jó barátim,
Velem bánó, s ingem szánó jó rokonim,
Ó, szerelmes, édes, kedves régi sok jóakaróim?
Ha látnátok, megszánnátok kínjaimat.
Varas békák, ocsmány férgek száraimat,
Húzzák rágják, úgy fogdossák injaimat.
Áspis kígyók, rút skorpiók ujjaimat,
Szopogassák, s úgy faldossák karjaimat,
Nagy viparák, mind a kutyák,
mind elrágják lábaimat.
Néggyé vágták, nyársra húzták a szivemet.
Mind egy cseppig, mind kiszípták a véremet.
Elszaggatták, s törték, marták genge,
piros, szép szívemet.
Az ég felé felhallanék kiáltásom,
Ércet, követ meglágyítná sikoltásom,
Ördögökön meg sem fognak,
többet ártnak panaszlásim.
Nincs mit tennem, fel kell vernem mindezeket.
Nem tőthetem ördögöknek én kedvüköt,
Mert mintha csak kínzásomra
esküdték vóna mind őköt.
Örök kínra, rút halálra magát adni,
Ó, mel nagy kár egy kis jóért igy szenvedni!
Bezeg nehéz rút dögökvel itt kínlódni.