Dr. Agócs Gergely a világon egyedülálló népzenénkről beszélt

A magyar hagyományok II.

A magyar hagyományok címmel hirdették meg dr. Agócs Gergely, a felvidéki származású népzenész, népzenekutató, Érdemes Művész, (előbb a Hegedős együttes, majd Fonó Zenekar tagjaként) hivatásos zenész a előadását Dunaföldváron a Művelődési Központban. Kivételes szerencsénk volt, mert a Tanár Úr, aki egyben egy fantasztikus prózai előadó is, egy kis időt szentelt ránk, hogy néhány témában nekünk is meséljen a gazdag, a világon egyedülálló népzenénkről. Is. És még valami nagyon fontos dologról. A népzenei hagyományainkat föltárni igyekvők hihetetlenül fontos és érdekfeszítő egyéb eredményeiről.

 
A dr. Agócs Gergellyel készült interjú I. részét már olvashatták a duol-on, most a II. résszel folytatjuk. 

- Az ember azt gondolná, hogy Bartók Béla, Kodály Zoltán és követői, már régen feltárták az arra érdemes népzenei emlékeket. Hogy lehet, hogy még mindig van vele tennivalód?

- Úgy, hogy amikor ők elindultak, valójában az volt a nagy feladat, hogy magyar népzene dallamvilágát, a dallamokat típusokba válogassák. Köréjük változatokat rendezzenek és elkészítsék ennek a csodálatos hagyományos zenei kultúránknak (úgy mondjuk) a nagy rendet, tehát egyfajta katalógust. 

- Lajtha László (Kossuth-díjas magyar zeneszerző, népzenekutató, zenepedagógus. a szerk.) 1963-ban néhány hónappal a halála előtt, finoman megfogalmazta ennek a kritikáját is. 

-„Egészen eddig az „ami”-vel foglalkoztunk,  és elhanyagoltuk az „ahogyan”-t! Magát a dallamot vizsgáltuk és nem foglalkoztunk azzal, hogy hogyan adják azt elő. az előadásmóddal nem foglalkoztak, pedig a kottában ki nem fejezhető előadásmódbéli stiláris jegyek legalább olyan fontosak a népzene esetében, mint azok, miket a kottaképpel megtudunk ragadni!”

Tehát ez már akkor megfogalmazódott. Nem beszélve arról, hogy Bartókéknak nem adatott meg az, hogy olyan szabadon urazhassanak, azokban a régiókban, ahová mi ma viszonylag egyszerűen repülővel és taxival viszonylag egyszerűen odajutunk. Eztán gyűjtünk azokon a helyeken, ahonnét a honfoglalás kiindult, vagy ahonnan annak a népközösségnek a tagjai, amelynek a részét az előmagyarság is képezte. Így jutunk el a karapalpakokhoz, a nogajokhoz, a kumokokhoz, a karacsájokhoz és az egyéb népekhez. 

- A nagy elődök nyomán...

-Pont Kodály volt az, aki „A magyar népzene” előszavában kivetítette,  hogy hová kell elmenni gyűjteni. Kelet felé. Neki még egy kicsit megremegett a keze, mert nem a középkori krónikáknak hitt, hanem a nyelvészeknek, de látta, hogy a türk irányban sokkal nagyobb a zenei rokonság. Ezért mivel ő akkor már idős ember volt, a tanítványait küldte el azokba a régiókba, ahol délről a türk, északról pedig a finnugor népek érintkeznek. A Volgába torkoló Káma és Bélája folyók vidékére. Ahol a csuvasok, a  kazanyi tatárok és a baskírok délről, érintkeznek a cseremiszekkel, az urmodotokkal, és a morvinokkal északról.
 
Amit ők ott találtak, abból ők is csak azt tudták konstatálni, hogy a finnugorok valójában azokon a vidékeken énekelnek magyarul dallamokat, ahol érintkeznek a türkökkel. Északabbra pedig nem. 

Mi hittünk a középkori krónikáknak, és ezért elmentünk azokba a  régiókba, ahonnan Annymus, Kézai Simon, vagy még a korábbi vezérek követségben jártak például a bizánci császárnál. Ők mondták, hogy honnan indult ki a magyar honfoglalás. Ez a három információ egymástól függetlenül ugyanabba a térségbe, a Kaukázus Északi előterébe irányít minket. Hiszek Annonymusnak és pont azért mentem oda gyűjteni.

- Honnan tudja egy magyar ember, hogy melyik a népzenénk?

- Ezért nem kell engem felhívni. Ott van a Magyar népzene tára, és azt lapozgassa! A nagyközönség számára is elérhetőek az archívumaink az interneten, a hungarican.hu-n, a Zenetudományi Intézet gyűjteménye, vagy például az én „anyavállalatom”, a Hagyományok Háza folklór anyagai. Csak olyan teljesítményeket fog találni, amelyek „vegytiszta”magyar népzenét tárnak elé. 

 
- Mi lenne a hagyományok kutatása nélkül? 

- A világ attól szép, hogy színes, nemcsak bio- hanem kulturális diverzitás is létezik. Ezt nem csak a nemzetek szintjén kell nekünk kultiválnunk, Egy nemzet még pont elég széles társadalom ahhoz, hogy ha belül leredukáljuk arra a néhány tucat dallamra, akkor nagyon szegények maradunk. 

Amikor elkezdtem gyűjteni,  akkor minden egyes falu idősebb társadalmából nagyjából a hatvan-hetven százaléka még csodálatosan énekelt. Minden egyes ember három-négyszáz dallamot eltudott énekelni. A kiemelkedő adatközlőink több, mint ezret. Képzeljük el ezt a hatalmas gazdagságot. 

Ahogy távolodunk egyre újabb színeit fedezzük fel ugyanannak a magyar népzenének.
Komolyan gondolja azt valaki, hogy ezt redukáljuk le arra a huszonöt nótára, amit az iskolai tankönyvekben találunk? Azt is lebutított főhangokban? Ááá, hagyjuk már, a gazdagság amire törekednünk kell! És, ha azt ránk hagyták az őseink, akkor azt kutya kötelességünk megtartani, sőt gyarapítani!

 
Balogh Tamás

 

text