A nyár igazi különlegessége volt a kiscsőszi Minden Magyarok Tánctábora. A Kárpát-medencéből, valamint a diaszpórából is meghívtak vendégeket, hogy együtt éljék át a magyar kultúra, az ének és a tánc szeretetét. A legmesszebbről, a kanadai Vancouverből érkezett Molnár József és felesége Sieglinde, leányuk és vejük, Izabella és Bodó András Tihamér. A kinti életükről és a kiscsőszi napjaikról osztották meg gondolataikat velünk.
Molnár József 1988-ban vándorolt ki Délvidékről, az észak-bánsági Padéról Kanadába.
– Az anyagi körülmények kényszerítettek, valamint az az ősi ösztön, hogy a gyerekeimnek jobb jövőt biztosítsak. Unokatestvérem élt Vancouverben, s amikor lehetőségem nyílt kiutazni, már nem tértem vissza. Eredeti szakmám autószerelő, aminek a messzi távolban is volt ugyan keletje, de – mivel nem beszéltem angolul – minden munkát el kellett vállalnom. Gyógyírt jelentett számomra, hogy hamar bekerültem a magyar közösségbe. Unokatestvéreim vittek el a Magyar Házba, ahol éppen egy ünnepségbe, a Májuskirálynő bálba csöppentem. A fiatalok látták, hogy derekasan ropom a táncokat, s érdeklődtek, nem akarom-e tudásommal a néptánccsoportot gazdagítani. Nem sokat gondolkoztam, igent mondtam, jóllehet a falumban még inkább a klasszikus táncok voltak divatban.
Így kerültem be az akkori Vancouver Csárdás tánccsoportba. Nem volt megállás, hamarosan a színjátszó csoport is „szemet vetett” rám. Abban az időben a magyar összetartás példamutató volt, élénk közösségi élet folyt a református, a katolikus közösségben, valamint a Magyar Házban.
Felesége, Molnár Sieglinde már kint született.
– Édesapám tatabányai, az ’56-os forradalom után került Bécsbe, édesanyám Bécs környéki osztrák, s 1966-ban vándoroltak ki Kanadába. Vancouverben születtem, s miután bekötötték a fejemet, két gyermekünkkel, Mónikával és Izabellával gyarapodott a család.
A kanadai magyar együttesek aranykora az ötvenes évek végén volt.
Nem véletlen, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc után a hazájukat elhagyni kényszerülők közül nagyon sokan telepedtek le a nyugat-kanadai városban.
A Soproni Erdőmérnöki Főiskola legtöbb hallgatója a vancouveri British Columbia Egyetemen folytathatta tanulmányait, s jelenlétük új lendületet adott a magyar közösségnek, ami sokáig kitartott. 1992-ben például a Magyar Ház fizető tagsága meghaladta a kétezret.
A metropoliszban két tánccsoport működött, a már említett Vancouver Csárdás mellett a katolikusoké, a Vancouver Forrás Magyar Néptánc Együttes, mindkettő külön-külön 25-30 főt számlált. Közösen nem léptek fel, de a magyar műsorokban mindig szerepeltek. A Csárdás repertoárjában az erdélyi, a mezőségi és a kalotaszegi táncok, a Forrás műsorán a kalocsai, a dél-alföldi, a sárközi és a rábaközi táncok voltak a legnépszerűbbek. József a Csárdásban, Sieglinde a Forrásban táncolt. De a sors közbeszólt, az egyik barát, aki a Forráshoz tartozott, 1990-ben felkérte Józsefet, hogy legyen vőfély a lakodalmán.
A megtiszteltetés viszont arra is kötelezte a ceremóniamestert, hogy a menyegzőre való felkészülés alatt a Forrás próbáin is részt vegyen. A „konkurens” együttesben tevékenykedett Sieglinde, akivel már ugyan tudtak egymásról, a próbák és a vigasság alatt vált szorosabbá a kapcsolatuk. Haladt az idő, s öt évre rá – mindketten a Forrás tagjaiként – már oltár elé állhattak.
Később a két együttes kapcsolata konszolidálódott: a Csárdás képviseletét is a Forrás vette át, s a Magyar Házban próbálnak. Az utánpótlás nevelésében a Csárdás még mindig aktív. A táncos családi hagyományok öröklődtek, lányuk és a vejük a kicsiket, Sieglinde pedig a felnőtt csoportot tanítja a vejével együtt.
A Forrás repertoárja tovább bővült, és kiegyensúlyozottá vált, az erdélyi táncok mellett a már említett magyarországi táncok, a sárközi, a dél-alföldi, Felvidékről a magyarbődi, az imregi, a Galga menti táncok szerepelnek a műsoron.
Sajnos hiányoznak József szülőföldjének, a Vajdaságnak a táncai, betanításukhoz nehéz oktatót találni. A Csapat most huszonöt főt számlál, ebből hat-hét férfira számíthatnak, a többi hölgy. Kiscsőszre tizenöten érkeztek.
Az együttesben számos házassággal végződő kapcsolat született, erre József és Sieglinde családjában is vannak szép példák, hiszen Sieglinde nővére is a tánccsoportban találkozott a férjével, annak sógornője, valamint lányuk Izabella is így találta meg az igazit. A közös érdeklődés, a kultúra szeretete és a magyarság, mint összefogó erő, biztosíték lehet egy tökéletes házassághoz. A legtöbb kapcsolat tartósnak bizonyult, de természetesen egy sikeres frigyben még számos más tényező is közrejátszik.
Kanada, a befogadó
Sokat köszönhetünk új hazánknak, jóllehet a kanadai közeg nem mindig érti törekvéseinket, számukra nem fontos az etnikai alapon működő közösség. Ebben közrejátszik, hogy nagyon sok nemzetiség él az Európa nagyságú területen, így gyökereik is százfélék. Másoktól különbözően nekünk, magyaroknak nagyon fontos az identitásunk fenntartása, s ennek segítésére Kanadában ki is alakult egy hatékony intézményrendszer, aminek fenntartásáért nagyon sokat teszünk. Sajnos, anyagi forrásaink végesek, így „magad uram, ha szolgád nincsen” alapon gyakran magunk varrjuk a viseleteket, amelyek ugyan nem tökéletesek, de hasonlítanak az eredetikhez, és saját kezünk munkáját dicsérik. Az új évezredben a Kőrösi Csoma Sándor Program is segíti mindennapjainkat: ennek nyomán az elmúlt évben dél-alföldi viseleteket tudtunk otthonról vásárolni"
– mondta József és Sieglinde.
Az autentikus táncok elsajátításához megfelelő felkészítőkre van szükség; névsoruk igen hosszú. Korábban Magyarországról hívtak oktatókat, vagy a Calgaryban dolgozó tanárokat keresték meg.
– A velük eltöltött egy hét hamar elrepült, de törekedtünk arra, hogy a tanultakat elmélyítsük. Ebben a videófelvételek is segítettek. Itt kell megemlítenem a családi köteléket: vejünk, Bodó Tihamér Tusnádfürdőről származik, s a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesben eltöltött évei alatt megszerzett tudását adja át nekünk – újságolta Sieglinde.
A táncosok java része tud magyarul. Van egy zenekaruk, de a távolságok (az egyik zenész például háromórányi autóútra lakik a várostól), s az idő szorítása miatt ritkán tudják bevonni a munkába. Korábban József is aktívan zenélt – követve édesapja tamburaprímási hagyományait – ő is ezen a hangszeren játszott. Később, amikor a bőgős kiesett a sorból, ő állt a helyébe. Egy sérülés vetett véget muzsikus karrierjének.
Elöregedő közösség
– A vancouveri magyar közösség még mindig aktív, de azt vesszük észre, hogy ma már ugyanazokat az arcokat látjuk minden programon. Örvendetes, hogy a Forrásból többen vállalnak munkát a Magyar Ház vezetőségében – jegyezte meg Molnár József.
Minden évben, a Hálaadás hétvégéjén tartják a Nyugat-kanadai Magyar Néptánc Fesztivált, amelyen legutoljára mintegy
tizenöt tánccsoport négyszáz táncosa találkozott. Évenként más-más tánccsoport tölti be a házigazda szerepét, a költségek javát is állják, de ma már minden meghívott hozzájárul a költségekhez.
A pandémia után a résztvevők száma lényegesen csökkent, de még így is nyolc tánccsoportra számíthatunk, s a jeles esemény mindenkit inspirál. Az átélt élmények alapján az újonnan belépőket mindig arra biztatjuk, hogy „a fesztiválig bírd ki, utána nem fogod abbahagyni soha”.
A Molnár család nagy örömmel jött Kiscsőszre. A falut egy kulturális központnak, ottlétüket pedig „aranybányának” tartják, hiszen sokat tanulhatnak.
– Cimbiékhez, vagyis Kovács Norbertékhez régi kapcsolat fűz minket, a pandémia előtt jártak is nálunk, s emlékezetes volt az egyhetes közös munka. Szinte mindegyik kanadai együttes kötődik hozzájuk. A különböző közegből ide érkezők lelkesedése példamutató, a tánc, a zene, valamint az együttes programok jelentik a közös nevezőt.
Egy nagy családba érkezel, mindenki ismer mindenkit, s ha nem, néhány órán belül így lesz. Mindenki értelmesen használja ki az időt, elfelejti nyomogatni a telefonját, s ha a másikhoz fordul kérdéssel, nem marad válasz nélkül.
A Kovács család nem egy vállalkozásban tüsténkedik, az általuk megélt életformát, talentumukat adják át másoknak. Nem csak egy kultúrát népszerűsítenek; lelkileg is gazdagabbak lehetünk a körükben. A régi, sokak által leszólt morális alapokat, a becsületet, a szeretetet, az összetartozást élhetjük meg az együtt töltött idő alatt – mondta végül a kanadai magyar házaspár, Molnár József és felesége, Sieglinde.
Csermák Zoltán
Megjelent a Magyar7 2024/46. számában.
