Szívszorító érzés – legalábbis számomra – elnéptelenedő falvakban járni, a bedeszkázott ablakok, a düledező kerítések és a gyom által felvert udvarok, kertek a pusztulás lassan múló megtestesítői. Egy-egy jó példa azonban ráébreszt: mégis van remény a kistelepülések továbbélésére. Legutóbb Kiscsőszön tapasztaltam meg a feltámadás misztériumát.
Elnéptelenedő vidéki településsel lépten-nyomon találkozunk a Kárpát-medencében, számos kis falut felemésztett a városok közelsége, az elvándorlás, az elöregedés, a kilátástalan gazdasági helyzet. Nem kell messze menni, találni néptelen falura példát Csíkban, a Homoródmentén, Udvarhelyszéken egyaránt. Szerencsére a települések felélesztésére tett eredményes kísérlettel is találkozhatunk, a legközelebbi a mi vidékünkhöz Énlaka, aztán ott van a méltán híres Torockó, ami irigyelni való turisztikai célponttá nőtte ki magát. Bár mindkettő ugyanazon recept alapján őrizte meg hagyományos jellegét – örökbe fogadta őket Budapest V. kerületének önkormányzata, arra buzdítva a helyieket, hogy tartsák meg lakóházaik hagyományos képét.
Minap Nyugat-Magyarországon, Veszprém megyében jártam, a nem csupán nevében kicsi Kiscsősz településen. Kora reggel autóztunk a falu felé, pazar napsütésben mosolyogva csodáltam a Somló hegyét és ízlelgettem a településnek a gyermekkoromban tanult nyelvtörőre emlékeztető nevét: Kiscsősz – Mit sütsz, kis szűcs? A mosolyt a szőlőhegy látványa csalta arcomra, ugyanis mit sem hasonlított a mi hegyeinkre, de hamarosan a csodálat vette át a helyét, ugyanis ritka összhangban van a természeti táj az ember alkotta tájjal: a lankás oldalakat szőlőültetvények barázdálják és hófehér épületek díszítik. Még átsuhanunk a keskeny, de sima aszfalttal borított úton pár ízes nevű településen, s máris Kiscsőszön találjuk magunkat.
A látvány pazar: pár ház sorakozik az út két oldalán, csupán egy új építésű, az összképbe nem illő lakóépület töri meg a házsor hangulatát, a parasztbarokk ízlésű templom jelöli a település középpontját földrajzi és szellemi értelemben egyaránt.
Születésnapot ülni gyűltünk össze, a szervezők számos régi ismerősüket hívták meg, akikkel barátsággá nemesedett a több évtizedes szakmai kapcsolat. Az ünnepelt a huszadik születésnapját ünneplő Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület. Hogy miért fontos egy falusi civil szervezetet ünnepelni? Mert – mint később megtudtuk – az egyesület ötször nagyobb éves költségvetésből gazdálkodik, mint Kiscsősz önkormányzata. S mert húszéves fennállása során az egyesület a lassú elkárhozásra, pusztulásra ítélt faluból virágzó települést varázsolt – s ez a legtalálóbb kifejezés, ugyanis csodaszámba megy az itt befektetett munka eredménye.
Az egyesület vezetője, kovásza Kovács Norbert hajdani néptáncos, akit szakmai körökben, néptáncos berkekben Cimbiként ismernek. Az általa vezetett szervezet hitvallását így foglalta össze: „A vidéki lét, a hagyományok mentén történő gondolkodás és életmód nemcsak hogy lelki békét ad és élhető, hanem a globalizálódó világunkban a magyar nemzetnek a legfőbb megtartó ereje is”. Cimbi szerint „a vidékfejlesztés mindig napirenden van, de a társadalommal talán kevesebbet foglalkozunk, pedig a vidék szíve az egészségesen működő társadalomban rejlik, ami viszont a régi hagyományokon, a népi lélek rezdülésein és a generációkról generációkra átadott tudáson alapszik. Ez az egyénből, a családból indul ki, s a faluközösségben teljesedik ki.”
Konferencián számoltak be a meghívott előadók értékmentő, értékőrző és értékközvetítő munkájukról, az előadások lefedték nemcsak a Kárpát-medencét, hanem a nyugati magyar diaszpórát is az Amerikai Egyesült Államoktól Új-Zélandig. A nagy egymásra találás mellett azonban a Cimbiék által megélt, a hétköznapokba emelt hagyomány megtapasztalása adta a legnagyobb élményt.
Az egyesület sorra vásárolt meg a főutca mellett pár gyönyörű árkádos-tornácos parasztházat, s formájukat, eredeti kisugárzásukat megtartva a kor igényeinek megfelelően alakították ki belsejüket, minden kényelmet biztosítva a betérőknek. Így aztán szálláshelyek, tánctanulásra és különböző sportok művelésére alkalmas terem, szövő- és kerámiaműhely, előadóterem, számos célnak megfelelő közösségi terek állnak rendelkezésre. S mindennek köszönhetően – bár alig van gyerek a faluban – itt működik a térség legjelentősebb művészeti iskolája, gyermeksportolóik országos díjakat zsebelnek be, itt találkoznak a térségből a kézműves-foglalkozásokat kedvelő és művelő emberek szabadidejükben, s minden hétvégén néptánccsoportok tartanak szakmai felkészülési programokat. De nemcsak profi táncosokkal foglalkoznak, műkedvelő együttesek sokasága jött létre a település vonzáskörében.
Az egyesület és munkája így nem csupán helyi jellegű, hanem meghatározó szereppel bír a régió, de akár egész Magyarország szintjén. De, mint megtudtuk, foglalkozásaikon gyakran vesznek részt a Magyarország határain túl élő és tevékenykedő hivatásos és műkedvelő néptáncosok, népzenészek is, esetükben a határon inneni vagy túli jelző csupán földrajzi jelentőséggel bír, a kultúra és az iránta tanúsított szeretet közös. Bizonyság minderre az a tény, hogy évente több ezer látogató fordul meg a parányi településen az egyesület által szervezett programokon.
Kiscsőszön jól kisütötték. S nemcsak kisütötték, hanem a jó ötleteket meg is valósították. Megmutatták, hogy lehet keseregni az elmúláson, de nem érdemes. Inkább tenni kell ellene…!
S akkor a feltámadásban is reménykedhetünk.
Sarány István
