A Népművészet Mestere díjjal kitüntetett idős helyi asszonyok tanítják „vissza” a gyerekeknek a mezőségi népdalkincset a Kolozs megyei Búzában. A kezdeményezés a Tündérkert elnevezésű, a népi kultúra visszatanítását, a magyar szórványközösségek erősítését is célzó mozgalom keretében született. A Szamosújvártól 30 kilométerre fekvő mezőségi településen jártunk, ahol Takácsné Czéghér Anna és Takácsné Szász Piroska rangidős énekesekkel, Kovács J. István református lelkipásztorral, valamint a gyerekekkel is beszélgettünk a kezdeményezésről és a búzai életről. Idős asszonyok tanítják „vissza” a gyerekeknek a mezőségi népdalkincset a Kolozs megyei Búzában.
A Tündérkert elnevezésű, a népi kultúra visszatanítását, a magyar szórványközösségek erősítését is célzó mozgalom újabb fázisaként frissen született kezdeményezés keretében tanítják a mezőségi népdalkincset a Kolozs megyei Búza község fiataljainak. A megye délkeleti részén, Szamosújvártól 30 kilométerre fekvő, több mint ezerszáz lelkes (ebből mintegy ötszázan magyarok) mezőségi községben lakó, nyolcvanon immár túli rangidős adatközlők, Takácsné Czéghér Anna és Takácsné Szász Piroska – a Népművészet Mestere cím birtokosai – vállalták, hogy megtanítják a főként, vagy elsősorban a gazdag búzai népdalörökség gyöngyszemeit, s ezek mellett, után közismert dalokat is a helyi fiataloknak.
A kezdeményezés a Tündérkert mozgalomba illeszkedik, amely Török Istvánnak, a marosvásárhelyi Spectrum Színház vezetőjének, Szarvas József magyarországi színművésznek és Bogdán Zsoltnak, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészének köszönhetően tavaly ősszel már elindult Búzában. A mozgalmat természetesen felkarolta Kovács J. István, a Búzai Református Egyházközség lelkipásztora: november második vasárnapján 12 fát ültettek el, az utolsó három esztendőben konfirmált búzai gyerekek mindegyike kapott egy csemetét, amelyet ők fognak gondozni. A jövőben ahányan konfirmálnak évente, annyi csemetét fognak elültetni, a faültetéssel azonban nem merül ki a szórványközösség-erősítő cselekvéssorozat, ezért a népi kultúra, tudás élő átadását célzó oktatás is elindult Búzában.
Bogdán Zsolt úgymond „jövevény” a községben, ahol pár éve házat vásárolt, azóta aktívan bekapcsolódik a közösség életébe. Az „élő forrásból”, a legtermészetesebb módon történő népdaltanítást ő ösztönözte a Tündérkert mozgalom keretében: a tanítás február közepén kezdődött, és hétvégenként zajlik, amikor Kovács J. István a kisebb, vallásórára járó, valamint a nagyobb, konfirmálásra készülő gyerekeket oktatja az egyházközség épületében. Ide jönnek el a Népművészet Mestere címmel kitüntetett, gyönyörűen éneklő asszonyok, akik a vallásóra végén együtt énekelnek a gyerekekkel, fiatalokkal. A lelkipásztor azt mondta a mintegy 25 fiatalnak az első népdaloktatási alkalmon, február 10-én: nagyon fontos, hogy ami szépet, jót tettek a nagyszüleik, dédszüleik, azt ők is tegyék meg. Ez tulajdonképpen a hagyomány, hogy ami szép, azt érdemes megőrizni, megtanulni, és ebben segít nektek Anna néni és Piroska néni, az ötlet pedig a Bogdán Zsolté” – hangsúlyozta a lelkész. Február közepén kezdődött a népdaltanítás a vallás-és kátéórák keretében.
A Búzában hét éve szolgáló Kovács J. Istvánt a község életéről, a református közösségről, a falu demográfiai mozgásairól is kérdeztük. Mint elmondta, a járvány évei miatt is csökkent a templomba járók száma, és a helyi fiatalok száma is apad. „Sokan közülük Szamosújvárra, Kolozsvárra járnak iskolába, így nehezen lehet őket összetoborozni. A községben elsőtől nyolcadikig működik magyar iskola, azután a fiatalok elmennek tanulni. Viszont nagyon ügyesek, segítőkészek, amikor például nyári táborokat szervezünk, akár húsz fiatal is segít nekem” – számolt be a lelkipásztor.
Arról is beszélt, hogy a népdaltanításra azért érkeztek többen, mint a hétvégenkénti vallásórára, mert Bogdán Zsolt elment az iskolába, és minden gyereket külön meghívott. A községnek egyébként mintegy 1100 lakosa van jelenleg, a reformátusok létszáma 430, körülbelül ugyanennyi az ortodox, a többi lakos adventista, pünkösdista. „Több mint hét éve szolgálok itt, akkor 504 volt a reformátusok lélekszáma, tehát hét év alatt több mint hetvennel apadtunk. De nem szeretnénk erre a matematikára építve borúlátóak lenni, hiszen biztató tendenciák is körvonalazódnak: vannak fiatal családok, amelyek látnak abban fantáziát, hogy itt maradjanak és itt boldoguljanak, hiszen eddig a legtöbben elmentek nagyvárosba, külföldre” – fejtette ki a lelkipásztor.
Hozzátette, a Búzában maradó fiatalok vállalkoznak. Van, aki autójavító műhelyt működtet, más sajtot készít, van, aki gyümölcsöt termeszt, olyan is, aki méhészkedik, vagy olajat présel, pályázatokat elnyerve állatokat tart, zöldséget termeszt, építkezési vállalkozást vezet, és már három panzió is működik a községben – szóval jellemző rájuk, hogy szorgalmasak és próbálnak itt megélni.
„A Dési Református Egyházmegyében 47 anyaegyházközség működik, a hozzájuk tartozó leányegyházakkal és szórványgyülekezetekkel mintegy 100 református közösségről beszélhetünk. Én az elmúlt 10 évben háromszor jártam ezeket végig, és azt láttam, hogy sok helyen jóval szomorúbb a helyzet. A Mezőségnek ezen a részén, Szamosújvár vonzáskörében sok kicsi közösség mellett van egy-két nagyobb sziget, ahol a magyarság és a reformátusság szempontjából kissé biztatóbb a helyzet: ide sorolható Szék, Ördöngösfüzes és Búza is. Mindenütt apadnak a közösségek, de az említett helyeken még jó reménységgel tekintünk a középkorúak, és a fiatalok közül azokra, akik itthon maradnak” – emelte ki a búzai lelkipásztor.
Kovács J. István felhívta a figyelmet, hogy ahol az iskola megszűnik, ott nagyon nagy a lélekszám visszaesése – ilyen helyeken megcsappan a magyarság, és a fiatalok nem látnak fantáziát az ott maradásban. Hozzátette, gyülekezeti szinten is próbálják erősíteni ezeket a „szigeteket”. „Tavaly szóltam a melegföldvári, feketelaki, katonai, magyarborzási, kékesi gyülekezeteknek, hogy együtt tartsuk a gyerekeknek a Vakációs Bibliahetet, amelyet két évtizede szervez meg a KOEN (Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány). Én itt Búzában 20-25 gyereknek tartom, ők pedig 2-3-nak, és akkor bizony milyen jó, ha együtt lehetnek, ismerkedhetnek a környékbeli gyerekek, kapcsolatok létesülnek. És nagyon jól sikerült, tehát igyekszünk mezőségi szinten is erősíteni az összefogást” – ismertette a lelkipásztor. Kovács J. István egyébként nagyon élményszerűen, interaktív módon, érdekfeszítően tartja a gyerekeknek a vallásórákat, amelybe mi is belehallgathattunk.
Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekeket együttgondolkodásra készteti, mozgatja, aktiválja. „Harminc éve végeztem el a teológiát, azóta meggyőződésem, hogy a vallásóra elsősorban nem ismeretátadás kell legyen. Nem arról kell szóljon, hogy a pap ledarálja a szöveget, a gyerekek végighallgatják, majd vissza kell mondaniuk azt, hanem elsősorban meg kell találni velük a hangot, érezzék magukat jól a gyerekek az órán, legyünk egymással közvetlenek. Ha ez megvan, erre épülhet rá a valláshoz való közelítés” – vallja Kovács J. István. A Népművészet Mestere címmel kitüntetett, fekete fejkendős, fekete ruhás asszonyok idősek, azonban megszólalásukból, énekhangjukból erő és derű árad. Többek közt azt a búzai népdalt tanították meg a gyerekeknek, hogy: „Felmásztam a kemencére, leégett a szoknyám széle, széle, a széle, a szoknyám széle, megver az uram az estére”. De azt a nehezebben megtanulható dallamú éneket is sokszor gyakoroltatták a gyerekekkel, amelynek a szövege így hangzik: „Erdőben, erdőben szép kerek erdőben, epret szed a babám rózsás kötényébe. Szedjed babám, szedjed, hogy el ne hervadjon, hogy a mi szerelmünk félbe ne szakadjon”. Anna néni a szöveg tanulásakor hozzáteszi: „a szerelem az ugye mindig titok”.
Búzában egyébként négy, a népdalkincset mélyen ismerő, Magyarországra is sok meghívást kapó, díjazott énekes volt, mára csak ketten élnek közülük. A lelkipásztor elmondta, Anna néni szerényen mutatta neki a fényképet, amin Áder János korábbi köztársasági elnökkel látható. „Anna néni azt mondta: nem én kértem, ő kérte, hogy kettőnkről kép készüljön. Piroska néni is gyakran beszél az anyaországi fellépéseiről, gyakran jeles hallgatóság előtt adja elő a szép népdalokat” – mondta el Kovács J. István.
Anna nénit és Piroska nénit is megkérdeztük, miként látják a most induló oktatás lényegét. „Mi úgy gondoljuk, szükségük van a fiataloknak erre a kincsre, hogy ne vesszen el a régi néphagyomány. Nagyon örülünk, hogy 85 évesen is el tudunk ide jönni. Korábban is tanítottuk a gyerekeket, csak nem rendszeresen, jártunk az iskolába is oktatni” – mondta Anna néni. Mindketten felelevenítették, hogy az ő gyerek-és fiatalkorukban természetesen ment a népdaltanulás, nem kellett külön oktatást szervezni, hiszen a sok mulatságban, az öregektől és a fiataloktól is meg lehetett tanulni az énekeket. „Ma már a lakodalmakban sem ezeket a zenéket zenélik. Mi még ott tanultuk ezeket a zenéket, dalokat, hallgatókat, a házi mulatságnak úgy mondtuk, hogy „verzsel”, a román szóból (a román vergel kifejezés hagyományos népi mulatságot jelent, ekkor ismerkedtek egymással a fiatalok párkeresés céljából – szerk. megj.). Ezt ősszel tartották, töltött káposztát ettünk ilyenkor, ott tanultuk a dalokat, de persze a szüleinktől is” – mondták az asszonyok. Takácsné Czéghér Anna elmondta, 2013-ben kapta meg Budapesten a Népművészet Mestere díjat, Takácsné Szász Piroska pedig 2017-ben. „Mi ketten óvodába és iskolába is együtt jártunk. Amikor 1998-ben első ízben vittek Magyarországra, hogy népdalokat tanítsak, kérdezték tőlem, ki lenne még itt Búzában, aki tudna tanítani, akkor mondtam, hogy Piroska lenne az. Sok helyen tanítottunk már, Budapesten, Szentedrén, más magyarországi városokban is, Szlovákiában, Kassán, Révkomáromban, Ausztriában is, sok helyen felléptünk színpadon” – emlékeztek az asszonyok. Azt mondta Anna néni, szomorú, hogy Búzából is szétszóródik a fiatalság, neki most született dédunokája Belgiumban, unokái Magyarországon élnek, csak egyikük él Szamosújváron.
„Nincs már itt sajnos, aki bálokat szervezzen. Régen fonók is voltak, sokan éltek itt egy családban, olyan is volt, hogy három-négy meny, ma más a helyzet. De azt, hogy a népdalokat átadjuk a gyerekeknek, fiataloknak, szívügyünknek tartjuk” – mondta Anna néni és Piroska néni. A konfirmációra készülő lányok közül többen ismerték már az elhangzó népdalokat, de a kisebb gyerekek számára sem voltak azok ismeretlenek. Amint a nagyobb lányoktól megtudjuk, egymástól is tanulták a népdalokat, de az idősebb rokonaiktól is. Vincze Koncz Noémi és Máthé Eliza is azt hangsúlyozta, nagyon szeretik ezeket a népdalokat, és elég sok éneket tudnak. A hetedikes és nyolcadikos lány jelenleg a búzai iskolába jár, nyolcadik osztályt követően a szamosújvári Kemény Zsigmond szórványkollégiumba készülnek. Takácsné Szász Piroska és Takácsné Czéghér Anna tanítja meg a gyerekeknek a mezőségi népdalokat
Anna néni és Piroska néni élő módon átadott népdalkincse iránt a kolozsvári Sigismund Toduța Zeneiskola tizenegyedikes diája, Bogdán Gyopár is érdeklődik, aki zongoraművésznek készül, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szeretné folytatni a tanulmányait. Az oktatáson jelen volt ő is, annál is inkább, mivel a budapesti felvételire negyven népdalt kell megtanulnia, és úgy érzi, úgy a legautentikusabb, ha a „tiszta forrásból” sajátítja el. „Azért fontos, mert ez élő kapcsolat a népdallal, a magunk örömére meg a másokéra is, hiszen kihalófélben van már. Ezeket a dalokat újra kellene tanulni, ahogy Búzában is újra próbálja tanulni a fiatalság. Azt mondják, a verset mondani kell, a népdalt pedig énekelni” – fogalmazott Gyopár
Kiss Judit
