Szomorúan zúg a gödöllői erdő

Szomorúan zúg a gödöllői jerdő.
Boríts be, boríts be, te fekete felhő,
Szállj le minden ágra, minden kis levélre,
Öltöztess tetőtől, talpig feketébe!
Koporsóba fekszik, mindörökre néma,
Magyarországnok a legszebb királynéja.
Mikor a magyart már senki se szerette,
Ő áldott karjával keblére jölelte.

Mit álmodtál, jó királyné a bécsi kriptábo?
Azt álmodtam, otthon voltam szép Magyarországbo.
Azt álmodtam, zápor hullott, de nem a borús égből,
Hanem az én hű nemzetem bánatos szeméből.

Koporsómat a síró hab lágy karjára vette,
Hazafelé dúdolgatva, ringatva rengette,
Egyszer csak a honi virág illatát éreztem,
Magyar nótát fütyörészett a kismadár felettem.