Bár címünk tűnhetne akár egy félresikerült találós kérdésnek is, a Fanfara Complexa épp erre keresi a választ nemrég megjelent, Pașaport Control című albumán. De mi közük van a daloknak az orvhalászathoz, és mitől lehet életveszélyes egy moldvai lagzi? Erről is mesélt nekünk a zenekar, miközben a népzenei hitelesség kérdéskörét is boncolgattuk.
„Napjainkban az erdélyi és moldvai népzenében a hagyományos dallamokat egyre inkább háttérbe szorítják az elsősorban a román rádió- és televíziócsatornák által sugárzott népies, műzenei slágerek és a román ethno-pop, azaz a manele műfaja. (...) Együttesünk ennek a hagyománypusztító slágerzenének a válogatott dallamaiból mutat be egy sokszínű csokrot” – szól Bozai József hangján a lemez felvezetése. Ebből a szövegből egyszerre olvasok ki némi iróniát a keményvonalas, autentikusságot szélsőségesen hajszoló, népdalkonzerváló attitűd felé, de a népek zenéit folytonosan keverő, „megengedőbb” látásmód felé is. A Fanfara Complexa ezek szerint valamiféle arany középutat igyekszik megtalálni a kettő között?
A népzenei hitelesség kérdése nagyon sok vitát generál napjainkban. Ebben a diskurzusban a számunkra legazonosulhatóbb hozzáállás az, ami megengedő bármilyen stílussal szemben – hiszen virágozzék minden virág –, azonban fontosnak tartva azt, hogy az egyszeri előadó tisztázza, milyen zenét zúdít a hallgatóságra az esetleges félreértések elkerülése érdekében. Nem mindegy ugyanis, hogy az általunk játszott zenét egy kívülálló benézi-e több ezer éves dallamoknak, vagy sem. A lemez elején hallható felhívás tehát tulajdonképpen nem más, mint jelzés: vigyázat, a termék nyomokban mogyorót tartalmaz! Oké, mondjuk nem nyomokban és nem mogyorót, hanem a YouTube-ról, különféle friss lagzis videókról és videoklipekről tanult román dallamokkal lehet nálunk találkozni.
A Fanfara Complexa zenéje azért is eklektikus, mivel a fókuszában lévő térség és közösség zenéje, azaz a moldvai csángó és román népzene is nagyon sok gyökérből táplálkozik. Ehhez jönnek az ottani motívumokkal jól játékba hozható török, bolgár, zsidó és szerb zenei mesterfogások. Hogyan állt össze ebből az egyvelegből a Pașaport Control, mik voltak a fő hatások ezúttal?
A zenekar a budapesti moldvai táncházak közegében szökkent szárba, és mind a mai napig szervesen kapcsolódunk ehhez a miliőhöz. Például havi rendszerességgel muzsikálunk táncházat a pesti „moldvaista” közeg szívcsakrájának számító Marczibányi téren. Kár lenne ugyanakkor tagadni, hogy a zenekar a moldvai magyarok által ápolt, általában tánconként egy, maximum két kísérődallamra járt táncok helyett inkább
napjaink moldvai és balkáni populáris tánczenéjébe bolondult bele.
A térség sokszínű zenéjének történeti oka is van, hiszen az elmúlt századokban rengeteg etnikum hagyta ott nyomát az odavalósi zenén. Ugyanakkor a repertoár folyamatos frissen tartása – alkalmasint újonnan szerzett anyaggal – szintúgy szokása a helyi zenészeknek, akik gyerekkoruktól kezdve hihetetlen játéktechnikai elvárásoknak megfelelve szocializálódnak, így hangszereiken ténylegesen világelsőnek számítanak.
Ez egyébként a Balkán egyéb országairól is elmondható: mindenhol központi szerepet játszik az élőzene, az élőzenei szolgáltatás, a „mulatni tudás” és a mulattatás a helyi kultúrában, így a zenészek is nagy szellemi és anyagi megbecsülésnek örvendenek. Ugyanakkor komoly elvárásoknak is meg kell felelniük. Ez egy olyan versenyhelyzetet teremt, ami tényleg világklasszis zenészeket „tart fenn”.
Ha már az előbb előkerült a YouTube: az autentikusság jegyében ezek szerint rendszeresen szoktatok tartani afféle „dallamgyűjtő körutakat” (akár személyesen, akár virtuálisan kutatva) azoknál a népeknél, akiknek a kultúráját érintitek?
Persze, megállás nélkül az interneten lógunk új dallamok után kutatva. Emellett nyilvánvalóan szeretnénk személyes kapcsolatot is kiépíteni azokkal a zenészekkel, akiknek a felvételeiről tanulunk, de ez eddig csak néhány alkalommal jött össze. Nagy öröm ugyanakkor, hogy már több olyan bulin is muzsikáltunk Moldvában, ahol az utcáról betévedő civilek sem tudták megszorongatni a zenekar fúvósszekcióját repertoár tekintetében. Persze egy keményebb helyi lagziban, a helyi zenészek színvonalához szokott násznép mellett valószínűleg életveszélyben lennénk, ezzel azért nem árt tisztában lenni.
A dalaitok címei sok esetben kifejezetten valamilyen helyzetbe helyezik a dalokat: Traktoristák tánca, Konyakozás a gagauzokkal, Bezárt az erőmű, Szövetkezeti szilveszter, Egy Zsil-völgyi restiben. Hogyan kötődnek ezek a címek a dalokhoz?
Szeretünk képekben gondolkodni, a címek inkább megkérdőjelezhető műveltségünk foszlányainak és a Balkán, illetve a hozzá köthető retro életérzés iránti romantikus érzületünknek köszönhetők. Duna-deltai orvhalászok, direkttermő bort készítő moldáv kisemberek, trapézgatyás, az NSZK-ban turnézó, szőrős barkójú cigányzenészek, csempészáru, korrupció, műbőr cuccok, elromlott tachográf, és még sorolhatnánk. Rengeteg ilyen hangulat eszünkbe jut, miközben a számokat játsszuk, vagy a dallamokat hallgatjuk. Persze a legtöbb megáll a zenekari ökörködés szintjén, de aztán némelyik kép számcímmé változik.
Sőt, a lemezborítónkon is ezt a világot igyekeztük megidézni a ’70-es évek határellenőrzésén fennakadt lecsúszott alakokkal, akiket a fotón alakítunk.
A Fanfara Complexa, mint azt ti is említettétek, alapvetően a táncházak és folkszínpadok világában mozog. Fő közege tehát egy olyasfajta élőzenei környezet, amelyben folyamatosan reagálni, igazodni kell a közönséghez, a koncerthelyzethez: a táncosokhoz, azok lendületéhez, a mozgáshoz megadatott körülményekhez, a laikus, mégis táncra perdülő hallgatóság mozgáskultúrájához, felkészültségéhez. Egy ennyire színpadra termett és kifejezetten a személyesen jelen lévő közönséghez szóló formáció esetében milyen funkciója van a stúdióba vonulásnak és a lemezkészítésnek?
A Complexa tényleg az élő jelenlétre kalibrált csapat, és az első két lemezünkön valóban ezt a nexust próbáltuk megjeleníteni. A Pașaport Control felvételekor viszont olyan lemezt akartunk csinálni, amelynek van története, megtartja a kapcsolatot az élő közönséggel, de a lemezt hallgatóknak is újat mutat. Van is rajta több olyan formátumú nóta, ami eddigi albumainkra nem annyira jellemző. Sokszínűbb anyag, sok munka van benne: igazi közös gyerekünk a lemez, nagyon összehozta a bandát az elkészítése.
Június 6-án tartjátok a lemezbemutató koncerteteket a Fonóban. Merre csíphet még el titeket a közönség, mik a terveitek nyárra?
Június 27-én a Kobuci Kertben, július 20-án Gombaszögön, július 21-én a Művészetek Völgyében, augusztusban a Cigány Dal Napján, a Szigeten vagy a Szegedi Ifjúsági Napokon is találkozhat velünk a közönség, de fellépünk a vajdasági Dombos Festen júniusban, vagy éppen a lengyelországi Pannonica Folk Festivalon augusztus 22-én, és persze sok más rendezvényen is. Emellett több lagzit is muzsikálunk, ezeket a felkéréseket nagyon szeretjük, hiszen egy lakodalomban igazán „kiélhetjük magunkat” zeneileg. A közönséget mindenhová szeretettel várjuk, a kedvenc műsorsávunk a késő esti – a legjobb bulik mindig akkor kerekednek!
Drávucz Zsolt
