Októberben indul a Muzsikás Fesztivál

„A táncházmozgalmat szeretnénk egy saját fesztiválon is éltetni olyan meghívott vendégekkel, akik gazdagítják a mi zenénket. Fontos számunkra, hogy megismerjék a zenei hagyományokat a fiatalok, a következő generáció, és olyan terekben is megszólaljon a népzene, ahol más műfajok vannak elsősorban otthon” – fogalmaz Hamar Dániel, a Muzsikás Együttes tagja. A frissen életre hívott Muzsikás Fesztiválon október 6. és 8. között számos helyszínen, többek között a fővárosi Zeneakadémián és a Fonóban várják az érdeklődőket.

A Muzsikás az ország egyik legrégebben működő népzenei együttese, az 50 éves táncházmozgalom zászlóshajója. Fiatalok generációi nőttek fel az ő zenéjükre, tanulták a táncokat az ő muzsikájukkal, felvételeik legendásak itthon és külföldön egyaránt. Számtalan hazai díjuk mellett (Liszt- Díj, Kossuth-Díj, Prima Primissima Díj) megkapták a WOMEX Artist Award-ot is, ami a legnagyobb nemzetközi elismerés a világ- és népzenében. Odaadásuk a népzene iránt, a régiektől tanult alázatuk a hivatásuk iránt és mély emberségük egymás és a külvilág felé, ami meghatározza a zenekar szellemiségét. A Muzsikás együttes évtizedek óta meghatározó népzenei élménye a következő generációknak: gyerektáncházaikban ezrek tanulták az első lépéseket, rendhagyó énekóráikon a koncerthelyszínektől távol élő, esetleg nehezebb sorsú gyerekek is közel kerülhetnek a népzenéhez, koncertjeiken húszévestől a nyugdíjas korúakig több gereráció énekli együtt a legszebb népdalokat… idéntől pedig a koncertek mellett már a frissen életre hívott Muzsikás Fesztiválon is várják a közönséget október 6. és 8. között számos helyszínen, többek között a fővárosi Zeneakadémián és a Fonóban.

„A táncházmozgalmat szeretnénk egy saját fesztiválon is éltetni olyan meghívott vendégekkel, akik gazdagítják a mi zenénket. Fontos számunkra, hogy megismerjék a zenei hagyományokat a fiatalok, a következő generáció, és olyan terekben is megszólaljon a népzene, ahol más műfajok vannak elsősorban otthon. Célunk a fesztivállal többek között az is, hogy az egyszerre régi és modern magyar népzene minél szervesebben jelen legyen a magyar gondolkodásban, mindennapjainkban. Ezért dolgozunk évtizedek óta, és így lesz ez a fesztivál három napján is” -mondja Hamar Dániel, a Muzsikás nagybőgőse.

A fesztivál keretében több iskolába jut el a Muzsikás a – már legendás – rendhagyó énekórákkal, amely rendszerint nemcsak a gyerekeknek jelent életre szóló élményt és formálja közösségüket, de a pedagógusoknak is számos új ismeretet és emlékezetes találkozást kínál a népzenével.

Kása Béla fotói emblematikusak lettek a táncházmozgalomban, most szélesebb közönséghez jut el ez a kiállítás, amit kifejezetten a fesztivál kérésére válogatott össze a művész.

Petrás Mária 2005 óta lép fel a Muzsikással. A Prima Primissima- és Magyar Örökség díjas csángó énekes asszonnyal közös koncertjeik mindig ünnepszámba mennek, így lesz ez a Fonóban, majd másnap a Zeneakadémia Nagytermében több már vendéggel, így Balogh Kálmán cimbalomművésszel és Kacsó Hanga valamint Szabó Dániel duójával együtt.

A fesztivál egyik fénypontja lesz a Huun Huur Tu, a Tuvai Köztársaságból érkező legendás torokénekesek fellépése a Fonóban.

text