Becske Adrienn fiatal felnőttként Budapestre költözött egy jobb élet reményében a kárpátaljai Viskről. Aztán teltek az évek, ő pedig egyre inkább úgy érezte, az a jobb élet mégiscsak a szülőfalujában várja. Ma ő a település egyik motorja, olyan ember, aki háborús időkben is tudja a lelket tartani a gyerekekben, miközben nem szűnő lelkesedéssel tanítja nekik a népzenét. Riportunk.
Visk egy kis település Kárpátalján a Huszti járásban. A háború előtt nagyjából nyolcezer lakosa közt békésen éltek együtt ukránok és magyarok. Mára sok minden megváltozott: a magyarok közül sokan áttelepültek Magyarországra, míg az ország háború sújtotta területeiről rengeteg ukrán költözött a biztonságosabb Kárpátaljára, így Viskre is. Ez a helyzet nem könnyíti meg a helyi magyar hagyományőrzők dolgát,
de a Folkműhely lelke, Becske Adrienn nem az a típus, aki visszavonulót fújna, ha nem ideálisak a körülmények.
A klasszikusbrácsa-tanár végzettségű Adrienn életét évek óta a népzene és a népi kultúra szeretetének átadása határozza meg. Tanít, szervez, kommunikál, egyházi kórust vezet, kézművesfoglalkozásokat szervez és tart. Azt hihetnénk, egész életében meghatározó volt számára a közösségi élet és a népi kultúra, pedig nincs így: évekig élt Budapesten, „hétköznapi” munkaköröket betöltve. Dolgozott a kereskedelemben, volt titkárnő is, de az évek alatt egyre inkább érezte, hogy semmi nem tölti be azt az űrt, amit Visk hátrahagyása okozott neki.
Eleinte Magyarországról próbált tenni az otthoniakért: kitalálta, hogy magyar nyelvű könyvkereskedést hoz létre, ami már hosszú ideje nem volt a környéken. Meg is valósult az ötlet, Adrienn Budapesten bizományban vette a könyveket, majd Visken boltot nyitott, emellett pedig mozgóárusként járta a magyar lakta településeket. Közben egyre tisztábban látta: vagy Budapest, vagy Visk, a két élet nem összeegyeztethető. Hazaköltözött, és nem sokkal később az élet úgy hozta, hogy a nyári népzenei táborban megtalálta azt, amit egészen addig keresett...
Szalonna, tábor, Folkműhely
Pál István „Szalonna” neve mindenkinek ismerős, aki kedveli és egy kicsit ismeri a magyar népzenét. De talán kevesebben tudják, hogy ő is viski születésű, sőt, jó részt neki köszönhető, hogy a kárpátaljai népi kultúra láthatóvá vált, és a néprajzilag kevésbé gazdag terület érdeklődő lakói megismerkedhettek a többi magyar tájegység népzene- és néptánckincsével. Ám az Adrienn érdeme, hogy ma már a nyári táborok közötti hosszú hónapok alatt is van folkélet. „Nálunk úgy mondják, olyan fajta gyerek voltam, »hogyha valahol két fedőt összeütöttek, én ott voltam«, de akkoriban még nem volt itt tudatos hagyományőrzés. Viszont nem is kellett összefogni a gyerekeket, mert eleve közösséget alkottunk” – meséli Adrienn a gyerekkoráról.
A híres, Szalonna és családja által szervezett táborokat huszonhetedik éve tartják, és egész Kárpátalján ez volt az első hagyományőrző kezdeményezés, Adrienn is itt ismerkedett meg a népzenével felnőttként, a hazaköltözésével egyidőben. „A klasszikus brácsa tudásomat át kellett tanulni, hiszen a népi brácsa teljesen más játékmódot kíván. Ez megtörtént 2010 körül, és onnantól kezdve végre egyértelművé vált, mi az én utam, ez az út pedig nyílegyenesen vitt a mostani életemig. Innentől fogva részt vettem mindenben, ami a hagyományőrzést előmozdíthatja.
Mindennek aztán a Csoóri Sándor Program adott igazi lendületet, ami kimondottan a népművészeti csoportokat támogatta. Ez tette lehetővé, hogy a nyári táborok és az év közbeni programok szakmai színvonala is emelkedni tudjon. 2018 óta 7 népi zenekar alakult Kárpátalján, nagy virágzásnak indult a hagyományőrzés, amiből bő két év adatott a pandémia és a háború előtt” – meséli Adrienn, aki jelenleg hegedűt, brácsát, nagybőgőt tanít, a „palántanöveldéért” felel, vagyis a legkisebbek hangszerválasztását is egyengeti, továbbá a Viski Fricskák zenekar vezetője és brácsása.
„Az 5 éve működő Viski Folkműhely olyan hely, ahova a gyerekek örömmel mennek iskola után, nem is veszik észre, hogy oda is tanulni járnak, annyival erősebb a közösségi élmény. A heti rendszerességgel tartott órákon táncolni, hegedülni, brácsázni, bőgőzni, cimbalmozni, harmonikázni, citerázni, énekelni tanulhatnak helyi és környékbeli oktatóktól, de népi fúvós hangszerekkel is ismerkedhetnek” – sorolja a műhely koordinátora.
Az elvándorlás ellenére is 70-80 gyerek jár rendszeresen a foglalkozásokra. Tartanak táncházakat is, ahol
Adrienn gondosan ügyel arra, hogy olyan táncrendek legyenek terítéken, amiben a hangszeren tanuló gyerekek be tudnak állni a felnőtt zenészek közé játszani: így a zenélés nem merül ki az otthoni szárazabb gyakorlásban.
„Annak örülünk, hogy a gyerekek mellett a kamaszok is megmaradnak, ők is alig várják a táncházat. Ráadásul ők már a nehezebb zenéket is egyre jobban tudják játszani, és számíthatok rájuk, mint segítségre a tanításban, szervezésben de akár a kézműves foglalkozások megtartásában is. A mindennapi életben is húzóerő a Folkműhely, mert sok a szabadidős program is, kirándulni járunk együtt, felköszöntjük egymást, ha valakinek születésnapja van, strandra, biciklitúrákra, táborokba járunk egész évben. Továbbá meglátogatjuk más
települések műhelyeit is, ahol új barátságok köttetnek, a zenekarral és a táncoktatóval pedig hozzájárulunk az egész Felső-Tisza-vidék
hagyományőrző csoportjainak színesítéséhez.”
Fény a háború árnyékában
„Sokan elköltöztek, látszólag sok munkánk elveszett, de sajnos a családok döntése teljesen érthető. Viszont öröm a szomorúságban, hogy a visszajelzések szerint azok, akik Magyarországon letelepedve néptánccsoportba, zeneiskolába kezdenek járni, rögtön a tehetségesek közé kerülnek. Itt, Kárpátalján békeidőben is az a gyakorlat, hogy a férfiak külföldön dolgoznak, 1-2 havonta jönnek haza néhány napra, ennyit találkoznak a családdal. Most viszont nem jöhetnek haza, mert azonnal elvihetik őket.
Gyakorlatilag egy éve nem voltak itthon a férfiak. Sőt, olyan családból is sok van, ahol mindkét szülő külföldön van,
és a nagyszülők nevelik a gyerekeket” – meséli, hozzátéve, hogy a gyerekeket természetesen foglalkoztatják a háborús események, félnek, és sok esetben nincs körülöttük olyan felnőtt, akivel ezeket a félelmeket meg tudnák beszélni.
„Sokszor a család is fél. Minden család, minden sors más, de én úgy érzem, hogy tudok segíteni annak, akiben félelem van, mert olyan szempontból szerencsés vagyok, hogy nincs katonaköteles korú családtagom. Tehát máshogy nézek erre a helyzetre, mint aki komolyabban érintett. Kárpátalja jelenleg Ukrajna legbiztonságosabb régiója, de a félelem nagyon is benne van az itteni emberekben.
Rendszeresek például a riadók, amikor óvóhelyre kell menni akár egy tanóra kellős közepén is. A Folkműhelyt mentőcsónaknak is érzem ebben a helyzetben.
Itt biztonságban érezhetik magukat, vidámak lehetnek, amire nagy szükség van ezekben az időkben” – számol be a nehézségekről Adrienn.
A működés gyakorlati részét tekintve sem egyszerű a helyzet, hiszen a háború miatt a zenés rendezvények korlátozva vannak az országban, pedig a népzene szervesen összefügg közösségi eseményekkel, a viskiek esetében például a havonta megrendezett táncházakkal is. Adriennek erre a helyzetre is megvannak az ötletei. Volt, hogy jótékonysági koncertet szervezett az ukrán hadsereg javára – így teremtve lehetőséget a táncházra. De az is erősíti a közösséget, illetve újat is teremt, hogy a Belső-Ukrajnából érkező menekült gyerekeket is bevonta a Folkműhely kézműveskedésébe, vagy éppen a hagyományos május éjszakai szerenádot nemcsak maguk közt tartották meg, hanem a menekülttábor előtt is zenéltek és énekeltek, Adrienn pedig ukránul elmesélte az érdeklődőknek, miről is szól ez a szokás. Egy-egy ilyen esemény pedig legalább két eredménnyel jár: összegyűlhet a Folkműhely csapata,
a gyakran előítéletekkel érkező ukrán családok pedig rájönnek, hogy a magyarok nem pont olyanok, mint amilyennek ők korábban elképzelték.
Adriennék nem azt nézik, mennyire tehetséges egy gyerek vagy mennyire beszél magyarul. „Hozzánk bárki jöhet, minden gyerek megérdemli, hogy olyan közösségben legyen, ahol szeretik, ahol nem a háborúról szól az élet. Ebben a helyzetben az a legfontosabb, hogy a gyerekeket kiemeljük a háborús hangulatból. Lehetőséget adunk nekik a boldog gyerekkorra” – hangsúlyozza a Folkműhely elsődleges célkitűzését. „Nem tudunk a háború ellen mit tenni, de az oktatótársaimmal együtt én is úgy érzem, annyit tehetek, hogy a ránk bízott gyerekeknek megkönnyítsem legalább azt az időt, amíg velünk vannak. Úgy tudunk előre menni, ha csak azzal foglalkozunk, amire van ráhatásunk.”
Szücs Boróka
-------------------
Becske Adrienn jelenleg versenyben van a Highlights of Hungary shortlistjén, hogy a közönségszavazatok révén támogatást kapjon további munkájához. A 2013-ban alapított Highlights of Hungary célja, hogy a kiválóság, a hazaszeretet és a cselekvő lokálpatriotizmus értékei mentén, évente elismerje és széles körben megismertesse a legkiválóbb emberi teljesítményeket, valamint közösséget szervezzen azok alkotói és alakítói köré. Nagyköveteik támogatásával évről-évre olyan kiemelkedő történeteket és kiváló teljesítményeket gyűjtenek össze szerte a Kárpát-medencében, melyekre méltán lehet büszke mindenki, példaértékűek, szemléletformálóak és társadalmilag hasznosak.
