Idén a korábbiaknál is nehezebb dolga volt a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának, mert rekordszámú jelölés érkezett hozzájuk a rangos, immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. A több mint 900 jelölést mérlegelve kiválasztották azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető kisplasztikát és a vele járó, ettől az évtől jelentősen megemelt pénzdíjat december 6-án a Művészetek Palotájában tartandó gálán.
.....
Magyar népművészet és közművelődés
Bognár Szilvia, népdalénekes
A Vasi Népdalstúdió és a Boglya népzenei együttes énekeseként indult Vas megyéből. 18 évesen a Népművészet Ifjú Mestere lett. Az ELTE néprajz szakán diplomázott. Három évtizede a magyar zenei élet sokoldalú szólistája, világszerte jeles képviselője. Saját, példaértékű formációi mellett számtalan produkció, közel 80 album vezető előadójaként, vendégeként hallható, légyen az népzene, énekelt vers, régizene vagy világzene. A Zeneakadémia Népzene Tanszékének oktatója, de a gyerekkoncertek, a szabadegyetemi előadások révén több korosztály zenei nevelésére is nagy hangsúlyt fektet. Artisjus, eMeRTon és Közép-magyarországi Regionális Prima díjas előadó.
Kerényi Róbert Szigony, népzenész, népzenegyűjtő, tanár
A táncház mozgalom emblematikus alakja. A moldvai és gyimesi népzene és néptánc kortárs kultúrában való elterjesztésének kulcsszereplője. Az Óbudai Népzenei Iskolában kezdte tanulni a népi furulyázást. 1988-tól népzenét gyűjtött és tanult a gyimesi és moldvai csángó magyarok között. Ezerórányi népzenei gyűjtése a Zenetudományi Intézetben és a Hagyományok Házában található. A Tatros és a Szigony zenekar, az Avar Horda, a Marczibányi téri Guzsalyas és Kőketánc gyerektáncház, valamint a Zempléni Serkertánc tábor alapító tagja. Egyedi, improvizatív furulyajátéka táncházakban, koncerteken és színházban hallható. Szervezői és tanári teljesítménye is kiemelkedő.
Salamon Beáta, népzenész, előadóművész, tanár
Tevékenysége sokrétű. 40 éve tanít, jelenleg a Váci Zeneművészeti Szakgimnázium művésztanára. 1983-ban alapította a Méta zenekart, 35 évig volt a prímása. 33 éve művészeti vezetője a nemzetközi hírű Méta népzenei tábornak. Többek között eMeRTon-díjas és a Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa. Zsűritag az MTVA „Fölszállott a páva" műsorában. Évekig a Magyar Állami Népi Együttes prímása. Népzenét gyűjtő és lejegyző szakember, 2003-ban jelent meg Magyar népzenei dallamgyűjteménye. Világzenei produkciók mellett a HeavyMéta, a Nox és a Balkan Fanatik közreműködője is. A Csík zenekar állandó zenei rendezője, színházi előadások gyakori vendégművésze.
......
A 2024. december 6-i gálán, amelyen az előző évek díjazottai lépnek fel, a Prima és Prima Primissima díjak mellett a Prima Primissima Közönségdíjat is átveheti közülük valaki, mégpedig az a jelölt, akire a 2024 novemberében induló közönségszavazás ideje alatt a legtöbb voks érkezik. A voksolás módját, a jelölteket az alapítvány Facebook- és Instagram-oldalán ismerhetik meg az érdeklődők, amelyeket érdemes követni, hiszen a szavazók közül egy szerencsés nyertes 1 millió forinttal lesz majd gazdagabb, melyet OTP bankkártyán fog megkapni.