XXV. Hagyományaink Ünnepe Zentán

Szombaton rendhagyó alkalmi koncerttel ünnepelte 25. évfordulóját a Hagyományaink Ünnepe. A rendezvény célja a kezdetektől fogva az útmutatás azoknak a hagyományéltető csoportoknak és szólistáknak, amelyek és akik részt vesznek a Durindón, a Gyöngyösbokrétán, a Kőketáncon, a Szólj, síp, szólj!-on és a Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyen – hangzott el a rendezvényen.

  Az elmúlt 25 évben mindig is nagy érdeklődés övezte az eseményt mind az előadók, mind pedig a hagyományos ételeket kiállítók körében.
Tóth Ugyonka Frigyes, a tornyosi Ady Endre ME ügyvezető elnöke: Ez kitűnő alkalom arra, hogy egymást megnézzük, ami nagyon fontos. A másik, hogy így megismerhetjük a másik munkáját, hogy ki hogy fejlődött, és ez egy motiváció mindannyiunk részére, hogy a továbbiakban is folytassuk.

Matykó Teodóra, a zentai Pöndöly MME elnöke: Megmutathatjuk egy szakmai zsűrinek azt, amivel készülünk a következő évre. Tehát ezt egy szakmai zsűri mindig véleményezte, aki útmutatást ad úgy a dalválasztást, mint az előadásmódot illetően.

Kormos Eleonóra, a felsőhegyi Könyvtárkör elnökhelyettese: Mindig finomságokkal készültünk, és nagyon nagy szeretettel. Mi, asszonyok mindig összegyűlünk a Könyvtárkörben, és megbeszéljük, hogy mi számít régi, hagyományos ételnek, hogy ezeket át tudjuk adni a mai fiataloknak.

Az évforduló alkalmából a magyarországi Mentés Másként Együttes lépett fel. Fábri Gézának, az együttes egyik tagjának gyökerei Zentához kötődnek.

Fábri Géza, a Mentés Másként Együttes tagja: A vajdasági gyűjtésekből olyan összeállításokat szeretnénk most bemutatni, ami rámutat arra, hogy amikor a táncházmozgalom kezdődött, akkor erősen jelen volt még a zenekarokban a duda meg a furulya is, aztán a tamburazenekarok mellett ezek a hangszerek eltűntek. A tamburazenekarok most virágkorukat élik, ami a fő büszkeségünk itt, Vajdaságban, de a koncerttel azt is meg szeretnénk mutatni, hogy ezek a hangszerek együtt is milyen érdekesen szólnak, és mennyire más színben is hallható a mi zenénk.

Az elmúlt 25 évre Baráth Hajnal Anna, az esemény fő szervezője így emlékezett vissza.

Baráth Hajnal Anna, az esemény fő szervezője: Búcsúztattunk is, hiszen zsűritagoktól és művészeti vezetőktől is el kellett búcsúznunk, de együtt mulattunk a Juhász Zenekarral vagy Berecz Csizmadia Annával, de elmondhatom, hogy összeköt bennünket a népzene iránti szeretet és kötelék, és hogy Mécs Lászlót idézzem, és ez az összes csoportra elmondható, hogy: „Vadócba rózsát oltunk, hogy szebb legyen a föld”.

Baráth Hajnal Anna hozzátette: tavaly és idén már nem szerveztek bemutatkozó napot, hiszen kinőtték a helyszíneket, ezért el kell gondolkodniuk azon, hogy a jövőben hol tudnák megszervezni az ételek és az előadók bemutatkozását.

text