Pécsi néptáncosok léptek fel Hásságyon

A falu Páduai Szent Antal napja alkalmából rendezett búcsút a hétvégén. A pécsi Mecsek Táncegyüttes egyórás előadása elkápráztatta a helyieket.
 
Szombaton és vasárnap tartottak Páduai Szent Antal halálának évfordulóján búcsút a hásságyiak. Szombaton este a Sextett zenekar biztosított jó hangulatot az utcabálon, vasárnap pedig a helyi énekkar német és magyar dalcsokrot adott elő. A program méltó felvezetése volt annak, amit utána a pécsi Mecsek Táncegyüttes varázsolt a hásságyi kultúrház színpadára.

 A pécsi Mecsek Táncegyüttes egyórás előadása elkápráztatta a helyieket


A közel hetven éve működő együttes Barangolások a Kárpát-medencében című összeállítása során bemutattak több táncot is a magyar néptánc színes repertoárjából, volt közte tyukodi, galgamenti, bukovinai, de az erdélyi területekről származó, néptáncosok és a nézők számára is igen kedvelt mérai, buzai, mezőkölpényi táncok is megjelentek. Az élő zene - amit a Bohaj zenekar biztosított - és a táncosok előadásmódja óriási siker volt, hisz a falu lakossága vastapssal köszönte meg a színvonalas műsort. A település polgármestere, Rácz László Lajos meghatódva hálálkodott, hogy elvállalta a fellépést a tánccsoport. A helyiek szívéhez közel áll az együttes, hisz a két művészeti vezető, Kiss-Drozdovszky Dóra és Kiss Gergely Hásságyon élnek.

Páduai Szent Antal napjáról
Június 13-án tartják Páduai Szent Antal napját, aki ferences rendi szerzetes volt, a szembetegek és a gyulladásban szenvedők védelmezője. A templomokban gyakran látni szobrát adománygyűjtő perselyekkel, amelyekből a szegényeket támogatják.

Sok állattartással kapcsolatos hiedelem fűződik ehhez a naphoz. Az állatokat nem fogták be, vagy láncon hajtották át, Baranyában ez a néphagyomány maradt meg a legerősebben.

Több helyen az orbáncot, egy sebekkel járó, fájdalmas betegséget Szent Antal tüzének nevezték, és ráolvasással gyógyították. Ezért az asszonyoknak nem volt szabad lisztbe nyúlni, nehogy keléses legyen a kezük, emiatt tilos volt tüzet gyújtani. Más helyeken viszont éppen ellenkezőleg, szokás volt a rituális tűzgerjesztés. Ez a nap férjjósló nap is volt: a lányok egész nap vízen és kenyéren böjtöltek, éjfélkor gyertyát gyújtottak, átléptek az ágyon, és a tükörben állítólag meglátták jövendőbelijüket.

 
Jusztin Levente

text