Néptáncosok találkozója Váradon

A néptánc jegyében telt az elmúlt hétvége Nagyváradon, hiszen itt szervezték meg a XVII. Erdélyi Néptánc-antológiát.

 

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület szervezésében az Erdélyi Néptánc-antológia tizenhetedik kiadása zajlott le október 5-én és 6-án. Idén a nagyváradi Csillagocska Néptáncegyüttes volt a vándorrendezvény házigazdája. A program szombaton kezdődött, a csoportok érkezését követően 17 órától a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében léptek fel a házigazdák és a meghívott tánccsoportok, az antológián szereplő tíz néptáncegyüttes pedig ezúttal nézőként volt jelen. A jelenlevőket a Csillagocska Néptáncegyüttes nevében Benedek Árpád köszöntötte, majd következett a műsor.

A Csillagocska Alapítvány Virgoncok és Nevesincs gyermek- és ifjúsági tánccsoportja sárréti táncokkal készült a szombati alkalomra. Ez azért volt különleges, mert a Nagyváradhoz földrajzilag közel eső Sárrét nem igazán tartozott a felgyűjtött területek közé, így Benedek Árpád és Farkas Tamás, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes vezetője a fennmaradt anyagokat vizsgálva rekonstruálták a táncokat, amelyeket aztán újratanítottak. „Hosszútávú célunk, hogy a régióban és Erdélyben minél szélesebb körben tudjuk megismertetni a sárréti táncokat” – hangsúlyozta Benedek Árpád.

 
A szombati alkalom fellépői között volt a békéscsabai Tabán Táncegyüttes is, ők mezőségi táncokat mutattak be, a Csillagocska Alapítvány Járom zenekara bonchidai népzenével készült, de a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsváron működő táncművészeti szakának hallgatói is felléptek, a közönség az elmúlt tanév végzős hallgatóinak vizsgaelőadásából láthatott két részletet. 

A táncművészeti szakot dr. Székely Melinda, a szak oktatója mutatta be, főként azoknak a fiataloknak, akik később egyetemi szinten szeretnének foglalkozni a tánccal. Mint elmondta a táncművészeti szak 2020-ban indult, a négyéves egyetemi alapképzés azoknak a jelentkezőknek ajánlott, akik nemcsak a táncművészi hivatás iránt éreznek elköteleződést, hanem szívesen adnák át tudásukat másoknak is. A hagyományos tánckultúra magas szintű elméleti és gyakorlati elsajátítása mellett a képzés lehetővé teszi egyéb táncnyelvek és -technikák, mozgás- és előadó-művészeti ismeretek, színházi nyelvezetek megismerését is. A szak elvégzése felkészíti a hallgatókat a táncművészeti alkotások értelmezésére, tánccsoportok munkájának irányítására, koreográfusokkal, rendezőkkel történő együttműködésre. Annak ellenére, hogy fiatal szakról van szó, nagy az érdeklődés, az idei felvételi időszakban is túljelentkezés volt, beteltek a tandíjmentes és a tandíjas helyek is.
 
 Este 19 órától táncház várta a néptánc kedvelőit, a Tabán Táncegyüttes tagjai a sárréti tánclépéseket tanították az érdeklődőknek. Az esten a Soroglya, a Komám és a Járom zenekar zenélt. 
 
P. Nagy Noémi

text