A bukovinai székelyek és a bukovinai népek élővé teszik kultúrájukat – mondta a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Bonyhádon, a Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztiválon.
Potápi Árpád János – aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is – köszöntőjében felidézte: a fesztiválon, amelyet idén 34. alkalommal, Bonyhádon pedig 1997 óta rendeznek meg, a valaha Bukovinában élt, illetve a ma is ott élő népek kultúráját ünneplik.
Az eseményt hagyományosan több helyszínen, a romániai Hosszúmezőn (Campulung Moldovanesc), az ukrajnai Csernovicban, a lengyelországi Jastrowiében és a magyarorszțgi Bonyhádon rendezik meg. A pénteken kezdődött, háromnapos bonyhádi fesztiválon csaknem harminc székely, lengyel és román hagyományőrző tánccsoport, zenekar lép fel, köztük Dél-Erdélyből és az Al-Duna mellől érkezett székelyek.
A „Bukovinai Találkozások" Nemzetközi Folklórfesztivált, amelyen a soknemzetiségű Bukovinából a 20. században elszármazott népcsoportok hagyományőrzői találkoznak, 1990 óta rendezik meg minden alkalommal több helyszínen.
MTI