Néptáncegyüttesek találkoznak a 28. Duna Karneválon

Karneváli hangulatban, nemzetközi és hazai fellépőkkel, hivatásos és amatőr táncegyüttesek közreműködésével rendezik meg a 28. Duna Karnevált június 9. és 16. között Budapesten, többek között a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon – tájékoztatta az MTI-t az esemény szervezője, a Duna Művészeti Társaság hétfőn.

A Múzeumkertben felállítandó nagyszínpadon gálaműsorral és tértáncházzal mutatkoznak be a hazai és külföldi táncegyüttesek, emellett népzenei koncertekkel és a kézművesség világnapjához kötődően kézműves vásárral várják a látogatókat június 9-én és 10-én. Fellép a Romengo, Körtánc című tánckoncertjét mutatja be a Magyar Állami Népi Együttes, népzenei koncertet ad Pál István Szalonna és bandája. Gyerekeknek énekel Bognár Szilvia és zenekara, és megrendezik a V. FolKid Gyermek Népművészeti Fesztivál gáláját.

Bemutatkoznak a hungarikumok és a nemzeti értéktár több eleme: a kalocsai, matyó, sárközi, nagyecsedi népzenei és néptánc hagyományok, a csárdás és a verbunk, de lesz cimbalom-, duda- és tárogatóbemutató is.
Június 11-én karneváli felvonulással köszöntik a fellépők a fesztivált Budapest belvárosában. Az eseményt a fellépő együttesek gálaműsora követi, az est zárásaként a Duna Művészegyüttes Fergeteges című előadását láthatja a közönség a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. Június 12-én a Kobuci-kertben nemzetközi táncházzal várják az érdeklődőket, 14-én pedig Budapest-szerte villámcsődülettel kápráztatják majd el az utca népét. Az Erzsébetligeti Színházban a fesztivál nyitónapján mutatják be a Foltin Jolán emlékére készült Szállj elő zöld ág című produkciót, és itt rendezik meg június 15-én a 12. Lánchíd Nemzetközi Néptáncversenyt, a külföldi táncegyüttesek versenyét

Június 16-án, a fesztivál zárónapján a Duna Karnevál gálaműsorát tekinthetik meg az érdeklődők.
A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon bemutatandó programon a külföldi és hazai táncegyüttesek csaknem háromszáz művészének közös műsorát láthatja majd a közönség. Az est első részében, a Világkarneválon a külföldi együttesek mutatják be műsorukat, majd a Himnusz megszületésének kétszáz éves évfordulója előtt tisztelegnek az alkotók és az előadók a Tánchimnusz, a haza fényre derül című előadással. A műsorban a Magyar Állami Népi Együttes és Duna Művészegyüttes mellett a Magyar Táncművészeti Egyetem végzős táncművészei vesznek részt. A darab koreográfusa és rendezője Mihályi Gábor, Kossuth- és Harangozó Gyula-díjas, érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője

MTI



text