Mi vezette a néprajz szakra? Hol rendezte be „szövőszékét” a tanulmányíráshoz? Milyen élethelyzetekben tudja hasznosítani néprajzos tudását, és hogyan illeszkedik e tudományterület a számtalan többi közé, melyekben otthon van? Deáky Zita Iancu Laurának, a BTK Néprajztudományi Intézet néprajzkutatójának adta tovább a stafétát Láncreakció rovatunkban.
1. Mi vitte a néprajz szakra, majd később a kutatói pályára?
Az általános iskola utolsó éveiben, és később a gimnáziumban is, a szünetekre házifeladatot kaptunk a magyartanárunktól. Évekkel később kiderült, hogy ennek a házifeladatnak a neve a néprajzban: gyűjtés. Nekem már 12 évesen is nagyon tetszett az, hogy embereket faggatok tudásukról. Az adatközlőim, és a gyűjtés, olyan erőteljes élményként hatottak rám, hogy tk. fel sem merült más pálya. Tanulni azonban mást is kellett. Először az ELTE TOK-án szereztem óvodapedagógus diplomát. Ide úgy kerültem, hogy ’98-ban csak erre a szakra kaptam ösztöndíjat és tandíjmentességet – ami óriási lehetőség volt. A főiskolán Demeter Katalin nagyhatású órái megszerettették velem a filozófiát. De a filozófia „kikezdte”, belerágcsált a hitembe… A PPKE-en, a teológián kötöttem ki. A főiskola után felvételiztem néprajz szakra. Életem legszebb öt évét töltöttem el ekkor. A vallás természetének a tanulmányozásával foglalkoztam. Semmi mással. A teológián az elméletet, a néprajzon a gyakorlatot ismertem meg. Aztán szükség mutatkozott még valamire: megérteni valamit abból, amit az egyszerűség kedvéért úgy fogalmaznék, hogy: politika. És egy posztgraduális képzésen, a Közgáz Egyetem elvégeztem a politikai kommunikáció szakot. Amikor a PTE doktori iskolájába kerültem már nagyon sokéves voltam…
2. Kit, kiket tekint példaképének a szakmán belül?
Mindenkitől tanultam, és mindenkitől mást tanultam. Abban a sorrendben haladok, ahogyan időben követték egymást a találkozások, és csak keveseket emelek ki. A néprajztudomány ajtaján kopogtatva, Barna Gábor vett észre, és fogadott be. Ha Tanár úr nem ad esélyt, nem ad bizalmat, ezt a beszélgetést mi most nem folytathatnánk le. Tanár úrnak köszönhetem a néprajztudomány alapszakirodalmát, kézikönyveit is, ami az Arcanum és egyebek előtti világban, egy kenyéren és vízen élő embernek felbecsülhetetlen ajándék volt. A doktori képzés, és személyesen a témavezetőm, Pócs Éva igényessége, óriási formálóerővel hatott rám. A Kisbán Eszterrel átbeszélt Budapest–Pécs vonatutaknak, a Deáky Zitával az OSZK büféjében megejtett beszélgetéseknek köszönhetem azt, hogy a legnehezebb pillanatokból megerősödve jöttem ki. Tánczos Vilmos köteteiért, szemléletéért, mindazért, amit ír, ahogyan ír a legmagasabb fokon rajongok. Mohay Tamásra mindig figyelek, mindig meglep, mindig mást mond, mint, ami adta volna magát… Amikor tanulmányt írok, velem van Domokos Pál Péter, Bálint Sándor, Grynaeus Tamás és Paksa Katalin. És bár nem a szakma művelői, kaptam tőlük olyat, ami a szakma műveléséhez nélkülözhetetlen, ezért itt említem meg különleges tanítóimat: Gari Margit, Tánczos Mihály, Janku Luca.
3. Ha találkozhatna egy, ma már nem élő kutatóval, kivel ülne le legszívesebben egy mély, szakmai beszélgetésre?
Tomori Violával. És így talán közénk ülne Tápé másik szerelmese: Bálint Sándor is. Egyszerűen mindent szeretnék tudni, amit gondol azokról a kérdésekről, amelyeket kutatott: a parasztság szemléletérő, lélekrajzáról stb. Arra volnék kíváncsi, ami az írásaiból kimaradt. Minthogy magam parasztvilágban nőttem fel (1980-as évek), „belülről” is látom, hogy félelmetesen jól meglátta és megláttatta azt, amit úgy hívunk, hogy „paraszti lét”. Ez egy sajátos, személyes adottsága lehetett, mert ilyesmivel a szakmában nagyon ritkán lehet találkozni.
4. Mi jelenti a legerősebb motivációt a munkája során?
A megismerés, a dolgok, az ember és a világ működésének a megértése.
5. Mi a leginkább bevált munkamódszere?
Az ember egy ideig válogat és választ, aztán szépen elfelejti a kényelmet és megtanul alkalmazkodni. Legalább másfél évtizeden át könyvtárakban éltem, ott kutattam. Ideális volt. Az elmúlt években a szövőszéket (így hívom az írást) berendeztem az agyamba. Dolgozom bevásárlás közben, a játszótéren, tanulmányt olvasok a fociedzés végére várakozva. Minden (lehetetlen) alkalmat megragadok, amikor legalább fejben dolgozhatok. Ez nem munkamánia: színtiszta öröm minden pillanat. Mielőtt bármit is kiadnék a kezemből, legalább három napra elvonulok. Ha otthon nem lehet, könyvtárba, és akkor ott nincs semmi, és nincs senki csak a tanulmány, csak a feladat.
6. Volt-e olyan, hogy azt érezte, elhagyná a pályát?
Nem, ilyen gondolattal nem találkoztam magamban.
7. Hogyan tudja összehangolni a tudományos pályát és a magánéletét?
A kényszer nagyúr. És az élet, a körülményeink is: barátunk, ha úgy tekintünk rájuk. A kutatómunkát én úgy élem meg, mint egykor a parasztmunkát. Az ember egyszer él, egyszerre anya és kutató, háziasszony és sok egyéb is. Egyszerre kell mindent csinálni, és ezt lehet is, csak éppen az olyasféle szavakat, hogy: szabadidő, énidő, minőségi idő stb. kell elfelejteni. Nekem ezt a feledésmunkát az élet megoldotta: nem is ismertem ilyesmit, nem volt, mit elfeledni. A lustaság és a tudományos pálya kizárhatja, kiolthatja egymást. De a családanyaság és a tanulmányírás nem, sőt: az egyik helyen tanultak (fegyelmezettség, lényeglátás, tisztelet, diszkréció stb.) a másik helyen is hasznosíthatók.
8. Melyik az a könyv vagy film, amit bármikor újraolvasna, újranézne?
Biblia. Ez a könyv az egyetlen, amely a világban és a létezésben segít eligazodni, úgy, hogy közben teljes mértékben meghagyja az embert a maga szabadságában. Aztán. Szabó Pál: Lakodalom. Keresztelő. Bölcső. A legnagyobb hatású regény, a parasztlét szimfóniája. Szabó nyelvezete már önmagában is a legmagasabb művészet, hát még az, ahogyan ezt a szimfóniát, a parasztlétet felmutatja! Végül: F. M. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés. Ez a regény nálam párban jár a Bibliával. Az ember sebzettsége – erről szól. A bűn bűnt szül, a bűnbánat és a bűntudat pedig a bűn két (ellentétes hatású) hajtása. A filmek közül a legemlékezetesebb az Örök tél. Itt arra látunk példát, amikor a szerelem nem bálvány. És arra, hogy a szerelem nem ismeri a körülményeket. Ott fogan meg, ahol a szív nem szűnik meg dobogni.
9. Mivel szokta tölteni a szabadidejét? Mi kapcsolja ki leginkább?
Kertészkedés. Erdei séta. Filozófiai és metafizikai tárgyú könyvek olvasása.
10. Ajánljon egy zenét az olvasóknak! Miért pont ezt választotta?
Manchester Orchestra: The Silence. Miért? Szerintem zenei remekmű. A filozófiája is erős. Tudomásul veszi az élet „döntéseit”, pl. a halált, a veszteséget, de a veszteséget ért embert mégsem mutatja úgy fel, mint egy kivert kutyát. A lázadás nem csap át istenkáromlásba, a lázadás, a fájdalom megmarad az élet és a gyógyulás ihletőjének.
11. Ha bárhova utazhatna, hova utazna el a legszívesebben?
Örményország. Egy ismerősöm, amikor ott járt, küldött nekem sms-ben egy üzenetet, amiben ez állt: „Laura! Ez nem vicc. Vedd komolyan! Ezt a helyet neked látnod kell! Ez te vagy!” Ellenőrizném, hogy igaza volt-e.
Szerző: elteneprajzblog
