Járják majd a verbunkot a legények

 
Orosz Gergő Kevin és Ugyan Dorka ízelítőt adott a szombati programból


Dobbant a csizma, csattant a tenyér a csizmaszáron, vidáman járta a verbunkot hétfő délelőtt a Sóstói Múzeumfalu Pálinkaházában Orosz Gergő Kevin. Egy kicsit később beállt hozzá Ugyan Dorka is, és már együtt ropták a táncot a Nyírség Táncegyüttes tagjai. Mindez kis ízelítője volt annak a programnak, amit a verbunk napja alkalmából szeptember 28-án rendeznek meg a Sóstói Múzeumfaluban.

A hétfői sajtótájékoztatón először dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere szólt a hagyományápolás fontosságáról. A két fiatal táncos sikereit hallva kiemelte azt is, hogy a város vezetése büszke a fiatalok komoly szakmai eredményeire.

– Fontos átadni a Kárpát-medencéhez köthető hagyományokat a fiatalabb nemzedékeknek, hiszen a szokások nagy részét már elfelejtették az emberek. Különösen fontos most átadni a hagyományokat, hiszen változó korban élünk. Köszönet a múzeumfalunak és a szervezőknek azért a nagyfokú elkötelezettségért, hogy minden évben átadják a hagyományokat a fiatalabb nemzedékeknek. A verbunk napja helyszínének autentikusabb helyet el sem tudnék képzelni, mint a Sóstói Múzeumfalu – fogalmazott dr. Ulrich Attila.

A verbunk napja alkalmából megszervezett Ide nézz a figurára! című programról Demarcsek György főszervező, a Nyírség Táncegyüttes vezetője adott részletesebb tájékoztatót. Mint bevezetésként elmondta, a verbunk napját még a Covid idején a budapesti Hagyományok Háza kezdeményezte, ugyanis a Kárpát-medence több táján már feledésbe ment a verbunk.

 

 A verbunk napjáról öt helyszínen emlékeznek meg a Kárpát-medencében

– Szeptember 28-án, szombaton öt helyszínen emlékeznek meg a verbunk napjáról. Sepsiszentgyörgyön, Kónyon, Budapestek a Hagyományok Házában, Komáromban és Nyíregyházán. Tulajdonképpen ott maradt fenn a verbunk, ahol huszárezredek táboroztak, hiszen ezzel a vidám és legényes tánccal csalogatták a fiatalokat, hogy álljanak be katonának – adott egy kis magyarázatot Demarcsek György, aki röviden összefoglalta a 14 órakor kezdődő program eseményeit és bemutatta a résztvevőket is. A közreműködő együttesek bemutatják tudásukat külön külön, de lesz közös tánc is és gálaműsor. Az érdeklődők láthatnak tréfás verbuválást is. A szervezők fontosnak tartják, hogy a közönséget is bevonják majd a táncba, hiszen így lesz maradandó élmény a látogatók számára a verbunk. A programot viseletbemutató is színesíti majd. Amikor pedig már zárásként szabad a bál, a vendégek is kérhetnek zenét a táncosokat kísérő Szikes Zenekartól. Az időjárás nem zavarhatja meg a programot, eső esetén a csűrben rendezik meg.
 
 
Baloghné Szűcs Zsuzsanna, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója azt az örömét fejezte ki, hogy otthont adhatnak ennek a nagyszabású rendezvénynek. A verbunk napja alkalmából sok vendéget várnak a skanzenba, s ezt igyekeznek azzal is fokozni, hogy kedvezményes jeggyel lehet azon a napon a múzeumfalut és a kiállításait megtekinteni. A múzeumfalu is készül kiegészítő programokkal, lesz népi játszóudvar, gyógyteakóstoló, a kemencében pedig többek között kenyérlángos is sül majd. 

text