Ilyen táncház még nem volt Szatmáron

Több mint 20 zenész, felejthetetlen Szalonna-koncert és születésnapi köszöntés, pergő ritmusok, fáradhatatlan lábak — a közel 250 fős András-napi mulatságon nem csak a néptánc és -zene öröme rezgett a levegőben, hanem az az időtlen, megfoghatatlan erdélyi virtus is, amellyel őseink mulattak évszázadokon át.
A táncháztalálkozók nagyjai is megirigyelték volna azt a hangulatot és András-napi mulatságot, amelyet a Röpike Egyesület és Néptánccsoport szervezett a Lépésházban, és amelyről túlzás vagy elfogultság nélkül mondható: ilyen még nem volt Szatmáron. Nem csak a néptánc és -zene öröme rezgett a levegőben, hanem az az időtlen, megfoghatatlan erdélyi virtus is, amellyel őseink mulattak évszázadokon át. 

Az András-napi hagyományokhoz illően, komoly munkával, disznóvágással és a több mint másfél mázsányi állat feldolgozásával kezdődött a szombat a röpikések számára, hiszen abból készültek a táncházi vacsora finomságai. Mire délután megérkezett a Szejke-tanyára a Liszt Ferenc-díjas magyar népzenész, érdemes művész Pál István „Szalonna” és zenekara már gyöngyözött a húsleves, sütőben-kemencében pirultak a kolbász- és  hurkatekercsek.

Szalonnáék nem első alkalommal muzsikáltak Szatmárnémetiben, s akárcsak a pár évvel ezelőtti PMN-beli koncertjük, a mostani is felejthetetlen élmény, igazi örömzenélés volt — amelyet nem csak az éneklő közönség, de ők maguk is legalább annyira élveztek, és amelynek végéről a ráadás mellett a meglepetés sem maradt el. Ugyanis a Röpike táncosa-zenésze, Bereczki Krisztián egy hegedűt kapott ajándékba Szalonnától — „de a vonót magának kell megszereznie hozzá”. Amit aztán gyorsan meg is szerzett, mivel a meglepetések itt nem értek véget: Mikita Dávid táncos olyan születésnapi köszöntést kapott a több mint 20 zenésztől és a röpikésektől, amelyet egyhamar nem fog elfelejteni.

A koncertet gyermektáncház váltotta, a Rekettye Kulturális Egyesület által támogatott Komák zenekar fáradhatatlanul húzta a felcsíki, a pergő moldvai ritmusokat, kicsik és nagyok örömére s a mulatozás első részének alig-alig tudott véget vetni a vacsora. Pontosabban nem is vetett véget, hiszen a zenészek muzsikálni jöttek, s amíg a közel 250 főnyi résztvevő asztalhoz ült bent a Lépésházban, a Kolozsvárról – Mérából érkezett zenészek a teraszon „melegítették”vonóikat, hegedűiket, brácsát és harmonikát hamisítatlan erdélyi dallamokkal.
 

A vacsorát követő, hajnalig tartó felnőtt-táncházat még inkább a  jó értelemben vett szilaj mulatozás követte, s fáradhatatlanul járták a szatmári, mezőségi, széki lépéseket.

Szabó Kinga Mária

text