Hat együttes a néptáncfesztiválon

Szeged

A Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál Alapítvány az önkormányzat megbízásából 2009 óta szervezi páros évben a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivált, páratlan évben pedig a Martin György Néptáncszövetséggel együttműködve a Martin György Néptáncfesztivált. 

Az idei, 13. fesztiválra hat együttes jelentkezett: a nyíregyházi Figurás Táncegyüttes, a békéscsabai Bartók Táncegyüttes, a szegvári Dobbantó Néptáncegyüttes, a vásárhelyi Árendás Néptáncegyüttes, a Szeged Táncegyüttes és a deszki Tiszavirág Néptáncegyesület. 

A fesztiválnak két nyilvános programja lesz, július 8-án 17.30-tól indul a résztvevők ze­­nés, népviseletes felvonulása a Széchenyi térről a Kárász utcán keresztül a Dugonics térre a szö­­kőkúthoz, ahol 18 órakor kezdődik a megnyitóünnepség zenével és tánccal. Július 9-én pedig 19 órakor a kisszínházban rendeznek folklórestet. Erre a belépő ingyenes, de jegyhez kötött. Je­­gyeket az IH Rendezvényköz­pontban lehet kérni, illetve az előadás előtt a helyszínen, amennyiben még marad. 

text