Huszonnyolc év után lép fel újra a Balaton az antológián

Egyedüli somogyi fellépőként a siófoki Balaton Táncegyüttes is fellép az ország legrangosabb néptánc eseményén, a felnőtt néptáncantológián, a fővárosi Operettszínházban.
 
A társulatot Táncképek a kárpátaljai Nagydobronyból című koreográfiájával válogatta be a nívós szakmai zsűri a programba.
– Ezt az összeállítást Fodor Jankával készítettük és a novemberi minősítőn már nívódíjat érdemeltünk ki érte, mondta megkeresésünkre Csuti Péter, az együttes egyik művészeti vezetője.


A Balaton Táncegyüttes utoljára 1996-ban lépett fel a felnőtt néptáncantológián, akkor Szabó Zsolt Somogyi mulatság című koreográfiáját mutatták be. – Azóta nagyon sokat változott a néptáncmozgalom. Az amatőr is nagyon profi lett és hozzánk hasonló vidéki, kisebb lehetőségekkel gazdálkodó együttesnek igencsak nehéz újként bekerülni a programba. Ezért is nagy elismerés és siker, hogy szerepelhetünk az Operettszínházban megrendezett gálán, tette hozzá Csuti Péter.
 
Örökségünk Somogyország kincse díjat kapott a vármegyenapon az idén 60 éves Balaton Táncegyüttes.
A felnőtt néptáncantológia egy gálaműsor, amely a magyar kulturális élet legkiemelkedőbb színfoltja. A néptáncmozgalom legjavát mutatják be a fellépők, akik az elmúlt év legjobb műsorait, koreográfiáit adják elő.
Somogyból még két koreográfus munkája szerepel a programban: Horváth Tibor és Zóka Éva a miskolci Szinvavölgyi Néptáncegyüttesnek készített koreográfiája is a program része lesz.

Koszorus Rita

text