Kedves Magyar Néptáncosok, Népzenészek határon túl és a diaszpóra területein!
Örömmel értesítünk benneteket, hogy a Minden Magyarok Tánca idén is fontos programja lesz az Országos Táncháztalálkozónak, melynek vasárnapi programját a Papp László Budapest Sportarénában rendezi a Táncház Egyesület. Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület segítségével ismét szeretnénk ezt a magas színvonalú, mindannyiunk számára fontos programrészt az elmúlt évekhez hasonlóan megvalósítani.
A program lényege, hogy a határokon kívül és a diaszpórában élő magyarság néhány felemelő percben mutathassa be az Anyaországtól távol szerezett tudást, mellyel nemzeti kultúráját gondozza.
Várjuk tehát idén is a Kárpát-medence határon túli tájain és a távoli országokban élő magyar néptáncosok és népzenészek jelentkezését erre a nagyszabású eseményre (kérjük, hogy magyarországi néptáncosok ne jelentkezzenek!). A jelentkezőknek lehetőségük nyílik a Küzdőtéren fellépni április 16-án, vasárnap, 14.00 órakor, egy közös színpadi produkció keretében.
A műsorszámot idén az erdélyi Küküllő-mente tájegységeinek táncaiból állítjuk össze az alábbiak szerint:
- Szegényes
- Pontozó
- Magyarlapádi karikázó
- Csárdás és szökő
A produkció jelentős része improvizáció lesz, mindössze néhány részletet fogunk megszerkeszteni. A dalokat és zenéket a rendezvény előtt néhány héttel elküldjük a jelentkezők számára, ezek összeállításán jelenleg dolgozunk. A zenei összeállítás és a dalszövegek a Táncháztalálkozó honlapján is fellelhetőek lesznek.
A szervezők a rendezvény napjára (vasárnapra) 50%-os belépőjegy kedvezményt adnak a fellépők számára. Ezt a lehetőséget kizárólag azok használhatják ki, akik előzőleg jelentkeztek és szerepelnek e fellépők listáján. A belépés a közreműködői bejáratnál lehetséges.
A bemutató előtt, a délelőtti órákban várható egy közös próba, melynek helyszínét és időpontját a későbbiekben közöljük a jelentkezőkkel.
Az előző évek hagyományához hasonlóan idén is szeretnénk a rendezvényt követő hétfőn, április 17-én Kiscsőszön egy hangulatos főzőcskézéssel zárni a találkozást. Szeretettel várjuk azokat, akik nem rohannak hazafelé, vagy éppen erre vezet az útjuk Nyugat-Európa irányába. Szállást is tudunk biztosítani.
Jelentkezéseiteket a cimbi@iplus.hu e-mail címre várjuk a nevek pontos leírásával, e-mail címek megadásával.
A jelentkezés határideje: 2023. április 7. péntek
Szeretettel várunk benneteket!
Üdvözlettel: Kovács Norbert Cimbi
Részletess információk:
http://tanchaztalalkozo.hu/2023/index.php/hu/informacio-2023/minden-magyarok-tanca