A Kankalin Néptáncegyüttes férfi tagjai lovas kocsira ültek, hogy azzal látogassanak el az együttes lányos házaihoz, egy kis húsvéti locsolkodásra.
Négy lányos házhoz is kikocsiztak ma a Kankalin Néptáncegyüttes férfi és fiú tagjai, hogy felelevenítve a hagyományokat ne kölnivel, hanem vízzel locsolják meg az egyesület erre fogékony tagjait. Rájuk az egyébként a termékenységet szimbolizáló víz szódásüvegből és vödörből is zúdult – bőségesen is.
Az együttes vállalkozó kedvű férfiai, fiúi a Kankalin Nyár utcai közösségi házánál alapozták meg a szemerkélő eső és a hideg ellenére mindvégig jó hangulatot, s érkeztek meg bő fél óra elteltével a kishomoki első helyszínre. Itt népviseletbe öltözött lányok és asszonyok fogadták őket, s a locsolás után írókával tojással, kaláccsal kínáltak mindenkit, és pálinkával a locsolók felnőtt részét.
– Úgy vagyunk mi, hogy valamire való férfiember legalább egy kétsoros vagy négysoros locsolóverset tudjon. Mindenkinek a lelkére kötöttük, hogy szép verssel készüljön a lányoknak, asszonyoknak. Én ezzel készültem: Ha felnézek az égre, a versemnek vége, szabad-e locsolni? – mondta Kis-Jakab Péter.
A közös locsolás ötlete egy beszélgetésben kristályosodott ki, a lovas kocsit sikerült megszerezniük, s a tagok egy része népviseletbe is öltözött, ahogy tették ezt a lányok is. – Úgy gondoltuk, hogy a tőlünk fiatalabb generáció tovább fogja vinni ezt a hagyományt. Ezért tudja azt, hogy ez még ma is él, nem olyan hagyomány, mely kiveszett és száz évet kellene visszanyúlni, hogy onnan hozzuk vissza – tette hozzá a Kankalin Néptáncegyüttes művészeti vezetője.
A kankalinos fiúk négy helyszínt kerestek fel a vásárhelyi Népzene Tanoda növendékei zenei kíséretével, vidáman énekelve, s összesen tizenöt lányt locsoltak meg.
– Jó el is áztam, de a húsvétban ez a jó, hogy mindannyian felfrissülünk és megújulunk, úgyhogy nekem jól esett és vágyakoztam rá – mondta Moravszki Zsuzsanna, hozzátéve: kifejezetten várták, hogy a kankalinos fiúk az idén eljussanak hozzájuk, s megöntözzék őket.
Hársasiné Kiss Erika mezőségi viseletben várta a locsolókat, de egy berliner kendővel a vállán, s az felfogta a locsolóvíz nagyobb részét. – Így csak az arcomra és a kezemre jutott, de nagyon örülök neki, mert legalább nem fogok elhervadni – nevetett.
Korom András
