Ötven éve adja tovább a népzene, a népdal szeretetét Sebestyén Márta. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes az anyatejjel szívta magába ezt a műfajt, édesanyja Kodály tanítványaként adta át neki a zene szeretetét, de a fiai más utat választottak.
- Mit szólt, amikor megkeresték azzal, hogy szeretnének öntől is egy ruhát a Dívák és Ikonok kiállításra?
- Megtisztelőnek tartom, bár a saját életemre vonatkozóan igen távolinak érzem ezt a fogalmat. Nekem Maria Callas a díva, az opera- és a nagyon híres filmcsillagok a dívák, nem egy népdalénekes. Akkor sem, ha szeretik és valami fontosat képvisel, mert az nem az a műfaj. Hallottam már a folkdíva kifejezést is, na attól kiráz a hideg.
- Az ikon szót azért elfogadja?
- Azt talán könnyebben. Annak örülök, ha nevem hallatán valami pozitív, valami szép jut az emberek eszébe és elég annyi, hogy Sebestyén Márta, nem kell hozzátenni semmit.
- Egy olyan ruhát adott kölcsön, amelyben egy igazán különleges ember előtt énekelt.
-Egy elnöki látogatás alkalmából énekeltem a II. Erzsébet és a királyi család előtt, egy Szent Istvánról szóló énekkel köszöntöttem őfelségét. Erről Károly herceg köszönőlevele is tanúskodik a Buckingham palotából.
- Az nem akarta kiállíttatni?
- Azt soha nem merem kiadni a kezemből. Mindennél értékesebb ereklye a számomra.
- Nem csodálom. De azért ez a ruha és az ön neve ide való, bármi is legyen a kiállítás címe.
-Lehet, de ilyenkor azért eszembe jut, hogy a drága jó édesapámtól mennyire távol állt ez a világ. Ő közgazdász volt, zenével nem volt lelki kapcsolata, viszont a nyelvek, a különböző népek kultúrái iránti érdeklődés ő keltette fel bennem még gyerekkoromban.
- Ezek szerint ő nem örült annak, hogy ezt a pályát választotta…
- Nem hitt benne, hogy ez lehet egy komoly, sikeres pálya. Kemény ember volt, de tudjuk, Petőfi apja sem szerette, hogy a fia úgynevezett csepűrágókkal utazgatott (nevet). Szülőként nyilván nehéz elfogadni, ha a gyerekeink mást akarnak.
- A sikerek ellenére sem?
- Mondták neki sokszor, hogy Jóska, láttuk a lányodat és milyen szépen énekelt, de ennek ellenére nem. Aztán lehet, hogy mélyen magában végül megbánta ezt a hozzáállást, de nekem soha nem mondta, hogy jól van lányom, azért most már látom a sikereid. Emlékszem, amikor 1999-ben Kossuth-díjat kaptam és jött egy tévéstáb a kis Úri utcai lakásunkba, hogy egy percben foglaljam össze, hogy mit érzek, akkor is apám jutott eszembe, aki mindig mondogatta, hogy, nem lesz belőled semmi se.
- Pedig díjat még most is kap.
- Igen, idén megkaptam a Táncház díjat, amely azért is különleges mert ötven éve épp egy táncházból indult a karrierem. Akkor mint egy gimnazista lány belevetődtem az induló népzenei, néptánc mozgalomba, ami azóta felkerült az UNESCO legjobb gyakorlat listájára, a Kodály-módszer mellett. Akkor mindenki azzal jött, hogy na itt vannak a „tarisznyások”, de azért ez az egész módszer bizonyított.
- Jól érzékelem, hogy most újra fellendült ez a mozgalom?
- Igen, de szerintem csak akkor fogja valaki ezt a zenét megszeretni, akinek már egészen korán például egy altatódallal lesz lelki kapcsolata vele és belenő. Kamaszkorban már nehezebben működik. Nekem is talán azért volt szerencsém, mert édesanyám szíve alatt már hallgattam, hiszen Kodály Zoltán tanítványa volt. Anyukám, aki egyébként a kilencvenedik évében még mindig aktív, még Kodálynak ígérte meg, hogy vezényel és csinálja a kórust, amíg tudja. Én tényleg beleszülettem, így apám, aki tényleg egy botfülű tudós ember volt, ezen inkább mosolygott.
- Önnek is sikerült ezt továbbadni?
- Nagyon érdekes, mert mindenki azt hiszi, hogy ez automatikus, azaz születik az embernek egy gyereke, aki majd folytatja tovább, amit a szülője elkezdett. Lehet, ha lányom születik, jött volna a fodros szoknya, a hajfonás, a gyöngy, együtt énekelünk, táncolunk volna. Fiaim születtek, ők nem örökölték ezt a fajta zenei késztetést.
- Majd az unokák..
- Akik még nincsenek, de öt éve már anyós vagyok és bízom benne, hogy hamarosan műsorra kerül ez a dolog.
- Vágyik is a nagymamaságra?
-Elképzeltem már, hogy ha lesz egy unokám és ha netalántán kislány lesz, akkor őt majd érdekelni fogja ez a világ. Szokták mondani, hogy bizonyos tehetség, érdeklődés, hajlam a zene iránt ki szokott hagyni egy generációt, vele majd visszatérhet, ebben bízom. Mint a két fiam játszott ugyan hangszeren, valószínűleg nem a zenére születtek. Talán az én magas hőfokon izzó anyukám, akinek a mindene a kórus, meg aztán ugye az anyjuk is annyira sok volt számukra, hogy nem akarták ezt az külső elvárást.
- Ők mik lettek? Követték a reálos nagypapa útját?
- Tulajdonképpen igen, a kisebbik pénzügyi szférában van, a nagyobbik fiam pedig mérnök-informatikus lett.
- Az előbb említette az ötven éves pályafutást. Önnek mik voltak ebben az eddigi csúcspontok? Például a Deep Forest Grammy-díjas albumán vagy Az angol betegben való közreműködés, a II. Erzsébet királynő előtt való fellépés.
- Az én életemben meglepően sok egyáltalán nem várt fordulat volt. Ám ezeket nem én kapartam ki magamnak, de még csak nem is a menedzserem, aki soha nem volt, ahogyan semmilyen támogatóm vagy szponzorom sem. Megtaláltak bizonyos helyzetek, feladatok. Például Szörényi Levente megkért, hogy énekeljem el Rékát az István, a királyban.
- Az hogyan történt?
- Percek alatt. Már a végén tartott az album felvétele, de Levente nem volt megelégedve a Koltay Gábor által választott női hanggal.
- Egy utolsó pillanatos beugrás volt?
- Igen. Egy turnéról jöttünk meg éppen a Muzsikással Franciaországból, amikor Csoóri Sanyi (a Muzsikás egyik alapítója – a szerk.) anyja kiabált az erkélyről, hogy gyertek Márti, Sanyi, mert Szörényi Levente nagyon keres benneteket. Így lett Sanyi az egyik regős és én meg Réka. Emlékszem, felmentem Leventéhez, aki akkor épp a Pasaréten építkezett, még bútora sem volt. Leült egy hokedlire és eljátszotta egy gitáron a szerepet. Még meg is van az a kazetta, hallani a felvételen, ahogy énekelte, magyarázta, hogy itt most ez történik, ott majd a Sarolta rákiabál. Ezek után volt három napom, hogy megbarátkozzak a dolgokkal. Elmentem a Csillaghegyi strandra a kazettával és elhelyeztem magamban, hogy mit jelentenek a sorok én világomban, például hogy a lírai részek olyan moldvai, a keményebbek mezőségi. Ez volt szerdán és pénteken felénekeltem.
Aztán pedig ez lett az etalon.
- Tényleg sokan mondták az évtizedek során nekem, hogy gyerekkoruktól kezdve hallgatták azt, ahogyan én énekeltem ezt a szerepet. Nemrég az Erkel Színház előadásában Rékát alakító énekesnő árulta el, hogy hat éves kora óta erre vágyott. Úgy tűnik, a tudtomon kívül mégiscsak sokaknak lettem a példaképe.
- Akkor ezek szerint van utánpótlás?
- Azért az érezni, hogy évek óta nem rendezik meg a Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutatót, fellépéseken engem is folyamatosan kérdezgetnek arról, hogy lesz-e. Tapasztalom, hogy egészen kis gyerekben is lenne igény arra, hogy megmutatkozzanak, szóval nem csak X-Faktorokat, és Megasztárokat kellene rendezni folyton, mert ez a műfaj is népszerű. Annak is örülnék, ha minden ember szívében természetesen helyet kapna a népdal, a népzene.
Bajkó Panna
