Nívódíjas lett a Lajtha László Néptáncegyüttes


Neves szakemberekből álló zsűri nívódíjjal ismerte el az együttest.

Az Lajtha László Néptáncegyüttes Siófokon járt, a Néptáncosok Területi Bemutató Színpadán, a Kálmán Imre Művelődési Központban.
– A Martin György Néptáncszövetség által szervezett minősítő előadáson vettünk részt, ahol is a neves szakemberekből álló zsűri nívódíjjal ismerte el az együttes felkészültségét, előadását.
A műsoron Eger környéki táncokkal vettünk részt. Köszönjük Busai Zsuzsannának, Busai Norbertnek a nagyszerű koreográfiát, Bécsi Gyula együttesvezetőnek a felkészítést, a Gajdos Zenekarnak a nagyszerű zenét.

Büszkék vagyunk, hiszen hosszú idő után az együttes újra nívódíjas lett – írták közösségi oldalukon.


MOLNÁR HELGA

text