Búcsúzik a nyár, ezzel együtt az utolsó nyári táborok is zárnak a héten. Mi mindent adhat a bontakozó gyermeki léleknek egy jól felépített nyári tábor? Mire képes a zene, az ének és a tánc ereje, ha összeszokott közösségben, profi mesterek irányításával mozgatja meg a serdülő ifjúság hangját, zsigereit? Miért olyan fontos, hogy koncentráltan kapják meg ugyanazt az élményt, amit az év folyamán heti bontásban mélyítenek el a különböző foglalkozásokon? Miért szerencsésebb nyár végén tartani a néptánc edzőtábort és nem a vakáció elején? Csupán néhány kérdés, amelyekre Kiscsőszön, a Fitos Dezső Társulat tehetséggondozási programjának táborában kerestük a választ a tábor zárónapján. A budapesti Fonó- és a Zugligeti Táncegyüttes, valamint a győri Lippentő- és a Szentendre Táncegyüttes apraja-nagyja zsibbadt el a hétvégére a sodró erejű ritmustól, amit Kocsis Enikő, Fitos Dezső és profi táncosaik, valamint Paár Julcsi énekes és zeneterapeuta diktált.
Kiscsősz községet Veszprém vármegyében, a Devecseri járásban találjuk. A hagyományosan szőlőműveléssel foglalkozó település ma már leginkább Kultúrpajtájáról és népzenei-, illetve néptánc-programjairól híres. A hagyományőzrés egyik legaktívabb hazai fellegvára évek óta a Fitos Dezső Társulat nyári táborhelyeként is sokat látott már abból, amiről legtöbbünk már csak nagyszülei meséi alapján nosztalgiázik.
Kocsis Enikő és Fitos Dezső táncművészek, a Fitos Dezső Társulat alapítói és saját szakmai programjuk alapján működtetett néptánc tehetséggondozási programjuk művészeti vezetői minden évben saját falut varázsolnak a faluba:
a professzionális táncosok edzőtábora, majd négy tehetséggondozási csoportjuk résztvevőinek edzőtábora mind egy-egy külön világ, sajátos hangulattal. Az egyhetes programsorozat ugyanis nemcsak lábaikat veszi igénybe: ilyenkor az együttléttel járó megannyi feladat és tudás, kihívás és öröm finom élményrétegként rakódik a már összeszokott csoportok tagjainak lelkébe, hogy az őszi évadkezdésre feltöltődve és várakozásokkal telve érkezzenek.
„Az idén különösen sokan vagyunk, több mint 100 gyerek gyűlt össze a tehetséggondozási csoportjainkból. Abból a szempontból is rendkívüli az idei tábor, hogy idefele jövet megálltunk a Balatonon, és részt vettünk a Balatoni Nyár 2024 műsorában a gyerekekkel. Új táncanyaggal is készültünk az ide táborra: bodrogközit és erdélyi, nyárádmagyarósi táncokat tanítottunk nekik – mindkét tánc fejlesztési szempontból is nagyon értékes. A hagyományos táncanyag tanítása, gyakorlása és a már megszokott játékok és vetélkedők – például métabajnokság – mellett
a gyerekek érzékszerveit is próbára tettük idén: a több mint 100 gyereket nyolc csoportra osztottuk, és különböző feladatokat kellett teljesíteniük, melyek hallásukat, szaglásukat, ízlelésüket élesítették.
Föl kellett ismerni például különböző ízeket, a gyomnövények, de a lócitrom illatát is, hiszen a hagyományos falusi környezethez, ahonnan táncainkat, énekeinket hozzuk, ez is hozzátartozik” – mondja Kocsis Enikő a vasárnap délelőtti nagy hajrá előtt. A gyerekek éppen a reggeli utáni szabad foglalkozásban elmerülve várják a következő feladatot: egyesek karkötőt kötnek, a csocsóasztal is foglalt, többen pedig a nagyok próbáját figyelik.
Módszertanilag nem kis kihívás, de eredményeit tekintve hatványozottan jobb döntés vegyes korosztályt vinni egy ilyen komplex tehetséggondozási táborba. Enikő és Dezső több évtizedes tapasztalattal vallja, hogy a homogén csoportok mesterségesek, a gyerekek így, vegyes csoportokban tanulják meg, milyen az igazi közösség, hiszen a faluközösségben is vegyesen éltek együtt kicsik és nagyok.
„A közös játékba olyan állomásokat is terveztünk, amelyeken éppen azt lehetett lemérni, hogyan tudnak összedolgozni a különböző korosztályok. A legkisebb táborlakónk 7 éves, a legnagyobb pedig már 25.
A foglalkozásokat a Fitos Dezső Társulat táncművészei szervezik, akik már évek óta táncpedagógusként is aktívan tevékenykednek táborainkban: Bíró Éva és Molnár Bálint, Németh Eszter és Östör Ákos táncospárok a tanításban, Alzetta Alexa pedig a kézműves tevékenységekben és a gyerekek pihentetésében segít. Az esti mesemondás, meseolvasás pedig az én kedves feladatom” – mondja Kocsis Enikő.
Az idén tanult táncanyag legtöbbjük számára már a haladó szintet képviseli: „a forgatós páros táncok a néptánc legbonyolultabb koreográfiái, ezeknél ugyanis a párnak egymásra is kell tudni a figyelni, nem elég a saját figurát jól begyakorolni. Többek között ezért is olyan fontos, hogy a táborban minden este táncház van, hiszen így kötetlenebb keretek között tudják gyakorolni az egymásra figyelést, jobban egymásra hangolódnak” – mondja Fitos Dezső. A próbán párcserével tanítják a lépéseket és a forgások rendjét, irányát, érzékenyítve a gyerekeket a helyes távolság és mozdulat-ökonómia megtalálására.
A figurákat figyelve, úgy tűnik, hogy a szemnek könnyű a tánc, de aki előzmények nélkül beáll kipróbálni, nagyon gyorsan rájön, mekkora misztérium van ezekben az ősi, természetes, mégis nagyon tudatosan felépített mozdulatsorokban.
A gyerekek figyelme nem ér rá elkalandozni, hiszen nemcsak a kéz-láb koordinációnak kell megérnie a pontosságra, de tekintetüket és fülüket is legalább annyira a táncnak kell alárendelniük a próbák idejére.
Nyárbúcsúztatónak is beillik ez a hajrá, a vakáció is a végét járja már, még éppen egy szusszanásnyi idő maradt az iskolakezdésig. Mesterek és tanítványaik úgy dolgoznak együtt, mintha nem is a legnagyobb kánikula volna, és mintha éppen csak az évadzáró előadás színpadáról léptek volna le. Pedig két nyári hónap a kis- és nagykamaszok életében jócskán számít: érnek, változnak, komolyodnak, megnyúlnak, kicsit szétesnek és kicsit összerázódnak – ezerféle árnyalata van a nyár hatásának, amit Enikő és Dezső is pontosan érzékel a gyerekeken.
„Nagyon érdekes, hogy nyár elején elbúcsúzunk egymástól, majd van két hónap, amíg nem találkozunk, és ilyenkor azt érezzük, hogy sok gyereknél ugrásszerűen megváltozott valami – ez a változás nem mindenkinél ugyanazt jelenti és nem is ugyanakkor jön el.
A leggyakrabban azt tapasztaljuk, hogy sokkal motiváltabbak lettek, sokkal jobban figyelnek, könnyebb velük dolgozni – egyszerűen beértek.
Ehhez kell a nyári pihenés, a családdal eltöltött idő, a szabadidőd élmények és persze az edzőtábor is, ahol ez valóban megmutatkozik. És persze azt is érzékeljük, hogy jó volt a nyár, jó volt otthon lenni, de augusztus végére már annyira várják a tábort, hogy együtt lehessenek, hogy egészen kinyílnak erre a hétre. Miközben nagyon örülünk, csak nézzük őket Dezsővel, és azon jár az agyunk, vajon mit fogunk rájuk adni, annyira megnőttek! A kamaszainkat szinte újra kell tanítanunk táncolni, hiszen a testarányaik is megváltoznak: megnőtt a lábuk, a kezük, másak a mozdulataik” – mondja Enikő, aki tényleg minden fellépésre maga válogatja össze a gyerekek számára az eges viseletdarabokat, személyre szabottan.
A tábor napi ritmusa mintha tudomást sem venne a kánikuláról. Itt a legnagyobb melegben is libbennek a szoknyák, szól a zene, megáll, újraindul: amíg a lépést olyan pontosra ki nem gyakorolják, hogy az színpadképes legyen. Egy-egy próbafázis között rövid szünetek: frissítővel, gyümölccsel, majd amíg a lábak pihennek, Paár Julcsi veszi át a stafétát. Julcsi nem kevésbé szigorú és következetes pedagógus: az ének csak a mesében játék, egy néptáncos számára – azontúl, hogy természetes erőforrás – hozzátartozik a szakmai alapokhoz. Nincs néptánc népdal nélkül, nincs népdal a tájegységek ismerete nélkül... – és ezt a sort folytathatnánk a népi kultúra legapróbb részleteiig. Az elmélyülés alapfeltétele tehát az anyagismeret. A gyerekek körbeülnek – vagy éppen a fára kapaszkodnak –, és Julcsi megadja a hangot. Bármennyire fáradtak, az ének felfrissülést hoz ebéd előtt.
A fülbemászó dallamokból és a lábravaló táncokból később életpályák kerekednek. Kocsis Enikő és Fitos Dezső műhelyéből számos tehetség találta meg saját útját az évtizedek folyamán. „Sosem számoltuk össze, hányan maradtak a szűkebb vagy tágabb szakmában a tanítványaink közül, de nem tévedek, ha azt mondom, az egyharmaduk bizonyosan. Van, akiből néprajzos lett, vagy hivatásos táncos, muzeológus, antropológus vagy gyermek-táncpedagógus, de olyan is van, aki elkezdett színház felé orientálódni vagy éppen énekesként találta meg a helyét. Nálunk nevelődtek például Rohonyi Barnabás és Krasznai Vilmos színművészek, a Csángálló zenekar két aktív frontembere, a Bősze Tamás és Sára Csobán, a Junior Príma díjas, örökös Aranysarkantyús táncos, Módos Máté, de ez csupán néhány név a sok közül.
Nem tudok olyan hazai műhelyt mondani az Experidance-től a Duna Művészegyüttesen keresztül a Magyar Állami Népi Együttesig – ide sorolva természetesen a saját hivatásos társulatunkat is –, ahová ne neveltünk volna jó pár táncost.
Büszke vagyok rá, hogy nagyon sok tanítványunk választotta pályájának a táncművészetet” – mondja Kocsis Enikő.
A Fitos Dezső Társulat „papíron” ugyan lezárta júniusban az előző évadot, a valóságban viszont olyan aktív nyarat tudhat maga mögött, hogy azt a nagy létszámú táncszínházi formációk sem szégyellnék, és a szeptemberben induló új programsorozatuk sem lesz foghíjas. „Mi tényleg csak papíron hirdetünk új évadot, mert nyáron sem volt üresjárat: a tavaly 88 előadásunk volt. A szám értelmezéséhez azt is érdemes tudni, hogy nem állandó zenekarral, hanem külsősökkel dolgozunk, és 8 pár táncosból áll a társulat, tehát mi nem tudunk osztott programokkal fellépni, mint a nagyobb létszámú társulatok. A következő évre is izgalmas feladatoknak nézünk elébe.
Lesz egy csecsemőszínházunk, a Tündérhinta, amelyet 0-3 éves korú gyermekek számára tervezünk, és amely egyedülálló ebben a műfajban: soha senki nem kísérletezett még ezzel.
Elkezdtünk dolgozni egy főként női témát feldolgozó produkción, mely Bernarda Alba balladája címmel jelentkezik majd, és Federico García Lorca műve alapján hét női sors lélektani drámáját dolgozza fel – a Hagyományok Házában fogjuk bemutatni. Közben a repertoárunkra tűztük a Transzilvánia Expressz című folklór-utazást is: ebben a produkcióban vonattal fogjuk végigjárni Erdély tájait, tájegységeit, és a kamaszok számára is tartogatunk meglepetést: Élet a falakon túl címmel kifejezetten a kamaszkori történéseket és kihívásokat fogjuk a néptánc erejével feldolgozni. Ezek persze csak a produkciók, hiszen egész évben folyamatosan dolgozunk a négy tánccsoportunkkal – a budapesti Fonó- és a Zugligeti Táncegyüttessel, valamint a győri Lippentővel és a Szentendre Táncegyüttessel –, miközben folytatjuk táncházsorozatunkat is a Fonóban – mindenkit szeretettel várunk!” – invitál néptánc-szerelmi légyottra Kocsis Enikő.
A délutánra elnehezült levegőben hazafelé indultam – Kiscsősz majd' kétórányira van Budapesttől, bőven volt időm gondolkodni a tábori élményeken. Legerősebb élményem mind közül az volt, hogy pár órára a világ közepén jártam. És valóban: a néptánc társas műfaj, közösségi ereje nélkül a figura csak levegőbe rajzolt mozdulat. A gyerekek számára a zene és a tánc valójában kovász: az összetartozás záloga. Bárcsak minden magyar gyermek ehetne abból a kenyérből, amit a Fitos Dezső Társulat alapítói, művészei és Paár Julcsi énekes, zeneterapeuta minden augusztusban osztatlan figyelemmel és szeretettel süt a kiscsőszi tábor résztvevőinek!
Gáspár Kinga
