Amikor először hallottam arról, hogy Kiscsősz, ez az alig száz lelket számláló Veszprém vármegyei település évente több mint tízezer látogatót fogad, arra gondoltam, hogy bizonyára egy korszerű wellnessközpont működik itt, amelyik számos különleges attrakcióval vonzza ide a nagyszámú vendégsereget.
Jó sorsom úgy hozta, hogy nemrég jártam Kiscsőszön. Jelentem, ez a település valóban különleges hely, ahol garantáltan egyedi élményekben és látványban részesül az ide érkező. Ám a testnek és a léleknek másfajta megújulásban lesz itt része, mint egy sok kényeztető programot kínáló termálfürdőben. Kiscsősz ugyanis hagyományfalu, a népi értékek őrzője, ahol táncház, kézműves alkotóház, a rendszeresen megrendezésre kerülő pajtafesztiválnak is helyet adó interakív faluház működik. A helybelieknek ily módon sikerült egy olyan, a modern kor követelményeinek megfelelő épületegyüttest létrehozniuk, ahol lehetőség nyílik a földműves elődök hagyományait, nemkülönben az ősök lelkületét ápolni és megőrizni.
Az idén megalakulásának huszadik évfordulóját ünneplő Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület a Hagyományok Háza Hálózattal karöltve nemrég konferenciát szervezett, amelyre a szakma neves kutatói mellett meghívást kaptak a Kárpát-medence különböző tájegységeiben működő újságírók, akik kerekasztal beszélgetések keretében számoltak be arról, hogy az általuk képviselt médiumok miképpen veszik ki részüket a népi kultúra helyi értékeinek feltárásából, a hagyományőrzésben élen járók tapasztalatainak bemutatásából.
Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a szórványban is megőrizhető a magyarságtudat, s ebben kétségkívül jelentős szerepet játszik a népi kultúra életben tartásának igénye. A megmaradás – mintha csak a kárpátaljai nemzettársaknak üzent volna a kolléga – nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés.
Sarány Orsolya, a Hargita Népe fiatal újságírója arról számolt be, hogy az erdélyi értelmiségi körökben is megfigyelhető már az a tendencia, hogy sokan a nagyvárosokból vidékre költöznek, ahol, mint az köztudott, a falusi életforma továbbra is éltető eleme a néphagyományoknak. Tisztában vagyunk azzal, hogy a népi kultúra értékei mennyire gazdagítják életünket, mutatott rá Karácsonyi Zsigmond, a Népújság (Erdély) főszerkesztője. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy ebben a XXI. századi nagy rohanásban tudunk-e megfelelő mennyiségű időt szánni erre.
Érdekes kezdeményezésről számolt be Molnár Judit, a Ma7 médiacsalád (Felvidék) főszerkesztője. A nyílt nap keretében meglátogatott község lakói eljátsszák a település huszadik századi történetének legfontosabb eseményeit, különös tekintettel a magyarok kitelepítésére, tehát arra, ki hogyan élte meg a jogfosztottságot. Mint megtudtuk, életre szóló élmény bármelyik falubelinek, ha az eljátszhatja a helyi gazda, a tanító, vagy akár a kitelepítést levezénylő katonai parancsnok szerepét. Kollégája, Hidegháthy Andrea beszámolt róla, hogy a felvidéki portálokon megjelenő néprajzzal, a népi kultúrával foglalkozó írásoknak – a regisztrált látogatók számából ez világosan látszik – az egész Kárpát-medencében nagy az olvasottságuk.
Mi, Kárpátalján abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nálunk a legtöbb népszokás még elevenen él. A fiatal generáció tagjainak jelentős része ebbe beleszületik. Ám a folytonosságnak itt is az élmény alapúsággal kell párosulnia, hangsúlyozta Kovács Erzsébet, lapunk felelős szerkesztője. Aki annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy a hagyományok továbbélése, továbbéltetése a nehéz háborús körülmények idején kiemelt jelentőséggel bír. Az például, hogy lehetőség szerint a szokott módon üljük meg egyházi ünnepeinket, a karácsonyt vagy a közelgő húsvétot. Arra hívjuk fel olvasóink figyelmét, hogy a sirámok tengerében a panaszáradatban könnyű elmerülni – meg is lenne rá minden okunk –, ám jobb, ha túllépünk ezeken, s az igaz, állandó értékekre figyelünk, hangsúlyozta a felszólaló. Amilyeneket a népi kultúra bőségesen hordoz, s ami biztos kapaszkodót jelent a túléléshez.
Kovács Elemér
