Bernáth Zoltán hűséges csemadokosként sok éve több néptánccsoport vezetője Bősön. A szervezet megalakulásának 75. évfordulója alkalmából tartott érsekújvári ünnepi ülésen emlékplakettet kapott.
Alapiskolás korában, a ‘80-as években csatlakozott a Tőzikéhez, ahol a somorjai Mayer József tanította a néptáncot. Az egyszerűbbekkel kezdték, mint például a dunántúli ugrós, később már a bonyolultabbakkal is megbarátkoztak.
– A következő egy szatmári tánc volt, tisztán emlékszem rá, ez már nagyon komoly technikát igényelt.
A foci meg a néptánc között őrlődtem, ami nagyon fárasztó volt, mert egy héten kétszer volt edzés, egyszer meccs, és mellette a néptánc, ami ugyan „csak” egyszer volt a héten, de sokszor volt pénteken és szombaton fellépés. Fárasztó volt, viszont rengeteget tanultunk és nagyon szerettük.
Az volt a privát szerencsénk, hogy a csapatban „jó lábúak” voltak, s ha valakinek mégsem ment valami, akkor segítettünk egymásnak. Annyira szorgalmasak voltunk, hogy az édesapám műhelyéből kirakodtunk, a padlót felöntöttük vízzel, és ott tökéletesítettük a táncokat a következő próbára. Aztán a foci lassan elmaradt... Öt év után a lányok felnőttek, 19-20 évesen férjhez mentek, otthagyták a csoportot.
A változás után Zoltán berukkolt katonának, s mikor leszerelt, Mayer József azt ajánlotta neki és egy társának, hogy kopogtassanak Dunaszerdahelyen a Csallóközi Táncegyüttesnél. Akkoriban a csoportot Brandl Ferenc vezette, ám ő egy időre külföldre távozott. Visszatérése után a bősiek felajánlották Brandl Ferencnek, kezdjen néptáncot oktatni a gyerekeknek, hogy legyen utánpótlás.
– Mi pedig megalapítottuk az új Tőzikét, a gyermekcsoportot, hogy legyen hova „felnőniük” a kis táncosoknak. A Csallóközi szenior csoportunk is átköltözött Bősre, így Aranykert név alatt folytattuk a munkát, már felnőtt csoportként, mert nemcsak idősebbek, de legények, fiatal lányok is érkeztek hozzánk.
A Süssfelnap óvodás csoportban a népi játékokkal és a néptánc alapjaival ismerkednek meg a gyerekek, így az ovisok nem kezdőként csöppennek be a Tőzikébe. A Zalka Judit vezetésével indult csoportot, Mészáros Tünde, majd Kántor Tímea vette át. A Tőzikét Brandl Ferenc halála után Boráros Katalin vezette, aki sajnos már szintén elment, így néhány éve ezt a csoportot is Bernáth Zoltán vezeti a feleségével. Munkájukat támogatja a város és a helyi Csemadok is Nagy Anikó vezetésével.
– Minden egyes koreográfiánk befejezése mérföldkő számunkra. Az az elvünk, hogy a csallóközi gyerekeknek legyen egy csallóközi, vagy legalább felvidéki tánca. Most van kettő is, egy helyes csallóközi és egy Kassa melléki, de foglalkozunk erdélyi és anyaországi táncokkal is. Az elementáris erővel bíró moldvaival is próbálkozunk. Ezzel tavaly Tatán egy néptáncos találkozón szerepeltünk, ahol moldvai hagyományőrzők is felléptek. Gondoltuk, az „öregek” majd megnézik, mi hogyan tudjuk. Majdnem szégyenben maradtunk, mert ők lazán, de mégis erővel táncoltak, miközben semmi szenvedést, kínlódást nem láttunk rajtuk. Benne van a vérükben. A legszebb az egészben az volt, hogy amikor a színpad mellett várakoztunk, az egyik nénike, rámutatva a ruhánkra, azt mondta, hogy ez a viselet oda való. Mondjuk, hát igen, ez egy eredeti viselet. „Tudom, tudom, a komámasszony csinálta”, mondta, mert megismerték, hogy ki varrta.
Lacza Gergely
