Kovács Marianna a Magyar Olvasástársaság (HUNRA) vezetőségi tagjaként és a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár igazgatójaként 2009 óta az Országos népmese-konferencia egyik főszervezője. Őt kérdeztük az eddigi konferenciák tapasztalatairól és az idei előkészületekről.
A Magyar Olvasástársaság a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesülettel és a Világszárnya Magyar Népmesemondó Szövetséggel összefogva szervezi a XX. Országos népmese-konferenciát: ezúttal Debrecenben, ahol a Református Hittudományi Egyetem és a Méliusz Juhász Péter Könyvtár adja a helyszíneket 2024. szeptember 27-én.
A húszéves évforduló lehetőséget ad egyfajta összegzésre is. Te mindegyiken jelen voltál tudomásom szerint, és sokszor kivetted a részed a szervezésből. Néhány emlékezetes sarokpontot kiemelnél a húsz év konferenciatörténetéből?
Igen, most kitűnő alkalom teremtődött arra, hogy visszanézzek a kezdetekre, meglássam az útkeresés jelentőségét, de leginkább arra, hogy szembesüljek vele, milyen nagy összefogással haladtunk ebben a húsz évben. Bár a születésnél, az elindulásnál a könyvtáram, a százhalombattai Hamvas Béla Könyvtár által jelen voltam, a konferenciák első pár évében nem vettem részt tevékenyen a szervezésben, de a szememet rajta tartottam a programokon. 2009-ben – mivel jeleztem kétségeimet a témát illetően – kaptam a felkérést arra, hogy „ha jobban tudom, akkor csináljam”. Így álltam neki a konferenciák szervezésének, de a kezdetektől nem egyedül tettem. Fontos volt Nagy Attilának, az Olvasástársaság tiszteletbeli elnökének támogatása, és hosszú éveken keresztül Stiblár Erika odaadó munkája. Nélküle, az ő személye és szakértelme nélkül biztos, hogy nem jutottunk volna el idáig. Minden konferencia szervezése csapatmunka volt, amelybe az Olvasástársaság tagjai mellett a helyi szervezők is nagy erőket fektettek.
Ebből adódnak a számomra fontos sarokpontok is: 2010-ben, amikor Százhalombattán szerveztük az eseményt, rekordot döntöttünk az érdeklődők számával. Egerben pedig bebizonyosodott, mennyire fontos a helyek segítsége, akkor egy csodálatos honlap is született. Igen jelentős volt, amikor két ízben is átléptük az ország határait, több napon keresztül tanácskoztunk 2013-ban a felvidéki Füleken, 2014-ben pedig Erdélyben, Háromszéken. Minden konferenciának voltak emlékezetes pillanatai; ezekről beszélünk is majd Erikával Debrecenben.
Látsz-e változást a konferenciák hatására a népmese műfajának ismertségében, elismertségében, és ha igen, melyek voltak a legfontosabb lépések szakmai téren?
Stiblár Erikával ekképpen fogalmaztuk meg a konferenciák célját: „A népmese napja – Országos népmese-konferencia szakmai, közösségi és kulturális esemény, amelynek mindenkori fő célja a magyar kultúrkör mesekincsének interdiszciplináris megközelítése és a mesemondói hagyomány széles körű megismertetése.” Tehát a legfontosabb dolgunk, hogy a mesével foglalkozó szakemberek fóruma legyünk, hiszen mindannyian egy célért, a népmese éltetéséért dolgozunk. Büszke vagyok arra, hogy mára mindenki szívesen jön a konferenciára, soha nem fordult elő, hogy egy felkért előadó ne akart volna részt venni rajta.
A népmesék befogadásához elengedhetetlen az elcsendesülés, mi pedig óriási információs zajban élünk. Meg lehet találni azt a rést, amelyben a szülők és a gyerekek is nyitottan fordulnak a rég letűnt mesei világok felé?
Mesemondóként tudom, sok-sok éve tapasztalom, hogy erre az elcsendülésre minden mesehallgató képes. De tudomásul kell vennünk, hogy amint manapság a mesemondás sem öröklődik generációról generációra, a mese hallgatását is szokni, tanítani kell. Ennek egy módja van: minél több mesét hallgatni.
Elmennek-e még a gyerekek a világ végéig a népmesékkel?
El bizony! De nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is. A mese alatt egyszer csak megérzem, hogy az ő szemük is csillog, hogy látják, amit én látok: benne vannak a mesében. A múlt héten Kiskőrösön jártam, és bizony alig bírtam abbahagyni a történeteket, kérték még és még a mesét.
Aki egyszer belemerült az Óperenciás-tengerbe, nemigen tud kievickélni belőle. Lehet rajta lebegni, de olykor fullasztóvá is válhat a helyzet. Melyek a legnehezebb pillanatok egy ilyen erős szakmai összefogásra késztető mesebárkában?
Nehéz a konferencia témáinak és előadóinak kiválasztása. Ami az előbbit illeti, mindig igyekeztünk, hogy aktuális kérdésekre keressük a választ. Az előadók tekintetében arra törekedtünk, hogy minden mesével foglalkozó szakember kapjon szót. Ez kiemelten fontos, mert meg kell hallgatnunk egymást, eszmecserére, véleményütköztetésre, tanácskozásra van szükség. A legfontosabb persze az, hogy egymást tiszteljük a viták közben is.
Szükség van-e edukációra a könyvtárosok körében ahhoz, hogy a népmeséket jobban megismerjék, és magabiztosabban ajánlhassák az érdeklődő szülőknek, gyerekeknek?
A könyvtárosok nagyon nyitott emberek. Rengeteg könyvtárban lehet mesét hallgatni. Tudjuk, hogy az „olvasóvá nevelés” egyik legfontosabb eszköze az igény felkeltése a történetek iránt, aminek eszköze az élőszó, de ezzel egyidejűleg alkalmunk nyílik arra is, hogy ráirányítsuk a figyelmet az értékes mesekönyvekre és egyéb irodalmi művekre.
Mi az a hét program, amelyet előzetesen mindenképpen ajánlanál az idei konferencia kínálatából?
Ez nehéz döntés. Számomra minden népmese-konferencia olyan, mintha születésnapom lenne. Csupa szeretett ember vesz körül, és mindig van „ajándékember”, akit még nem ismerek. Nagyon örülök, hogy velünk lesz Nagy Attila, hiszen őt hallgatni önmagában csodálatos dolog. Bajzáth Mária „Marcsink” az egyik posztjában felsorolta, hogy az elkövetkezendő napokban merre fog járni. Ez tökéletes bizonyítéka annak, milyen sokan vágyunk a vele való találkozásra.
Bíró Bíborka Eszter és Bíró Boróka Júlia, Benedek Elek ükunokái, a kisbaconi Emlékház kulturális menedzserei, akiket pár hónapja ismertem meg, szintén mesebeli, elkötelezett személyiségek. A Világszárnya elnöke, Pintér Zsolt kihirdeti, melyik lett Az év magyar népmeséje. Zsolt a legfőbb szakmai segítőm volt az utóbbi években, örülök, hogy új úton haladva nagyszerű kezdeményezések kötődnek a szövetség munkájához.
A műhelyek a szívem csücskei. Tulajdonképpen mindegyik műhely a Meseszó Egyesülethez kötődik. Klitsie-Szabad Boglárka, az egyesület új elnöke igazi elhivatott szakember, aki friss, új lendülettel és szemlélettel van jelen a mesepalettán. Az esti mesekocsma önmagában is megállja a helyét. Biztos vagyok benne, hogy nagy lesz a dínomdánom, hiszen a Sugalló Zenekar régi mesés barátunk. A konferenciát általában kiegészítő programok (kiállítások, játékok) kísérik, melyek színesítik az eseményt. Nagy kíváncsisággal várom az idei segítőinket is.
Plusz egy ráadás: mikor kiderült, hogy időszűkében leszünk a konferencián, felajánlottam Pompor Zoltánnak, az Olvasástársaság elnökének, hogy lefaragok a mesemondásokból. Zoli így szólt: „De hát Mariannka, ezekben a konferenciákban az a lényeg, hogy van mesemondás!” Így szerencsére hallhatjuk Uhrin Ancsát is, akit én legszívesebben az ágyam szélére ültetnék minden este, hogy meséljen nekem.
Both Gabi
