Táncház és éneklés hajnalig

A szokásosnál kevesebb résztvevővel, de idén is megtartották a Nemzetközi Gyimesi Tánctábort július 24–30. között. A 25. tánctáborban gyimesi és felcsíki táncokat tanulhattak kezdők és haladók, volt népdaloktatás, és népi hangszereken is tanulhattak játszani a tábor résztvevői. Napközben kézművesműhely, esténként táncház, tartalmas előadásokat és helyismereti túra is színesítette a programot.

Gyimesközéplokon, a művelődési ház környékén idén is különleges hangulat volt, hiszen néptáncosok és népzenészek lakták be a település központját. Kint furulyaszó és gyermekzsivaj, a művelődési házban gardon szólt, ritmusos lábdobogás hallatszott és a táncoktatók határozott hangja is, ahogyan magyarázták a lépéseket. Az udvaron felállított sátor alatt gyermekek kézműves-foglalkozáson vettek részt. A tábor ideje alatt bundahímzést, csipkehorgolást, nemezelést, fonálján varrottast, karmantyúfán szövést, kötél- és ostorfonást, illetve bútorfestést gyakorolhattak. Az utóbbinak a nyoma még az asztalokon is látszott.
Mint megtudtuk, a gyimesi és felcsíki táncokat Szalay Zoltán, György Piros, André Csaba, André Zsuzsa, György Sza­bolcs és Rigmányi Lajos tanította, népda­lo­kat pedig Erőss Jutka és Galaczi Hajnalka oktatott. A táborozók részt vehettek pásztorfurulyaoktatáson, de kobozon, hegedűn és gardonon játszani is megtanulhattak. Esténként táncházat tartottak, ami serketánccal ‒ gyermektánccal ‒ kezdődött, délutánonként pedig előadásokon lehetett részt venni. Pávai István Gyi­mes hangszeres tánczenéjéről, Benedek Árpád a gyermekjátékok szerepéről, Bernád Ilona a női szakralitásról és Szalay Zoltán a gyimesi és felcsíki táncok közötti párhuzamokról tartott előadást.
Szalay Zoltán szervező érdeklődésünkre elmondta, hogy közel 150 résztvevő volt, vagyis kevesebben voltak, mint ahányan szoktak lenni. Többnyire Erdélyből és Magyarországról jöttek, de voltak franciaországi és több román nemzetiségű hangszeres és táncos is volt. Mivel a helyi gyerekek ingyen részt vehetnek a tábor programjain, ezért nagyon népszerű az ő körükben a tánctábor, idén közel százan jöttek el. A szervező elmondása szerint annak ellenére, hogy kevesebben jöttek, mint az előző években, jó hangulat volt, és volt, hogy az esti táncház hajnalig tartó énekléssel végződött.
‒ Reméljük, hogy nem kell túl sok időnek eltelnie ahhoz, hogy táborunk hangulatának és színvonalának a híre újra elterjedjen – tette hozzá a szervező.
A tábor résztvevői közül páran érdeklődésünkre elmondták, hogy idén nyáron több tánctáborban is részt vettek már, és több helyen is azt tapasztalták, hogy kevesebb a résztvevő. Mint mondták, emiatt a tábori élet nem annyira pezsgő, mint ahogy azt megszokták, de van előnye is, hiszen az oktatóknak több idejük van tanácsokkal ellátni a táncolni, énekelni és zenélni tanulókat, és jobban oda tudnak figyelni egymásra.

Péter Ágnes

text