Örökségünk díjjal jutalmazták a kisgyőri népművészt

Kitüntették szülőfalujában, Kisgyőrben Barsi Csabát március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepségen.

A település szülötte „Örökségünk díjat” kapott, melyet kiemelkedő népművészeti tevékenységével érdemelt. A Bükkaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete Kisgyőr elnöke, Kovács Attila terjesztette fel az elismerésre. 

Büszke gyökereire, a falura és az ott élőkre, ahol gyermekkorában már magába szívta a népművészet szeretetét, az elhivatottságot a népi hagyományok iránt – vallja önmagáról. Barsi Csaba a miskolci Herman Ottó Múzeum Néprajzi Tárának gyűjteménykezelője évtizedek óta. 12 éves korában kezdett el foglalkozni a népzenével, először citerán játszott. Több mint harminc éve tanít néptáncot. 2000-től 2019-ig az Agyagbanda együttes vezetője és dobosa volt. Számtalan miskolci táncház és öt táncegyüttes vezetése fűződik a nevéhez. A legjelentősebb ezek közül az egri Lajtha László Néptáncegyüttes volt – emelte ki Barsi Csaba. A táncművészet mellett tárgyakat is alkot, hiszen fafaragással és bőrművességgel is foglakozik, valamint intenzív kutató- és gyűjtő munkát végez 2015-től, amely egy elfelejtett státuszszimbólum, a pitykegombok vizsgálatára irányul - tudatta Barsi Csaba.

text