Negyvenéves lett a dombegyházi Héthalom

Népzenei találkozóra vártak együtteseket és a közönséget szombaton a Dombegyházi Közösségi Színtér és Könyvtárba. Jubileum volt az alkalom: a házigazda Héthalom Népzenei Együttes fennállásának a 40. évfordulóját ünnepelte. Egy mezőségi népdallal hangolódtak.

Pontosabban a 42. évforduló ez már, csak a pandémia közbeszólt. Szombatra vendégeket hívtak: Csorvásról a Nefelejcs Népdalkört, Gyuláról az Illés Panna Népdalkört, Hódmezővásárhelyről a Belvárosi Olvasókör Népdalkörét, a határon túlról pedig a kisiratosi Kikelet Citerazenekart, a Szalbek vegyeskórust, valamint a nagyvarjasi népdalkört.

A Héthalom Citerazenekar a művelődési ház egyik legrégebben működő amatőr művészeti együttese, 1980-ban alakult, s működése azóta folyamatos, csak a neve változott. A kezdeteket is felelevenítette köszöntőjében dr. Varga Lajos polgármester, majd meglepte az ünneplő együttest: átadta a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) elnökének a díszoklevelét.
– Alakuláskor főleg idősebb emberek alkották a tagságot, akik mindent megtettek, hogy a szakmai kihívásoknak megfeleljenek. 1982-ben a megyei minősítőn a jól minősült fokozatot, később többször is kiváló minősítést, utána országos bronz és több ízben pedig ezüst fokozatot értünk el. Színvonalas zenei hagyományőrző tevékenységünkért Kulturális Miniszteri Dicséretben részesült együttesünk.

  
A 20 illetve 25 éves jubileum alkalmából egy CD jelent meg. 2010-ben a helyi önkormányzat Dombegyházért emlékéremmel jutalmazta tevékenységünket, a több évtizedes színvonalas hagyományőrző és –ápoló munkánkért.  2012-ben, 2014-ben, 2016-ban és 2018-ban országos  minősítőkön arany fokozatot szereztünk – ezt már az együttes vezetője, Gerendeli György mesélte, aki ezt a posztot tölti be megalakulásuk óta.

Beosztanak minden forintot: az Emberi Erőforrások Minisztériuma Csoóri Sándor Alap szakmai pályázatán elnyert 600 ezer forintból hangszert és fellépőruhákat vásároltak, de jutott szakmai továbbképzésre is.
– Együttesünk a 2000-es évek elején szakmailag nehéz helyzetbe került. A családi- és munkakörülmények változása miatt kivált tagokat pótolni kellett, a feloszlás szóba se jöhetett. A népzene szeretete és az együtt muzsikálás öröme megmentette a zenekart – mesélte Gerendeli György. Azt is elárulta, hogy különösen nagy áldozatot vállalnak azok, akik más településeken dolgozva, tanulva megtalálják a módját, hogy legalább kéthetenként megjelenjenek a próbákon.

 Gerendeli György a legidősebb, Zsámbok Hanna a legfiatalabb tag
 
– A korösszetétel kedvező: a többség fiatal. A szakmai továbbképzés és az utánpótlásnevelés fontos számunkra. Pénzügyi lehetőségektől függően egy-egy fő nyári szakmai táborokon vesz részt. Az együttes produkcióiról időről időre készül hang- és videofelvétel, ezeknek az elemzése is segíti a fejlődést. 2019 óta tenorcitera, furulya, mandolin, olykor hegedű összeállításban játszik az együttes – mesélt a napi aktualitásaikról vezetőjük.

Régi stílusú népdalanyag kevés van errefelé

Szakmai programjuk lényege: a már megtanult repertoárok szinten tartása, az ének- és zenekari hangzás finomítása, új dalanyag tanulása. Nincs könnyű dolguk: eredeti, úgynevezett régi stílusú népdalanyag kevés van errefelé, az újabb stílushoz tartozó, 100-150 éves hagyomány ápolására vállalkozik együttesük. Dombegyház történetében ugyanis volt egy hosszabb (130 éves) időszak, amikor a település pusztává vált. Az 1817-es újratelepítés után a betelepülők hozták a maguk népköltészeti hagyományait. Mindez kevéssé tartalmas, ezért az együttes más népzenei dialektusok anyagát is tanulmányozza és játssza.




Csete Ilona

text