Élményt nyújt és tudást ad a Hagyományok Háza Szabadegyetem

A Hagyományok Háza Szabadegyetem tudást és naprakész ismereteket kínál a népi kultúra minden területéről. A kezdeményezést Dóra Fruzsina, az intézmény közművelődési és tudományos szakcsoportjának munkatársa mutatta be.

 Dóra Fruzsina elmondta, hogy a Szabadegyetem tulajdonképpen összefoglalja a Hagyományok Háza eddigi tudományos-ismeretterjesztő tevékenységét, azaz az eddig különböző sorozatcímmel futott programokat egy néven, egységes koncepcióval és egységes szerkezetben indították el. 

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az előadássorozat keretében ismeretterjesztő stílusban tudjunk szólni egy szélesebb közönséghez, ugyanakkor a Hagyományok Házának a nagyon fontos ’híd’ szerepét is betöltsük. Ennek tükrében naprakész tudományos eredményekkel, illetve érdekességekkel – élvezetesebb, könnyedebb stílusban – kínáljuk meg a látogatóközönségét. Koncepciónk szerint minden évadban meghatározunk egy vezérfonalat, egységes gondolatot, amire tematikusan is felfűzhetjük az előadásokat. 
– részletezte Dóra Fruzsina. 

Ennek jegyében tervezték meg a Szabadegyetem első.  januártól májusig tartó félévadát, amelynek középpontjában az egyén és a közösség áll. 

Ez egy klasszikus néprajzi téma: a néphagyományban nagyon fontos szerep jut a közösségnek, aminek normái, ízlése, szabályrendszere meghatározó. Ugyanakkor, ha közelebbről szemügyre vesszük a népi kultúrát, világosan látható, hogy a közösségből mindenhol és mindenütt kitűnnek tehetséges, s különleges tudású egyéniségek. Májusig tizenhét programelemmel – négy online programmal és tizenhárom előadással – készültünk. 
– ismertette.   

text