Csoóri Sándorral muzsikáltak a fiatal komáromi zenészek

Népzenei napot szervezett a Horsa Banda a komáromi Páskom dűlőben. Az érdeklődők Csoóri Sándortól, a népzenei mozgalom alapítójától, a Muzsikás együttes alapító tagjától tanulhattak.

Horsa István, az Ördöngös Népzenetanoda vezetője és a Horsa Banda alapítója lapunknak elmondta, gyermekkora nagy mestere Csoóri Sándor, tőle kezdett el tanulni.

– A szellemiséget, amit képvisel, igyekszem a saját tanításomba is belevinni – fogalmazott Horsa István. – A zene túlmutat a hangok erdején, ez egy szakrális dolog, amelyet azért csinálunk, hogy behangoljuk saját magunkat és a közönségünket is.

Hozzátette, régóta ígérgette tanítványainak, hogy megismerhetik a mesterét, erre pedig remek alkalmat adott ez a program. A délelőtt folyamán hárman zenéltek: Horsa István, Csoóri Sándor és Joó Bence bőgős, aki a Horsa Banda tagja. Azt szerették volna bemutatni, milyen dinamikák, folyamatok működnek a zenében, amelyeket az órákon esetleg eddig nem tudott megmutatni. Délután közösen muzsikáltak, mindenki elhozta a saját hangszerét, hogy ki tudják próbálni, amit délelőtt tanultak.
 
A helyszínválasztás sem volt véletlen, a Páskom dűlőbe, a Mózes család pajtájába szervezték a programot. Úgy gondolják ugyanis, hogy a népzene természetközeli helyekre való. Eredetileg is pajtákban, csűrökben muzsikáltak, nem művelődési házakban, kultúrotthonokban.

– Sanyit úgy hívom, az utolsó mohikán, hiszen ő még testközelből látta hetvenes években az erdélyi vonószenét – mondta Horsa. – Emellett igazi filozófus is, akárcsak hallgatni is érdekes őt.

 


Körtvélyfáy Dina

text