Nógrádikum díjat kapott a Palóc Néptáncegyüttes hagyományőrző tevékenységéért

Karancslapujtőn rendezték meg a napokban a XVIII. Nógrádi Vármegyenapot, amelyen a Nógrád Vármegyei Értéktár Bizottság kulturális örökség kategóriában Nógrádikum díjat adományozott a szécsényi Palóc Néptáncegyüttesnek a hagyományőrző tevékenysége elismeréseként. A díjat Őze János, az együttes alapító csoportvezetője és dr. Bárány Dávid, a szervezetet működtető Szécsényi Népművészeti Egyesület elnökhelyettese vette át.

Mint azt a XVIII. Nógrád Vármegyenap ünnepi közgyűlésén ismertették: 1998-ban Őze János – Hájas Tibor néptáncpedagógus és felesége, Hájasné Nagy Anikó szakmai segítségével – egy felnőtt együttes létrehozásába kezdett Szécsényben. A város vezetésének és az akkor még II. Rákóczi Ferenc nevét viselő művelődési ház igazgatójának, Radácsi Lászlónak a támogatásával, a szécsényi Boróka Gyermektáncegyüttes soraiból kinőtt táncos palántákból, a salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes egykori táncosaiból és a szécsényi, illetve a környéki fiatalokból rövid időn belül megalakult az a csoport, amely a Palóc Néptáncegyüttes nevet kapta.

– Így már az alakulás pillanatában nyilvánvaló volt, hogy a palócság központi régiójában működő csoport elsődleges táncos ars poeticája nem lehet más, mint a ránk maradt palóc értékek gyűjtése, ápolása, éltetése, továbbadása – hangzott el az ünnepségen a Palóc Néptáncegyüttes méltatásakor. Hozzátették: – A tánckar a kezdetektől fogva saját régiójának tánc és zenei kultúrája mellett számos Kárpát-medencében található tájegység folklórkincsével ismerkedik. A táncosok az évente teljesített mintegy 220 órányi próbatermi munka mellett, 25 -30 alkalommal lépnek színpadra szűkebb, illetve tágabb régiójuk településein. Belgiumtól Törökországig számos európai országban vendégszerepeltek és szereztek szakmai elismeréseket, mint például a Beszkidek Fesztivál fődíját és a zakopenei fesztivál Ezüst Fokos díját.

Évek óta részt vesznek a város rendezvényein

A méltatásban kiemelték továbbá, hogy a jelenleg 40 főt számláló tánckar utánpótlás-csoportjával, a Kispalócok Gyermektáncegyüttessel együtt megalakulása óta házigazdája a közel 100 éves múltra visszatekintő, minden év októberének elején megrendezett szécsényi szüretit. Mindemellett szívesen vesznek részt a társművészetekkel közösen létrejövő olyan produkciókban is, mint a Rákóczi országgyűlés 2005-ben Szécsényben megrendezett emlékünnepsége, vagy az István, a király című rockopera 2009-ben és a 2014-ben feldolgozott szécsényi előadása. Mindezeken túl a szécsényi múzeum rendezvényein, kiállításmegnyitóin, konferenciáin, évköri alkalmain és a Rákóczi hagyományőrző rendezvényein rendszeres szereplők. Hangsúlyozták: a nagyszabású rendezvények mellett hagyományosan évente egyszer, Adventi várakozás című műsorral foglalják össze az adott esztndő táncos történéseit. Együttesük 2012 januárjától a Martin György Néptáncszövetség tagja.
 
A Palóc Néptáncegyüttes hálás az elismerésért

Az elismeréssel kapcsolatban dr. Bárány Dávid, az együttest működtető Szécsényi Népművészeti Egyesület elnökhelyettese portálunknak elmondta: a Nógrádikum díjat Őze Jánossal, a Palóc Néptáncegyüttes alapító csoportvezetőjével közösen vették át a XVIII. Nógrádi Vármegyenapon Barna Jánostól, a Nógrád Vármegyei Értéktár Bizottság elnöktől és dr. Juhász Erikától, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Kultúráért felelős államtitkári tanácsadójától, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmafejlesztési igazgatójától, valamint tudományos kutatójától. Emellett az ünnepi közgyűlésen is közreműködtek, ahol a jelenlévők rimóci és domaházi táncokat láthattak a tagoktól a Dűvő Zenekar kíséretében.

– Hatalmas köszönettel tartozunk dr. Limbacher Gábornak, balassagyarmati Palóc Múzeum etnográfusának, aki tevékenységünket méltónak találta a díjra történő felterjesztésre. Köszönjük továbbá a Nógrád Vármegyei Értéktár Bizottságának, hogy az elmúlt több mint negyed évszázad munkáját a számunkra rendkívül megtisztelő elismeréssel értékelték – hangsúlyozta dr. Bárány Dávid, aki szerint köszönettel tartoznak az oktatóiknak, a művészeti vezetőiknek, a városuknak és támogatóiknak, valamint egykori és jelenlegi táncosaiknak is. Mint fogalmazott: – „Ez a díj a tiétek!”
 
Lászlók Judit

 

text