Újra Kazár adott otthont a folklór különböző szegmenseit középpontba állító és körbejáró háromnapos programsorozatnak. Az Országos Szakmai Konferencia során neves előadóknak köszönhetően bővíthették ismereteiket a résztvevők például a népviselet- vagy épp a koreográfiakészítés témájában.
Három napon át tartott a Jópalócok Regionális Népművészeti Egyesület, illetve a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány – mint a Hagyományok Háza Nógrád Megyei Hálózatának stratégiai partnerszervezete – által szervezett Országos Szakmai Konferencia nemrég. Az eseménysorozatnak, akárcsak februárban, úgy ez alkalommal is Kazár adott otthont.
Portálunk érdeklődésére a kazári származású Kovács József, a Nógrád Táncegyüttes művészeti vezetője, egyben a konferencia egyik házigazdája elárulta: a programsorozat során a folklór sokszínű témájának különböző területeit járták körbe érdekes előadásokkal.
– Fantasztikus három napot tudhatunk magunk mögött, amelynek Hrúz Dénes előadása, majd a Dűvő zenekar koncertje biztosított remek kezdést. Másnap délelőtt Pest vármegyéből érkezett hozzánk Galát Péter, a Hagyományok Háza munkatársa, aki a régi, archív, néma felvételek szinkronizálásának kulisszatitkai között kalauzolta a résztvevőket. Ezután a kiskunmajsai Rimóczi Hajnalka segítségével a népviselet témaköréhez kerülhettek közelebb az érdeklődők – fejtette ki Kovács József, aki azt is hozzátette: ez utóbbi program tartalmát jól tükrözi az előadás címe is, ami úgy szólt: „Varrógéptől a színpadig – Viseletkészítés és ami mögötte van”.
A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja is előadott a kazári konferencia során
Szombat délután Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője beszélt az alkotásairól, illetve arról, hogy honnan meríti az inspirációt. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas magyar táncművész, koreográfus, aki egyben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja nagy név a szakmában. Kazáron a folklórhoz szervesen kapcsolódó néptánc-koreográfiakészítést a munkásságán keresztül hozta a megjelentek részére szinte tapintható közelségbe.
– Ha folklór, akkor a tánc sem maradhatott ki a programok közül. A szombati táncház idején a Folt zenekar biztosította a ritmust. Az Országos Szakmai Konferencia utolsó napján Varga Norbert néprajzkutató érkezett közénk Fülekről azért, hogy a népmese témakörében osszon meg érdekességeket az egybegyűltekkel – ismertette a programok sokszínűségét a házigazda.
Észak-amerikai élményeiről beszélt a megjelenteknek Szabó János
Végül a Magyar Arany érdemkereszttel elismert Szeder Fábián-, Fülöp Lajos-, Madách-díjas Szabó János számolt be Clevelandben szerzett élményeiről. A Nógrád Táncegyüttes korábbi művészeti vezetője a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében kilenc hónapot töltött a tengerentúlon, ahol néptáncot oktatott az ott élő magyar közösségeknek. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg az érdeklődőkkel a nemti születésű táncművész az „Észak-amerikai diaszpóra magyarság a néptánc tükrében” címet viselő előadása során.
– Ahogy az előadók is több területről érkeztek, úgy a résztvevők is. Sokan látogattak el a programokra Heves vármegyéből, de természetesen voltak Nógrád és Pest vármegyei résztvevőink is – mutatott rá Kovács József, aki az Országos Szakmai Konferencia összegzéseként úgy fogalmazott: tartalmas és izgalmas előadások során bővíthették szakmai ismereteiket a három nap alatt.
Veres Edina