Arra gondoltam közben, mennyire határozott nyomot hagyott Sebő Ferenc, feltehetően nem csak egy-két generáción, de ez a dolog megy tovább, adják tovább a gyerekeknek a szülők. Van, amit ő is tud, amiről beszél, hogy lett folk-rock Magyarországon, ámbár lehet, hogy ez nélküle is létrejött volna, de mindenképpen később. Talán nélküle is énekelnének történelmi énekeket, de kevesebben hallgatnák azokat. Táncház mozgalom viszont aligha lett volna Sebő Ferenc nélkül, ami azokat is érinti, akik életükben nem voltak táncházban, mert valahogy a világ tudomást szerzett a népdalokról.
Nem tudom, másnak is nehezen ment volna-e (azért majdnem telt ház volt a Müpában), én nem találtam partnert A sebőzés ötven éve című koncertre. Ott lesz Sebő, persze. Nyenyerézni is fog? Remélem. És tutulni is. Jó, jó, tudod, hogy korán kelek.
Tényleg nyenyerézett, tényleg tutult is, mindannyiunk vagy legalábbis a jelenlévők nagy örömére. Már a második számtól kezdve, mert az első Gryllus Dániel felvezetésével és furulyaszavával A hetedik volt. Beszélt is, mint afféle tanárember vagy oktatólelkű férfiú, nagy élvezettel, történeteket, amelyeknek nem volt poénja, de még azokat is úgy mondta el, hogy nevetni kelljen. Mint igazi népnevelő, nem mond el mindent, csak épp érezteti, hogy mekkora kincsesbánya fölött állunk, akit az ilyesmi érdekel, csak nyugodtan kezdjen el ásni. Vagy ne ásson, örüljön annak, amit mások fölhoznak neki, az is kincs.
Arra gondoltam közben, mennyire határozott nyomot hagyott Sebő Ferenc, feltehetően nem csak egy-két generáción, de ez a dolog megy tovább, adják tovább a gyerekeknek a szülők. Van, amit ő is tud, amiről beszél, hogy lett folk-rock Magyarországon, ámbár lehet, hogy ez nélküle is létrejött volna, de mindenképpen később. Talán nélküle is énekelnének történelmi énekeket, de kevesebben hallgatnák azokat. Táncházmozgalom viszont aligha lett volna Sebő Ferenc nélkül, ami azokat is érinti, akik életükben nem voltak táncházban, mert valahogy a világ tudomást szerzett a népdalokról. Nem először a magyar történelemben, végül is volt Bartók, Kodály, Lajtha, de ők felöltöztették a népdalt, frakkot, szmokingot adtak rá, és bevitték a hangversenyterembe. Nem feledve, hogy most is hangversenyteremben vagyunk, Sebő és vendégei nem ünneplőben játszanak. Amikor poénból azt mondja Sebő a már emlegetett második szám előtt, hogy akkor most eljátszunk egy alig ismert dalt, az a címe, hogy A barátok facipőben járnak, én nem veszem poénra. Ez fontos. Azért ismerem, azért ismerjük a dalt, mert rajta volt azon a barna Sebő-lemezen, amit akkor hallgattunk, amikor a Piramis már kevés volt, de Schubert még sok.
Ha jól értem, ők is innét indultak. Gitároztak és énekeltek és csajoztak, de nem akartak ostoba szövegeket énekelni, így elkezdtek verseket megzenésíteni. Persze visszafelé találták föl ugyanazt, azelőtt a zenére írták a verseket, már úgy értem, az új szöveg egy meglévő dallamra készült, és ha kijött, akkor rendben volt a forma, nem kellett a költőnek az ujjain számolgatni a szótagokat, de ez visszafelé is nagyon jól bevált. A lényeg nem is a dallam, hanem a ritmus, és még most, egy ilyen ünnepi, hetvenöt éves Sebő és ötvenéves a sebőzés koncerten is jönnek megvilágosító pillanatok, hogy a Weöres Sándor írta Ugrótáncot jókedvemből ritmusát tekintve ugyanaz, mint a Ritkán kellő híves szellő fú téged, Kolozsvár. Az utóbbit Zádori Mária előadásában szoktam hallgatni, mondjuk, hogy magas művészet, ez meg… Ez is.
Van még egy megvilágosodásos pillanat, amikor Sebő és mellette a két lány, Tímár Sára és Soós Réka Horatiust énekel, a Lydiához című dalt. Azt persze most sem értem, miért így éneklik, egy párbeszédről van szó, most meg két Lydia van, de biztos ennek is van valami oka. Mindenesetre nem ez a megvilágosodás, hanem az, amikor Sebő egy picit elrontja a szöveget. Nem feltűnő, és ha nekem feltűnik, csak azért van, mert annyiszor hallottam már tőlük. Horatiushoz is Sebőn át vezet az út. Az én utam biztosan. A mások útjáról az ember már azért sem tud nyilatkozni, mert Sebő elmesél egy történetet arról, amikor a tanítványainak beszélt a régi időkről. Aczél György azt mondta, hogy Berek Kati beleüvöltötte az egyetemisták fejébe Nagy Lászlót. A tanítványok nem reagálnak, Sebő eltöpreng. Lehet, hogy nekik már nem mond semmit Aczél György neve? Az még nem volna baj. Lehet, hogy nem tudják, ki volt Berek Kati? Végre az egyik tanítvány fölteszi a kezét: ő csak azt szeretné kérdezni, hogy ki az a Nagy László.
