Meghalt Quittner János táncművész

Ő alapította a Szőttes Kamara Néptáncegyüttest. Disszidált, majd hazatért – régi és új hazáiban is emlékezetes produkciók fűződnek a nevéhez A szlovákiai magyar néptáncmozgalom egyik legjelentősebb alakja 82 éves volt.

Pozsony-Vereknyén született, itt végezte az alapiskola első öt osztályát, tanulmányait ezt követően – édesapja döntésére – szlovák iskolában folytatta. Már a középiskolásként eljárt a pozsonypüspöki táncpróbákra a Felső-csallóközi Népi Együttesbe, majd később Somorjára, a Csallóközi Dal- és Táncegyüttesbe. A hatvanas években végezte el az amatőr koreográfusok és együttesvezetők távtanfolyamát, ezt követően több alkalommal táncos-koreográfus ösztöndíjasa volt a Magyar Állami Népi Együttesnek.

1969-ben alapította meg a Szőttes Kamara Néptáncegyüttest Pozsonyban. S bár mindigis nagy álma volt, hogy létrejöjjön egy szlovákiai magyar hivatásos néptáncegyüttes, a Szőttes jövőjét pedig nem látta biztosítottnak, 1983-ban disszidált: első, a vasfüggönyön túli útja alkalmával családjával együtt Ausztráliában maradt.

Itt, a Melbourne-i Magyar Központ segítségével, megalapította az Új Szőttes Néptáncegyüttest. Új hazájában gyári rakodómunkásként is dolgozott, majd tánciskolákban volt óraadó tanár. Hamarosan táncművészként is megtalálta a helyét, sőt, komoly hírnévre tett szert. Vezette a tanítványai által alapított Melbourne-i QUJ Charakter & Folkdance Theater-t, illetve magyar, szlovák, horvát táncegyüttesek és egy őshonos táncegyüttes számára is készített koreográfiát.

A rendszerváltás után hazatért, Magyarországon, Dunaszigeten telepedett le. Vendégkoreográfusként dolgozott a Szlovák Állami Népi Együttesben (SĽUK), majd elnyerte az Ifjú Szivek igazgatói posztját, ahol 1993-ig tevékenykedett. 1995-től felváltva élt és tevékenykedett Ausztráliában és Európában, Magyarországon és Németországban is élt. A nevéhez fűződik az István, a király rockopera ausztrál verziójának rendezése, számos táncszínházi produkciókat írt és rendezett itthon is.


2006-ban a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjével tüntették ki, 2010-ben megkapta a Csemadok életműdíját, 2011-ben pedig a Szlovák Köztársaság Arany plakettjével is elismerték munkásságát. Hetvenedik születésnapjára barátai és a szakmabeliek Dunaszerdahelyen rendeztek számára ünnepi műsort.

text