A Komlós néptáncegyüttes turnézott, 75 éves jubileumát ünnepelte

Vastaps és ováció, pörgő szoknyák, csizmatalpak dübörgése egy megtelt színházteremben Tótkomlóson, a fennállásának a 75. évfordulóját ünneplő Komlós néptáncegyüttes gálaműsorán szombaton. Fergeteges volt a hangulat. Ott és akkor is, ahogy 75 éve, a néptánckultúra megőrzése, ápolása, a hagyományok bemutatása volt a célja a Komlós néptáncegyüttesnek.

A Komlós néptáncegyüttes a magyar és a szlovák, valamint a különböző nemzetek táncainak megismertetése, közvetítése, népszerűsítése, a táncok színpadra állítása mellett a helyi nemzetiségi kultúra és néphagyomány megőrzését, a határon túli néptánc csoportokkal való együttműködés erősítését is céljául tűzte ki. Szombaton, a Turné 75, Utazz velünk című gálaműsoruk egy sokszínű, játékos és táncprodukciókkal ,,fűszerezett” programról szólt.

 Turné 75 című előadás. A Komlós néptáncegyüttes gáláján fantasztikus volt a hangulat. Fotó: Bajczer János
A néptánccsoport 1949 őszén alakult Medovarszky Györgyné tanárnő vezetésével. Az együttes hét évtizedes munkáját elsősorban a Tótkomlóson élő szlovák nemzetiség zenei és tánckultúrájának a megőrzése jellemzi. A csoport azóta is hozzájárul a szlovák nyelv átörökítéséhez, az identitástudat erősítéséhez.

Visszatértek a Komlós néptáncegyüttes senior táncosai
A 75 év alatt szinte minden szlovákok lakta településen felléptek már és rendszeresen szerepelnek a helyi rendezvényeken is. Öt éve új színt hozott a csoportba, hogy az egykori táncosok seniorként visszatértek, bekapcsolódtak a Komlós néptánccsoport munkájába.

 Balról Karkus János, Nagy Eszter, Racskó Sarolta, Lóczi Renáta Tünde, Hovorka Richárd Péter fellépésre várva. A szerző felvétele
Hagyomány, hogy a jeles évfordulókat gálával ünneplik – ilyen alkalom volt a szombati nap is, amikor a jelenlegi tagokon kívül az egykori táncosok is színpadra álltak. Az alapítókra, akik már nincsenek közöttük, azokra jó szívvel és sok, szép emlék felidézésével gondoltak. A gálán hírportálunk találkozott olyan fiatalokkal, akik izgatottan vártak a fellépésükre, s közben elmesélték, milyen régen bekapcsolódtak a táncegyüttesbe. Karkus János például 14 éve, Nagy Eszter 7 éve, Racskó Sarolta 6 éve, Lóczi Renáta Tünde másfél évtizede, Hovorka Richárd Péter pedig 19 éve lelkes tagja ennek a közösségnek.

Számos elismerésben részesültek
Az ünnepi műsorban elhangzott, a néptánccsoport több évtizedes tevékenysége során számos elismerést és kitüntető díjat kapott. 1996-ban Tótkomlós város a csoportot Pro Urbe díjjal tüntette ki, 2006-ban pedig az Országos Szlovák Önkormányzat a Nemzetiségünkért kitüntető díjat adományozta az együttesnek. Elnyerték a Békés vármegyei Príma díjat, a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjat.
 
 
Fát is ültettek e jeles napon

A Komlós Néptánc Egyesület elnöke Krcsméri Gábor, a művészeti vezetője pedig Krcsméri Milán. A szombati gálán a Talléros együttes kísérte a tánccsoportot. A közönség soraiban foglalt helyet sok vendég, például Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke, Zsura Zoltán polgármester, Király Katalin, a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézetének az igazgatója, Csasztvan András, a Corvinus Teátrum igazgatója, valamint koreográfusok, táncpedagógusok. E jeles napon a Komlós Néptánc Egyesület elültetett egy kocsányos tölgyet is, hogy hirdesse ez a fa a tánccsoport fennállásának a 75 éves jubileumát.

 
 
Csete Ilona

text