A Nemzetközi Roma Nap (április 8.), a roma kultúra alkalmából egy egészen frissen elérhetővé vált gyűjtést ajánlunk figyelmetekbe, Balázs Gusztáv nagyecsedi származású táncos, pedagógus, néprajzkutató 1988-ban a szülőfalujában rögzített felvételei közül. A zene először felvételről szól a jobbnál jobb táncosokat előcsalva a nézelődők közül, majd előkerül a gitár, a kanna és a kanál ütése, kocogtatása, no meg a cigányok saját hangja, amit szokásukhoz híven, nemcsak éneklésre, de hangszerként is használnak – vérpezsdítő ritmusokat szolgáltatva vele. Az úgynevezett „pergetéssel, szájbőgőzéssel”, és persze fittyegéssel, tapssal, eszköztelenül is olyan hangulatot teremtenek, amire nem csoda, ha bármikor táncba kívánkozik az ember! Az emberi hang közvetlensége adja ezt a varázserőt, amikor a tercelő dallam pergetése közben, különböző hangterjedelmű és hangszínű rövid bekiáltásokkal, ritmusos szótagokkal és szavakkal is lendületet, lökést, biztatást adnak a táncnak, ahogyan a mozgás elemi erejét, indulatait képesek hangok formájába önteni. Teljes odaadással szolgálják, hangulatba hozzák a táncolót.
A táncosok ezen a felvételen egytől egyig virgonc játékossággal és közben könnyed pontossággal mozognak. A nők apró lépéseikkel nemcsak változatos ritmusokat tipegnek ki, de szinte követhetetlen szabadsággal cikáznak, vonulnak, forognak a térben, szórakoztatva magukat és párjukat, hívogatva őt, terelgetve a páros mozgás irányait. Ebben a mozgásban a „felszedő” nevű figura is segíti őket, melyet például az erdélyi cigányság tánckultúrájában nem találunk meg. A férfiak is használják ezt a figurát, és mellette ők is elképesztő tempóban topogják ki a ritmust, „légbokázókkal”, hirtelen megfordulásokkal és persze virtuóz csapásokkal tarkítva a táncukat.
A tánc mellett ezen a gyűjtésen megfigyelhetjük a táncolás rendjét, szokásait is, ami külön izgalmas, és alapvető vonásokban mutat eltéréseket a paraszti közösségekétől. Míg például a paraszti kultúrában egymással párhuzamosan is táncolnak párok a zenészek előtt rendre táncolás mellett, addig itt a cigányok általában megnézik, megvárják egymást, amíg egy férfi, illetve nő kitáncolta magát, és akkor lépnek elő saját táncos kedvükkel, amikor őt már fáradni látják, vagy az illető visszaáll a nézelődők közé. Ebből az egymást váltó, szabadon áramló folyamatból fakadhat egy másik, paraszti hagyománytól eltérő szokás is. Nevezetesen, hogy a felkérés mellett, nagyon gyakori a „lekérés” és nemcsak a férfiak, hanem a nők kezdeményezésében is. Amikor egy nő váltja le társát, csak odatáncol hozzájuk, és mozdulataival akár „kiszorítja” a másikat, vagy csak helyet kér maga is a már táncolók mellett. Az is érdekes dinamika, amit néhány párnál itt még szintén megfigyelhetünk, amikor a férfi és a nő nem tisztán csak egymással táncolásként gondolnak a páros viszonyra, hanem versengésként is, ahogyan ez a küzdő karakterű páros táncoknál – mint a botoló például – már ismert. A táncosok egymást hátrálásra vagy fordulásra késztethetik, és ha a kezdeményező elől a partner nem tér ki, egymás térhasználatát igyekeznek visszaszorítani, szinte akadályozni. Ha a nő a férfi mögé kerül, vagy a férfi a nézelődők közé tereli a nőt, vége is a táncnak.
Óriási energia, tolerancia, együttműködés, összhang, szabadságból fakadó rend és életigenlés árad ezeknek az embereknek a táncából, zenéléséből. Van mit tanulnunk egymástól!
Részletes leírás és a teljes gyűjtés:
https://hagyomanyokhaza.hu/hu/node/7772
Gyűjtés linkje:
https://folkloradatbazis.hu/fdb/mviewer.php?gyid=3F9A69D1-C89E-40C5-9BEA-7D399D0843A1&filter=1103,:1669DB2C-2155-4DC0-86A7-07A20CE841EE:,3,1004,:2F9585CF-F13E-4201-A82F-EB0BE8817DBC:,3
