Nyárbúcsúztató vendégjárás Csornán

A pántlikások készülnek már a Csornai Városnapokra, melyen táncaik mellett ismét Aurora FolkGlamour-divatbemutatót visznek színpadra.

Vendégfogadással búcsúztatta el a nyarat a csornai Pántlika néptáncegyüttes. A Premontrei park szabadtéri színpadán a Vendégjárás című tánctalálkozót rendezték meg a kónyi hagyományőrző, a szentpéterfai horvát nemzetiségi, a Kapuvár Néptáncegyüttes és a Timaffy művészeti iskola növendékeinek közreműködésével, illetve a Rábaköz díjazott hagyományőrző néptáncosaival. Lengyel Ágnes, a Pántlika művészeti vezetője számolt be az együttes és a művészeti iskola nyár végi, őszi programjairól. 

– A nyárbúcsúztató, amely már a negyedik volt a szervezésünkben most is nagyon jól sikerült, a szabadtéri színpadon „telt ház” előtt léptek fel a csoportok. Köszönjük Radák Mártonnak és zenekarának, hogy a kíséretet biztosították – fogalmazott Lengyel Ágnes. Hozzátette: a Timaffy-néptánciskolában megkezdődött a tanév, a gyerekek nyolc évfolyamon tanulják a koruknak megfelelő táncokat és ismerkednek meg a különböző tájegységek hagyományaival. 
 

text