Valami nagy-nagy folkünnepre készülhetnek a menyországban, ugyanis egy héten belül a hazai folk élet két meghatározó alakját is magához szólította a Jóisten. Október 12-én végső búcsút vettünk Sára Ferenctől és rá három napra jött a hír, hogy hosszú betegsége után Éri Péter is itt hagyta a földi világot.
Éri Péter a Kalotaszeg szerelmese volt és igazából beleszületett a magyar folklórba. Olyan édesanyával, mint Borbély Jolán néprajzkutató és olyan nevelőapával, mint dr. Martin György táncfolklorista, népzenekutató nagyon nem is volt más választása. Persze lehetett volna ő a lázadó kamasz, aki szembe megy szüleivel, de akit már tíz évesen Mérába visznek gyűjteni, azt hamar megfertőzi a folklór.
Péter vérszerinti édesapja Éri István, régész, történész volt, akinek nevéhez fűzódik például a nagyvázsonyi vár feltárása. Édesanyja, elvált Istvántól és 1963-ban Martin Györgyhöz ment feleségül.
De Borbély és Martin már korábban is közösen gyűjtöttek, Péter már egészen korán ment velük. Öt éves volt, mikor a csillaghegyi és óbudai cigányoknál már ő írhatta fel a csapóra a számokat, később pedig Felvidéken már a magnót is kezelhette.
„A nevelőapám lényegében rajtam kísérletezte ki, hogy egy tisztán városi környezetben felnőtt gyerek vajon magáévá tudja-e tenni a falusi hagyományokat úgy, hogy az számára ne betanult koreográfia, hanem élő táncnyelv legyen” – nyilatkozta. A ’60-as évek elején Martin György a kalotaszegi legényest kutatta, a zenéket és a táncokat hazavitte, és a kis Péterrel pedig elkezdték megtanulni a táncokat. Mikor 1963-ban hármasban mentek ki Mérába, akkor már a kinti muzsikusok zenéjére táncolta a legényest. Ez azért is nagy szám volt, mert abban az időben a legényes inkább már csak az idősebbek tánca volt, fiatalok nem nagyon tanulták. Olyan jól ment neki a tánc, hogy még abban az évben megnyert egy úttörőknek szervezett országos művészeti seregszemlét a legényes tánccal.
Éri Péter tehát igen korán elköteleződött a népzenével, de kézilabdázott is és volt egy beat zenekara is, melyben gitározott.
Harmadikos gimnazista volt, mikor Halmos Béla és Sebő Ferenc megnyerte a Röpülj, pávát, akiknek Kósa László néprajzos azt tanácsolta, hogy menjenek fel Martin Györgyhöz, mert neki sok eredeti felvétele van. Ott jött szóba, hogy Péter is gitározik, majd mikor meghallgatták, azt javasolták neki, hogy menjen le hozzájuk a próbájukra, de hamar rájöttek, hogy gitárral nem fognak tudni széki zenét játszani, ezért brácsára váltott.
Az egyik meghatározó tanára volt a Népművelési Intézet által szervezett, az 1970-es évek végén induló táncház-zenész képzésnek. Példáját követve, önfeláldozó munkájának eredményeképpen, több száz zenész kezdett el falusi paraszt zenét muzsikálni.
Diplomáját 1984-ben a néprajz mellett román nyelv és irodalomból szerezte. Ez is tudatos döntés volt. Úgy gondolta, hogy a románnyelv-tudás jót fog tenni, ha néprajzos lesz.
Az 1973-ban Csoóri Sándor, Hamar Dániel és Sipos Mihály megalapította a Muzsikást. A heti rendszerességgel tartott Muzsikás klub volt az első, ahol nagy hangsúlyt fektettek a táncok és az énekek tanítására. Később ez a forma vált általánossá és ez lett a városi "táncház". Ezidőtájt szinte a hét minden napjára esett egy "táncház", (FMH, R-Klub, Molnár utca, Kassák klub) ahol a Muzsikás zenélt. Az országban sokfelé hívták őket alkalomszerű táncház tartására, ahol inkább népzenei bemutatót tartottak, mivel a táncok ismerete nélkül nem lehetett táncházat tartani. A zenekar körül mindig ott mozgolódott Éri Péter is, de akkor ő még hivatalosan Sebőékkel játszott. Később azonban Sebestyén Mártával mindketten a Muzsikás tagjai lettek.
A Muzsikás együttessel évtizedekig koncertezett a nagyvilágban, megszámlálhatatlan hazai és külföldi népzenei és világzenei fesztiválon vett részt. Számos lemezen játszik zenei közreműködőként itthon és külföldön egyaránt. A budapesti Táncháztalálkozó lemezeinek és gálaműsorainak évekig szerkesztője volt, emellett a Magyar Televízió egyes népzenei és néptánc témájú műsorainak zenei rendezőjeként és néprajzi szakértőjeként dolgozott.
A Kossuth Rádió felkérésére 2007-től Népzene határok nélkül címmel, heti rendszerességgel vezet népzenei műsort munkatársával Vasváry Annamáriával. A Dankó Rádióban szerkesztő-műsorvezetője a „Népzene a Kárpát-medencéből” adásának. E műsorokban elsősorban a tradicionális magyar népzene, a táncházi zene és az ezekből kibomló világzenei törekvések kerülnek fókuszba, bemutatva a velünk együtt élő hazai nemzetiségek zenéjét is, esetenként párhuzamot vonva a világ népeinek zenéivel.
Éri Péter az utóbbi időkben sokat gyengélkedett. Betegsége miatt – bár nagyon szeretett volna – nem tudott mindenhova eljutni. 2022 márciusában Kékkúton a KŐFESZT FOLKKLUB vendége volt, ahol Lakócsa volt a középpontban. Lakócsát elsőként Borbély Jolán néprajzkutató, Martin György hű társa fedezte fel a magyar folklórtudomány számára, ezért helytálló volt, hogy ezen a délutánon a már négy éve elhunyt etnográfusról is megemlékeztek. És leghitelesebben ki tudott megemlékezni Borbély Jolánról, ha nem az édes fia, Éri Péter. Valóban szívből jövő megemlékezés volt Borbély Jolánról.
Utolsó nagy koncertje a Magyar Zene Házában volt, ahol a Muzsikás együttes tagjaként elénekelte a szívének oly kedves Betyárnótát. "Ült a Koncertterem színpadán az elmaradhatatlan, széles karimájú, fekete kalapjában, pengetett, énekelt, majd pedig a végén meghajolt, és mosolyogva intett a közönségnek."
Éri Péter örökségét Lánya, Katalin és fia, Márton viszik tovább, mindketten népzenészek lettek.
Édesapjuk így mesélt róluk:
„még mikor a járókában álldogáltak, mindenfélét csináltam: énekeltem, hegedültem, szájharmonikáztam. Érdekes, hogy ennek ellenére mikor Marci fiam iskolás lett, borzalmasan hamisan énekelt. Akkor elszomorodtam, hogy hát ez azért nem így kellene hogy legyen. De aztán jött egy új énektanár hozzájuk, és érdekes módon a gyereknek lett hallása, és elkezdett szépen, tisztán énekelni. Utána már ő maga kérte, hogy „papa, légy szíves adjál be az Óbudai Népzenei Iskolába a Csoóri Sanyihoz”. Később Kati lányomat is odavittük, ő csellózott. Egy darabig nála úgy tűnt, hogy a képzőművészet valamelyik ágával fog foglalkozni, végül kihátrált, s újból elővette a hangszert. Azóta bőgőzik, ráadásul nagyon jól, a fiúk is szeretik, ami ritkaság, mert a nagybőgő nem igazán női kézbe való. Ott azért izomerővel is kell bírni. Nagyon tehetséges gyerekek.”
grg
