Magosan repül a daru, szépen szól

Magosan repül a daru, szépen szól,
Haragszik a kisangyalom, mert nem szól.
Ne haragudj, édes rózsám, sokáig,
Tiéd leszek koporsóm bezártáig!

Szépen szól a fülemile hajnalba,
Levelet ír azén babám, a barna.
Könnyes szemmel olvasom a nevemet,
Csak a halál válosz hat el tetőled.
Ha nem szeretsz, ne írjál több levelet,
Ne temessed el az élő szívemet!

De szeretnék az erdőben fa lenni,
De még ott is tögyfa nevet viselni,
Mer’ a tögyfa kék lánggal ég, füst nélkül,
Az én szívem soha sincs bánat nékül!

de Sáncolják már a keszüi temetőt,
Bárcsak engem temetnének legelöl!
Engem elöl, utánom a barna babámot,
Hogy ne tartsan más szeretőt magánok.

s Ablakomra rászállott egy pacsirta,
Azt énekli, megcsalt engem egy barna.
Csalfaságod csalta meg a szívemet,
A jó jlsten majd úgy áldjon meg tégedet!

s Ablakomon besütött a hódvilág,
a Barna babám most fűsüli a haját,
Göndör haját százfelé fújja ja szél,
Látod, babám, nem igazán szerettél!

Ha meghalok, széles úton majd vigyetek,
A babám kapujábo letegyetek,
Nyissátok fel gyászkoporsóm fedelét,
Hadd hullassa rám a gyászos könnyeit!

Ha meghalok, nem kell nékem több szerető,
Szeretőm lesz kinn a gyászos temető.
A temető négy oldalábo az van Írva,
Tijéd voltam, míg kihoztak a sírba.

s Túl a hegyen most faragják azt a fát,
Amelyikbe az én nevem bevágják.
Látod, babám, hová vágták be a nevemet,
Úgy vágtod össze ja drágo szívemet.