Mezőségi utakon az Eszterlánc zenekarral
Moldvai táncház a Berkával
Kamasz Táncház a Sarjú Bandával
Ezen a héten igazi különlegességek várják a néptáncok kedvelőit a Fonóban. Pénteken az Eszterlánc zenekar koncertjén a mezőköbölkúti népzenével és táncokkal ismerkedhetnek az érdeklődők, majd a Berka együttes táncházában moldvait, a vonós táncházban pedig mezőségi táncokat táncolhatnak az Eszterlánc muzsikájára mezőköbölkúti táncoktatással. Szombaton a tizenéveseket várják a Fonó egyik legnépszerűbb programjára, a Kamasz táncházba, ahol a Sarjú Banda zenél majd.
Mezőköbölkút egy magyar többségű szórványfalu a Mezőség keleti részén nagyon gazdag hagyományokkal, ennek ellenére idáig kevés figyelmet kapott. Császár Attila, az Eszterlánc zenekar vezetője 1992 óta folytatott gyűjtéseket a településen, azóta többször látogatott vissza, számos anyaggal gazdagodva. A falu adatközlő táncosai, zenészei végül tavaly az Eszterlánc hívására ellátogattak a Fonóba, a velük való találkozás nagy élményt jelentett a zenekar számára. Így született meg az Eszterlánc mostani mostani műsora, ahol ezúttal az adatközlők nélkül idézik fel a táncokat és zenéket a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosainak, Szabó Kincsőnek és Tompa Attilának a segítségével. A mezőségi tánc kedvelőinek ez egy különös lehetőség lesz megismerkedni ezzel a táncanyaggal. A koncertet táncház követi, mely mezőköbölkúti tánctanítással veszi kezdetét.
Eszterlánc: Mezőköbölkúti régi tánczene » https://www.youtube.com/watch?v=VP-lPzT7r2c
Az Eszterlánc, megalakulása óta elsősorban hagyományos mezőségi népzenét játszó zenekar. Négy mezőségi falu zenei hagyományait feldolgozva, idáig nyolc lemezük jelent meg. Koncertjeiken általában a tóvidéki mellett keszüi és magyarszováti tánczenét is játszanak. Műsoraikban és hangfelvételeiken gyakran közreműködnek mezőségi énekesek. A zenekar és a visszatérő vendégművészek munkáját Császár Attila fogja össze, mezőségi gyűjtőútjaira támaszkodva.
Tagok: Sturcz Noémi – ének, Juhász Réka – ének, Komáromi Márton – hegedű, Szilágyi Márton – hegedű, Császár Attila – brácsa, Bálint László Domonkos – bőgő, kontra Táncoktatók: Tompa Attila és Szabó Kincső
Több, mint tíz éve tartja rendszeres táncházát a Fonóban minden második pénteken a Berka együttes. A Berka klubok táncházaiban mind a moldvai, mind pedig a népi vonós zenére táncolni vágyók találnak lehetőséget, hiszen két teremben megy a tánc egész este. A Nagyteremben Gyurka Fábián táncmester és a Berka jóvoltából moldvai táncházi hangulatokkal, az Előtérben vonós táncházi muzsikával várunk minden érdeklődőt!
A 2008-ban alakult Berka tagjai nemrég ünnepelték a zenekar tizedik születésnapját. Az igen változatos moldvai csángó dallam- és táncrepertoárral az elmúlt évtizedben sokat foglalkoztak a zenekar tagjai. E tájegység iránti szeretetüket és tiszteletüket immár egy évtizede tartó, kéthetente megrendezésre kerülő táncházsorozatukkal igyekeznek kifejezni. Egy évtizedes munkásságuk eredménye több mint 500 felnőtt és gyerek táncház, 2 nagylemez, valamint a 2014-ben megjelent „Felsütött a nap az égre” népzenei Karaoke DVD Moldva tájegységének tolmácsolása. A zenekar az elmúlt években nagy sikerű koncerteket, táncházakat tartott Európa 8 országában. Koncertjeik alkalmával a repertoárban feltűnik a gyimesi, felcsíki, somogyi muzsika is, de szívesen játszanak középkori muzsikát is.
Egy videó a Berka táncházról itt »» https://youtu.be/PUmT2VsdvMc
"Zenekarunk felállása az elmúlt évben sokat alakult, változott. Igyekszünk a Berka közösség korábbi és jelenlegi aktív tagjaiként őrizni a szakmai tudást, zene iránti szeretetet. Ami azonban minden szakmai szempontot felülír zenekarunk filozófiájában, az a zenekaron belüli baráti szálak ápolása, családjaink bevonása ebbe a közösségbe, és gyermekeinknek a népzene iránti szeretetünk továbbadása."
A Kamasz Táncházban a tizenévesek mulathatnak egy jót kora esti, 18.00 órás kezdéssel, ami jobb, mint egy házibuli! A 2016-os Fölszállott a páva vetélkedőből jól ismert Sarjú Banda muzsikál. A kamasz táncház azoknak a fiataloknak nyújt táncházi élményt, akik a gyerektáncházakból már kinőttek, a felnőtt táncházakhoz pedig még túl fiatalok. A táncolni már tudók mellett számítunk azokra is, akik most ismerkednének a néptánccal, táncházzal. Az este folyamán tánctanárok segítik a bekapcsolódást akár teljesen kezdő szinttől.
Kamasz Táncház »» https://www.youtube.com/watch?v=FBBhg3ah6AA
Február 17. péntek
19.00
Mezőségi utakon az Eszterlánc zenekarral
https://www.fono.hu/hu/programok/2023/mezosegi-utakon-az-eszterlanc-zenekarral/
20:30
Berka Együttes és az Eszterlánc moldvai és vonós táncháza
https://www.fono.hu/hu/programok/2023/berka-egyuttes-es-az-eszterlanc-moldvai-es-vonos-tanchaza/
Február 18. szombat
18:00
Kamasz Táncház a Sarjú Bandával
https://www.fono.hu/hu/programok/2023/kamasz-tanchaz-a-sarju-bandaval-1/