Nagyszabású gálaműsort ad elő a Nyírség Táncegyüttes a Continental Arénában.
Lélekszép éveink címmel november 30-án, szombaton 18 órakor kezdődik az 50 esztendős Nyírség Táncegyüttes jubileumi gálaműsora a Continental Arénában. Az est egyik szervezője, Demarcsek György, a Nyírség Táncegyüttes vezetője idézte fel a kezdeteket:
– Mátészalkai diákként már elsőben röplabdázni kezdtem, s ez a játékos szenvedély kitartott egészen a gimit követő katonaságig, majd egy ideig még utána is! Ekkor, 1978-ban, egy tavaszi estén a Bessenyei György Tanárképző Főiskola (ma: Nyíregyházi Egyetem) ebédlőjében táncházat szerveztek, amelyet sikeresen végig ülve – nem engedve semmilyen táncra buzdításnak – megelégedtem a békés szemlélődés kényelmes állapotával. A táncház vezetője – Huszárszki László – a több-kevesebb sikerrel botladozó főiskolások közül párat megszólított, hogy újjászerveződik a főiskolai tánccsoport, menjenek le a következő kedden a Zsebszínházba! Lementem, ottragadtam, megfogott a hangulat és a lendület, a kihívás és az erőfeszítés pedig amúgy is csak inspirált. Ráadásul az is kiderült, hogy az adottságok mellett némi tehetséggel is megáldott a sors, úgyhogy már csak ennek kibontakoztatása volt hátra a kezdetektől 36 éven át a próbateremben, a város, az ország és a világ különböző színpadain, majd az iskolákban, más amatőr és hivatásos együtteseknél, színházaknál, táncházakban, műsorokban, fesztiválokon, KiMitTud?-okon, nemzetközi fesztiválokon, külföldi kurzusokon, gyűjtéseken, és jubileumi gálaműsorokon – egészen 2014. november 29-ig, amikor ennek a meglehetősen élménydús, de küzdelmes életszakasznak az egyik legfontosabb tevékenysége zárult le, a színpadi táncosi pályafutás! A 40 éves jubileumi gálaműsoron került szögre a csizma, és a több száz táncos ajándékaként ekkor borult rám egy csodálatos szűr, mely a köszönet és hála mellett a befejeződést is jelentette… Egyszerre volt felemelő és megható, ugyanakkor szívszorító és félelmetes is, ahogyan egyik percben még a családi tánc szereplőjeként táncoltam önfeledten gyermekeimmel és a feleségemmel, a következő pillanatban pedig a színpadra és a színpad elé özönlő táncos sereg megnyerően mosolygós, mégis kellően ünnepélyes arckifejezését látva és a „Fordulj kedves lovam, napszentület felé” című dalt hallva döbbentem rá, hogy ennek itt most vége…
– Ez a vége azonban nem jelentette azt, hogy mindennek vége! Az elmúlt 10 évet is számtalan élmény, nehézség és lehetőség jellemezte, sikerek és kudarcok, abbahagyások és újrakezdések, csak egy dolog nem változott: a néptánccal való foglalkozás töltötte ki a napjaim jelentős részét addig is, és azóta is! Az első igazi, szakmai sikert az 1984-es esztendőben elért arany II. minősítés jelentette, ami az előző évi sikertelen – ezüst II. – minősítés után három fokozatnyi ugrást jelentett a társulat számára, s előrevetítette a későbbi arany I. fokozat elérésének lehetőségét is! A sikerhez a nagyfokú koncentráció, a rendszeres és módszeres próbatartás, a felkészült vezetői-alkotói gárda (Balázs Gusztáv segítségével és Dede Zoltán irányításával) és a tánckar hallatlan motiváltsága vezetett, amelynek fenntartása ezután évtizedeken keresztül, meg-megújulva, a csalódásokból erőt merítve sikerülhetett csak, s ezek mellett csak az igen magas szintű elkötelezettségünknek volt még köszönhető a következő évtizedek kiemelkedő sikerszériája.
1987-ben értük el az áhított arany I. minősítést, amelyet addig és azután sem sikerült túlszárnyalni egyetlen más csapatnak sem a megyében! Ezután Dede Zoltán távozott a társulattól, s teljesen a Szilágyi Zsolt – Demarcsek György páros, tehát már a Nyírségben „kinevelődött” alkotók, vezetők vették át a társulat irányítását. Óriási szakmai és közösségi élmények következtek életünkben: 1988-ban, majd ’93-ban is megnyertük az akkori köztelevízió KiMitTud? vetélkedőjét, sőt 1996-ban, az utolsót is, ekkor közönségszavazattal. Ez addig soha, senki másnak nem sikerült, s igen komoly ismertséget és elismertséget jelentő sorozat volt a szakmai és a személyes életünkben is! Három olyan utazást is jelentett a győztesek számára, amely akkoriban még elképzelhetetlen lett volna a KiMitTud? nélkül. Egyiptomba, Thaiföldre és Mexikóba utazhattunk 8-10 napos jutalomutakra, amelyeken nem a néptáncfesztiválok szokásos napirendje volt a program – felkelés, pakolás, buszra szállás, megérkezés, színpadbejárás, öltözés, műsor, pakolás, be a buszba, irány a szállás, táncház hajnalig… napról napra, ráadásul nekem, mint együttesvezetőnek a tánc mellett még a szervezés, a táncosok, zenészek, sofőrök eligazítása, a másnapi program és műsor megbeszélése, közlése, stb. –, hanem egyszerűen csak átadni magunkat az addig soha nem tapasztalt, nyugalmas üdülésnek, élvezni a tengert, ismerkedni a távoli világok csodáival, megtapasztalni teljesen más ízeket, illatokat és fényeket! Számomra különleges élményt jelentett az is, hogy 1987. évi házasságunk után mindezt a feleségemmel, Rozman Zsuzsával együtt élhettem át mindhárom alkalommal. Táncosként, táncoktatóként, 3 csodálatos gyermek szüleiként és egymásba kapaszkodó házastársakként sok-sok élményt éltünk át közösen, de három ilyen feledhetetlen „nászúton” részt venni, mint amit ezek a KiMitTud?-os jutalomutak jelentettek számunkra, ez csak kevesek számára elérhető, csodálatos élmény volt…
Táncosként óriási szakmai élményt jelentett számomra az 1986-ban elért Népművészet Ifjú Mestere cím, majd a békéscsabai Országos Szólótánc Fesztiválok, amelyeken a férfiak az Aranysarkantyús Táncos cím elnyeréséért mérik össze tudásukat, kétévenként! Olyan időszakban (1991-ben) lettem ugyanis az Örökös Aranysarkantyús Táncos cím birtokosa, amikor már a hivatásos táncosok, a „profik” is versenyezhettek ezen a megmérettetésen, ezzel is emelve annak színvonalát, rangját, s időközben a kötelező táncfolyamatok bemutatásának helyét is a sokkal szimpatikusabb, változatosabb és nehezebb „improvizáció” vette át, ráadásul ebből mindjárt két kötelező tánc bemutatását előírva! A kötelező táncok mellett az első Aranysarkantyú elnyerésekor a szabadon választott táncom a dél-alföldi oláhos volt 1987-ben, a második alkalommal felső-tisza-vidéki pásztorbotolót táncoltam 1989-ben és szatmári cigánytánccal lettem „Örökös” 1991-ben. Ebben az évben ráadásul még a feleségemet is kísérhettem, hiszen a nők ezen a versenyen csak páros táncokkal indulhatnak, így összesen 6 táncban kellett helyt állnom, ami nem kis teljesítményt kívánt egy ilyen versenyen… Az eredmény Zsuzsa esetében sem maradt el, ekkor kapta meg első Aranygyöngyös Táncos címét, amelyet – pár év kihagyással a gyermekeink születése miatt – 1997-ben a második, 1999-ben pedig az Örökös Aranygyöngyös Táncos cím követett!
Eközben szintén a szakmai élmények sorát gyarapította az a számtalan magyarországi és külföldi meghívás, amelynek már együtt tettünk eleget Zsuzsával, aki nemcsak életem párja és gyermekeink anyja, hanem táncosként a színpadon is társam, később az együttesben alkotótársam és a meghívások alkalmával oktató- és alkotótársam is lett! A teljesség igény nélkül tanítottunk és alkottunk a Duna Művészegyüttesben, a Honvéd Táncegyüttesben, a Nagyvárad Táncegyüttesben, az Új Színházban és a Móricz Zsigmond Színházban, a Bodrog, a Bihari, a Bocskai, az Alba Regia, a Vadvirág, a Kincső, az Alföld, stb. táncegyütteseknél, a washingtoni Tisza Táncegyüttesnél, vezettünk kurzust az Egyesült Államokban, Olaszországban és Hollandiában.
1993-tól a néptáncos ügyekkel országos foglalkozás is tevékenységem egyik fontos részévé vált: alapító egyéni- és a Nyírséget is képviselő tagként vettem részt a Martin György Néptáncszövetség létrehozásában, s immár 31 éve a működtetésében elnökségi tagként, illetve az utóbbi 20 évben alelnökként! A Szövetséghez fűződik a magyarországi néptáncmozgalom legrangosabb rendezvényeinek, eseményeinek működtetése, lebonyolítása! A Néptáncantológia, az Ifjúsági Néptáncantológia, a Kortárs Néptánc, az Országos Ifjúsági Néptáncfesztivál, a Martin György Néptáncfesztivál, az Országos Szakmai Továbbképzések, a Néptánc Határok Nélkül Konferencia, a Táncháztalálkozó Martin Gála, a Néptáncosok Országos Bemutató Színpada (NOBSZ – minősítő) és a Néptáncosok Területi Bemutató Színpada (NTBSZ – minősítő) olyan hagyományos és újabb, korszerűbb rendezvények, amelyekre az együttesek és a szólisták minden kötelezettség nélkül, mégis szívesen és rendületlenül jelentkeznek, mert fontosnak érzik az időről-időre rendszeresen megtörténő közösségi találkozásokat és szakmai megmérettetéseket! Talán ez a lényege a mindenkori néptánccal való foglalkozásnak: az egyéniség és a közösség, az eredetiség és a sokszínűség…
A 2000-es években az 1998-ban általam alapított Nyíregyházi Alapfokú Művészeti Iskola működtetése és fejlesztése jelentett nagy kihívást és nagy feladatot, amelynek megoldásában szintén a feleségem, Zsuzsa jelentette a lehető legnagyobb segítséget, aki 2000 óta igazgatóként irányítja az intézményt. Régi álom – saját iskola létrehozása – vált valóra az iskola megalapításával, melynek fő motivációját a Nyírség Táncegyüttes utánpótlásának megoldatlan finanszírozása jelentette. A 2003-ban Vásárhelyi László nevét felvett intézmény az évek során az ország egyik legjobban működő nem állami fenntartású művészeti iskolájává fejlődött, s csak 2023-ban vált szükségessé a fenntartó Botoló Nonprofit Közhasznú Kft. számára a fenntartás átadása a helyi református egyházközség számára. A 25 éves fennállását ünneplő intézmény egyházi fenntartásúvá vált, megtartva szakmai és gazdálkodási önállóságát. A neve ettől fogva: Vásárhelyi László Református Alapfokú Művészeti Iskola. Bízom benne, hogy ez a sikertörténet is folytatódik.
Szintén nagy és 25 éve tartó kihívás, s meghatározó élmény máig is a Szilágyi Zsolt 1999-es Nyírségből kiválása után megalapított Táncművészeti Tagozaton (Művészeti Szakközépiskola) való középiskolai táncoktatás, amely számtalan tanítványt eredményezett, akik egy része a Nyírségben, sokuk pedig a különböző hivatásos együttesekben folytatta táncos pályafutását. A ma már Nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumnak nevezett intézményben a kezdetektől fogva sok korábbi nyírséges táncos dolgozott és dolgozik ma is, velem együtt.
– Az ország és a város néptáncéletéért is felelősséget érző és tenni akaró szakemberként az elmúlt évtizedben kissé mostohának érzékeltem páratlan gazdagságú folklórkinccsel rendelkező megyénk ezirányú szervezettségét, tevékenységét, így 2018-ban kezdeményeztem a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Néptánc Egyesület megalakítását! A megalakulás óta az egyesület elnökeként képviselem a megyei folklór iránti elkötelezettséget. A kezdeti nehézségek és forráshiányos évek után ma már a Csoóri Sándor Alap segítségével számos megyei program szervezésében és lebonyolításában működünk közre és segítjük a megyei táncos műhelyek működését, szakmai programjait. Ilyen segítség az is, amikor Megyei Néptáncosok Bálját szerveztünk, vagy amikor a megyei társulatok jubileumi műsorait támogatjuk és persze az is, amikor a Nyírség Táncegyüttes Hallottad-e hírét Szabolcs vármegyének című műsorának létrehozásához nyújtottunk támogatást…
– A Nyírség történetéből eltelt 50 évből az utolsó 40-ben – még kimondani is sok – az együttes működtetése, fenntartása, az ehhez szükséges anyagi javak előteremtése jórészt az én feladatom volt. Ebben a tekintetben sikeres és kudarcos időszakok váltakoztak, majdnem pontosan követve és leképezve a kulturális irányítás országos és helyi vargabetűit, de a legnehezebb időszakokban is elért kiemelkedő eredményeink többnyire arra késztették a városi irányítás váltakozó szereplőit, hogy megismerve a Nyírség nevű szervezet eredményességét, megbízhatóságát és állandóságát, maguk is áldozzanak némi közpénzt a rendelkezésükre álló keretekből folklóregyüttesünk támogatására is.
– Meghatározó élmény volt e tekintetben annak a döntésnek a megszületése a 90-es években, hogy legyen végre Nyíregyházán is nemzetközi néptáncfesztivál. Az első néhány alkalommal a Múzeumfaluval és az akkori Városi Művelődési Központtal közösen szerveztük a fesztiválokat, majd az egészet, teljes mértékben átvette a Nyírség Táncegyesület, az időközben ebbe beleszülető és beletanuló táncos kollégák – Ugyan Attila, Ágoston Norbert és Bán Annamária – segítségével. Az 1996-tól 2009-ig tartó időszakban kétévenként, 7 alkalommal megrendezett fesztivál városi támogatása ugyan megszűnt 8 évre, de 2017-ben újjáéledt, újabb lendületet kapott, új táncosok, fiatal, lendületes, angolul jól beszélő önkéntes gárda folytatta a Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál lebonyolítását a korábbi szervezői stáb irányításával, együttműködve a városi társulatokkal és közösen a polgármesteri hivatal kulturális osztályával. Ez a lendület és támogatás folytatódott 2019-ben is, majd 2021-ben ismét megszakadt, először a COVID 19 miatt, majd 2023-ban az anyagiak hiánya okán Nyíregyházi FolkFélHét lett belőle. Csak kérlelhetetlen idealizmusom miatt bízom abban, hogy lesz még Nyíregyházán „rendes”, 6-8 külföldi együttest meghívni képes, nemzetközi néptáncfesztivál…
– A társulat első 50 évéből 46 aktív közreműködésemmel, táncosi, vezetői, alkotói, szervezői, fenntartói, ügyintézői, érdekképviselői tevékenységemmel telt el! Történt mindez folyamatosan együttműködve a különböző korszakok művészeti vezető kollégáival, akik 1987 óta velem együtt, a Nyírség Táncegyüttes táncosai közül nevelődtek ki.
– Aktív nyugdíjasként persze továbbra is támogatom, szervezem a táncegyüttes és a fenntartó egyesület tevékenységét, megteremtve ezzel a működés alapfeltételeit, de a folyamatos alkalmazkodást és megújulást kívánó tevékenységet nagy tisztelettel a jóval fiatalabb vezető és alkotó nemzedékre hagyományozom, azzal a meghagyással, hogy talán mindennél fontosabb az utánpótlás és a nagyegyüttes tagjai számára is a mindig és mindenhol táncolni akarás igényének újbóli felébresztése, működtetése! A tánc és a táncolás szeretete az együttesben, otthon, a táncházakban, a műsorokon, az iskolákban, úton-útfélen és még azon is túl. Az elmúlt 10-15 évben a sikeres művészeti munka mellett ez a mindent elsöprő táncszeretetből fakadó táncigény egyre csökkent, holott az egésznek ez a lényege, az értelme, az íze. A feladat nem egyszerű és nem oldható meg gyorsan, de szívós és kitartó munkával, együttműködéssel talán belátható időn belül ismét elérhető…
– Köszönet és hála az első 50 év megszámlálhatatlan élményéért, a társulatban megtalált életem párjáért és ennek következményeként létrejött fantasztikus családomért, az itt megtanult küzdeni akarásért, az önfeladás elkerüléséért és a kudarcok által inspirált megújulási képességért!
L. Tóth Lajos
