75 éves évfordulóját ünnepli ma a Honvéd Együttes, Magyarország legrégebbi, 1949-ben alapított művészegyüttese. A Magyar Művészetért díjjal, Magyar Örökség díjjal, valamint Prima Primissima díjjal kitüntetett együttes egyedülálló művészi közösség, mely műfaji sokszínűségével évtizedeken át a hazai művészeti élet elismert szereplőjeként gazdagította hazánk kulturális életét. Repertoárjukban összefonódik a hagyományok mély tisztelete, megőrzése, de egyben a folyamatos megújulás is.
A Honvéd Együttes többtagozatú művészeti intézmény, társulatai a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, mely Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese, és a Honvéd Férfikar, mely hamarosan nevében megújulva, Magyar Nemzeti Férfikar néven várja közönségét. Az együttes küldetését Zsuráfszky Zoltán, a nemzet művésze, Kossuth-díjas, kiváló művész, művészeti igazgató Kodály Zoltán híres szavaival élve fogalmazta meg: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” Az elmúlt 75 év bizonyítja, hogy a Honvéd Együttesben az egymást követő nemzedékek újra és újra „megszerezték” és tovább éltették az elődök örökségét, hozzátéve a maguk művészi újításait, meglátásait, amellyel gazdagították azt a közös értéket, amelyet magyar kultúrának hívunk.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes küldetése, hogy megismertesse a hagyományos néptánc- és népzenei kultúrát, s ezen keresztül mindenki átélhesse és megtapasztalhassa a közösséghez, a nemzethez tartozás felemelő érzését. Emellett célja, hogy maradandó művészi értéket teremtve, sokszínű repertoárjával méltón képviselje a magyar színpadi táncművészetet itthon és külföldön egyaránt, az autentikus folklórműsoroktól az ifjúsági és mesedarabokon és a nagy formátumú történelmi táncjátékokon keresztül a dramatikus táncszínjátékok varázslatos világáig. Zs. Vincze Zsuzsa, Kossuth-díjas, érdemes művész, a táncegyüttes szakmai vezetője úgy fogalmazott: „A magyar néptánc, a magyar népzene és viseletkultúra lenyűgöző gazdagsága ugyan önmagában is rabul ejtő, ám ahogyan egy drágakőnek szüksége van művészi foglalatra, úgy mi is színpadra álmodjuk egyedülálló, közös, nemzeti örökségünket.”
A világszerte egyedülálló, 40 fős, Bartók–Pásztory-díjjal kitüntetett Magyar Nemzeti Férfikar Európa egyetlen hivatásos férfikórusa, nem túlzás azt állítani, hogy nemzeti kincs. Repertoárjuk a zeneirodalom szinte teljes spektrumát felöleli: a gregorián énekektől a kórusműveken, oratóriumokon és operákon át a kortárs zenéig, de akár a jazz-, rock- és elektronikus zenei koncerteken való közreműködésig – mindezt a legmagasabb művészi színvonalon. Egy-egy előadásukon az érzelmek széles spektrumát élhetjük át a férfikar egyfelől erős és drámai, másfelől érzelemdús, lágy és kifinomult hangzásán keresztül. A 75 éves múltra visszatekintő férfikar tudatosan tervezett és következetes szakmai munkával, sokoldalú műsorpolitikával eljutott addig, hogy a civil koncertélet meghatározó részévé vált.
A képen a Honvéd Együttes kórusa és szimfonikus zenekara látható a városligeti szabadtéri fellépésen 1951. május elsején, ahol katonai témájú kórusműveket és olyan hazafias érzelmű dalokat adtak elő, mint például a Most szép lenni katonának, az Éljen május elseje vagy Ligeti György Induló című dala. Az akkori nevén Honvéd Központi Művészegyüttes bemutatkozó előadása egyébként 1949. szeptember 30-án volt az egykori Városi Színházban (ma Erkel Színház), majd ezt követően – már rögtön másnap – nagyszabású országjárásra indultak. Elsőként Békéscsabán fogadták a 120 fővel utazó együttest, majd Szolnokon, Szegeden, Csepelen, a Hősök terén Budapesten, Miskolcon, Egerben, Kiskőrösön léptek fel különféle honvédtáborokban és kultúrházakban. (Az együttes 1949–51-ig Honvéd Központi Művészegyüttesként, 1951–53-ig a Magyar Néphadsereg Ének- és Táncegyütteseként, 1953–87-ig a Magyar Néphadsereg Művészegyütteseként, majd 1987–2000-ig Honvéd Művészegyüttesként működött.)
A Honvéd Együttes alapító, első művészeti vezetője a Muharay Nékosz tánccsoport éléről érkezett Szabó Iván szobrászművész, koreográfus volt, akit a Honvédelmi Minisztérium akkori vezetése kért fel. Társulatformáló munkájában kiváló szakemberek segítették, mint például Vásárhelyi Zoltán (kórus) és Weiner Leó (szimfonikus zenekar), s olyan nagy nevek szerepeltek a művészek között, mint Seregi László és Eifert János táncművészek. A kezdeti években az egyenruhás táncosok, muzsikusok, énekesek miközben a laktanyákat, a táborokat és az új iparvárosokat járták szórakoztató műsorukkal, a próbatermekben igényes műhelymunkával nemzeti kultúránk legszebb darabjaival készültek. A kép országjárás közben készült, melyen a tánckar egy része látható gyakorlóruhában.
Az együttes első külföldi útja a Szovjetunióba vezetett 1951 márciusában. 53 énekes, 40 zenész és 9 kísérő szállt vonatra, s a kint töltött három hét alatt összesen 15 előadásuk volt Moszkvában, Leningrádban és Kijevben. A turnét rendkívüli előkészítés előzte meg, elsőként a szovjet szakértőknek kellett bemutatni a vendégszereplésre szánt műsort, majd a végső bírálatot Farkas Mihály vezérezredes, akkori honvédelmi miniszter mondta ki, akit elkísért az akkori népművelési miniszter, Révai József is.
1956. szeptember 6-án a Nemzeti Múzeum lépcsőjén az együttes előadásában elhangzott Kodály Zoltán Nemzeti dal című műve, melyet a forradalmi hangulattól túlfűtött közönség tizenkétszer tapsolt vissza. Kodály mellett balra egyenruhában Vass Lajos őrnagy, az együttes karnagya, mellette Ortutay Gyula néprajzkutató, a Hazafias Népfront elnöke látható. Az együttes másnap indult vonattal a Szovjetunión keresztül Kínába három hónapos látogatásra. A filmes stábbal utazott Jancsó Miklós filmrendező és a későbbi tévérendező, Horváth Ádám is mint énekes. Három hónap, 12 város, 104 előadás – ez a kínai turné számokban. A hazai forradalmi hírek hallatán azonban útban hazafelé megtagadták, hogy Moszkvában fellépjenek. A retorzió nem maradt el: a renitens társulatot megcsonkították, a kórus is csak azért nem szűnt meg, és működhetett tovább filharmóniai kórusként, mert maga Kodály Zoltán kelt a védelmükre. 1958 derekán a társulat ismét működési engedélyt kapott, és a visszatérő kórussal ismét 150 tagú nagy együttesként működhetett tovább.
A hetvenes évek elején is tovább folytatódott a tánckar „színvonalas szakmai menetelése”: Szigeti-Novák Mese a játékkatonáról című, a Dózsa táncdráma és a hajdani koreográfusnemzedék (Györgyfalvay Katalin, Szigeti Károly, Novák Ferenc) által létrehozott „Tíz magyar néptánc”.
A 60-70-es években az együttessel szembeni hivatalos elvárás a minél hatékonyabb honvédelmi propagandát szorgalmazta, miközben megpróbáltak lépést tartani a világban és az itthon is egyre erőteljesebben jelentkező, új művészeti irányzatokkal, törekvésekkel. Az eredmény néhány biztató kísérlet, mint a Lendvay Kamilló művészeti vezető kezdeményezte totális színházi próbálkozások, vagy a legjelesebb hazai komponistákat, Szokolay Sándort, Petrovics Emilt, Farkas Ferencet megnyerő hazafias kantátasorozat születése. A magas művészi igényesség és a szórakoztató szándék egységét az ekkor Novák Ferenc által vezetett (1965–76) tánckarnak sikerült leginkább megvalósítania. Az Üvöltés című műsorával (1969) a tánckar a tőle szokatlan formanyelven mutatkozott be. Kísérletképpen a jazzbalett területére kirándultak. Igazi nagy áttörés volt a Szokolay-kantáta, a Vitézi ének táncszínházzá formálása is, amelyet a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutattak be.
Novák Ferenc próba közben, a szegedi Dóm téren a 80-as évek végén. Előtte, csíkos pólóban Szűcs Elemér tánckarvezető látható mint Tata asszisztense. Az együtteshez 1982-ben már mint művészeti vezető érkezett újra Novák Ferenc, aki megújította, megfiatalította a tánckart, autentikus népi zenekart szerződtetett (Hegedős együttes), létrehozva új formanyelvű dramatikus táncszínházát, bekapcsolva a Honvéd Együttest a hazai és nemzetközi művészeti élet vérkeringésébe. Új keletű kezdeményezéseivel jelentős áttörés zajlott az énekkar művészi munkájában is: „mesterhangszerré” formálni a kórust és kiszélesíteni a műsorkészletet. Ekkor vette fel repertoárjára az egyházi zenét, s mindjárt kirobbanó sikerrel mutatkozott be a franciaországi Étampes-i Fesztiválon.
Novák Ferenc vesszőparipája volt a művészeti kapcsolatrendszer kiépítése is, amelyhez felhasználta kitűnő nemzetközi kapcsolatait is. Csukás István így írt róla: „Ha megjelenik bárhol, színpadon, tanácskozáson, kártyapartin, egyből betölti a teret, a szobát, sisteregve, mint a gömbvillám! Az alkata is olyan. Más ember sétál, lépeget, siet, kocog, Tata gurul, mintha arra is sajnálná az időt, hogy egyik lábát a másik elé rakja. A lábát másra tartogatja, a lábával művészetet csinál: táncművészetet. De természetesen a tánc se köti le teljesen, a megmaradó hihetetlen energiájával rendez, koreografál, régi táncokat gyűjt, szervez, irányít, együttest vezet, politizál és főz.” (Elmondtam én…, Novák Ferenc Tata – interjúkötet – Planétás Kiadó, 2000, összeállította: Farkas László)
A Honvéd Táncszínház közreműködött Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperájának előadásában, melyet a városligeti Királydombon mutattak be 1983. augusztus 18-án. A képen balról Novák Ferenc Tata, középen a Koppány szerepét alakító Vikidál Gyula, jobbra pedig Koltai Gábor rendező látható.
1994-ben mutatták be az Asszonyok könyve című táncjátékot, melynek koreográfusa és rendezője Foltin Jolán, Novák Ferenc felesége, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, táncpedagógus, a nemzet művésze volt. Zenéjét Kiss Ferenc szerezte. Foltin Jolán kulcsfigurája volt a magyar táncházmozgalomnak a hetvenes években. A gyerekeknek készített számtalan koreográfia mellett elsősorban az asszonysorsot, a nőiességet, a párválasztást formálta meg táncaiban. A Honvéd Együttes nyitott táncműhelyében kaptak sokan bemutatkozási-kísérletezési lehetőséget (Diószegi László, Román Sándor, Appelshoffer János, Horváth Zsófia, Rémi Tünde), s így, mint kiemelt alkotó Foltin Jolán is. Vállaltan női perspektívából készült darabjainak érzelemgazdagsága (Asszonyok könyve, Harangok [1996] és a Lagzi [2001]) jól ellenpontozta Novák Ferenc látásmódját.
Szalai Antal, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész 50 évig volt prímás az együttesben, 1963-ban lett a Honvéd Együttes Népi Zenekarának tagja, majd később 1969-től művészeti vezetője tényleges alezredesi rangfokozatban. Vezetésével nemcsak önálló népi zenekari koncerteket adtak, hanem a zenészek táncjátékokat, szólistákat és népdalelőadásokat is kísértek.
2023 októberében az együttes fellépett a Pesti Vigadóban az Álarcok című koncertprogrammal, melyből Berlioz Faust elkárhozása című operájának auerbachi pincejelenete látható (szólót énekel: Major Attila).
Strausz Kálmán Liszt-, Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas karnagy 2010-ben érkezett a kórus élére, ahol beindított egy megújulási folyamatot. A hagyományok újszerű formai és szakmai értelmezésével, strukturális változásokkal, a kórushangzás csiszolásával és a repertoár bővítésével kezdte el munkáját. Rendszeressé váltak az operaházi és Erkel színházbeli fellépések is. A képen látható koncertjelenet korai előzménye pedig a Müpában bemutatott Berlioz Faust elkárhozása című opera a Nemzeti Filharmonikusokkal, egy 200 fős kórus részeként, Kocsis Zoltán vezényletével.
A legrejtélyesebb és legmélyebb emberi érzelmeket elevenítette meg A hűtlen feleség című bűnügyi táncdrámájában a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Honvéd Férfikar közreműködésével 2021 májusában. A 19. századi titokzatos székely népballada nyomán készült Zs. Vincze Zsuzsa forgatókönyve, egy képzeletbeli nyomozás eredményeként: a férj, a feleség és a szerető, azaz Barcsai hármasa köré egy olyan magával ragadó történetet álmodott meg, amely a szorongató tragikumból építkezve az igaz és múlhatatlan szerelemnek állít emléket.
A 90-es években a gazdasági körülmények miatt a társulat megvált szimfonikus, majd később a Szalai Antal vezette népi zenekarától is. A 2000-es évek elején a Honvéd Együttes átkerült a kulturális tárcához, majd a Zsuráfszky Zoltán vezette Budapest Táncegyüttes is a Honvéd Együttesbe tagozódott. 2007-ben az addig külön működő két hivatásos táncegyüttes Honvéd Táncszínház néven egyesült. 2012 óta a társulat ügyvezető és művészeti vezetője Zsuráfszky Zoltán, aki névváltoztatást kezdeményezett, így azóta – továbbra is a Honvéd Együttes keretein belül – Magyar Nemzeti Táncegyüttes néven folyik a társulat művészi munkája. Nemrég a Honvéd Férfikar is nevet változtatott, s immár Magyar Nemzeti Férfikarként működik tovább.
A saját játszóhellyel máig nem rendelkező, utazó színházként működő, 150 tagú Honvéd Együttes az elmúlt évtizedek során több tízezer előadást tartott, és megszámlálhatatlan alkalommal vendégeskedett a világ számos színpadán.
A képek válogatását Aranyos Károly végezte, aki 1992–1996-ig az együttes igazgatóhelyettese, 1996–2012-ig igazgatója volt.
Várkonyi Éva
