Készíts egy tematikus koncertet, amely legalább három különböző népköltési műfaj – például zenei műfajok, mese, monda, archaikus ima, ráolvasás vagy találós kérdés – felhasználásával készül. A műsorban lehetőséged van a hagyományos zenei formák kísérletező átdolgozására is.
A legjobb pályázatok a Hagyományok Házával együttműködve valósulnak meg! A nyertesek zenei mentorokat, koncerthelyszínt és technikai eszközöket kapnak a megvalósításhoz.
A Hagyományok Háza nyílt pályázatot hirdet felsőfokú oktatási intézményben, illetve szakirányú képzési formában népzenét tanuló fiatal zenészek számára. Pályázni olyan jeles naphoz, ünnephez kötődő tematikus műsortervvel lehet, amely legalább 3 különböző népköltési műfaj (zenés műfajok és a nem énekelt népköltészeti műfajok – mese, monda, archaikus ima, ráolvasás, találós kérdés stb.) felhasználásával készül. A zenei alkotás során lehetőség nyílik a szigorúan vett autentikusság kereteiből való igényes kimozdulásra, rendhagyóbb hangszer-összeállítások, zenei vagy akár rendezői ötletek kipróbálására, kísérletezésre. A benyújtott pályázatok közül a Hagyományok Háza öt műsorterv megvalósításában vesz részt együttműködő partnerként.
A beadáshoz szükséges
- a műsor címe és koncepciójának bemutatása (1000-1500 karakter)
- a kiválasztott folklórszövegek és dallamok, forrásmegjelöléssel
- az elhangzó műsorszámok címei, sorrendje és a megszólaló hangszerek meghatározása
- egy tervezett műsorszám önálló kidolgozása és az arról készült hang- vagy videófelvétel
- a pályázó szakmai önéletrajza
Benyújtom a pályázatot
Benyújtási határidő: 2025. január 10. (éjfél)
A beérkező pályázati anyagokat szakmai zsűri bírálja el.
Az értékelés szempontjai
• Szakmai tartalmak és minőség
• A felhasznált forrásanyag esztétikai minősége, műfaji változatossága, illeszkedése a témaválasztáshoz
• Pontos forrásjelölés
• A projekt világos, lényegre törő bemutatása
• A műsorterv érthető leírása, jó szerkezete
A zsűri döntéséről e-mailben értesítjük a pályázókat 2025. január 30-ig. A nyertes pályázók a Hagyományok Házával együttműködési megállapodást kötnek, amely alapján a pályázó vállalja a műsorterv egy éven belül történő, magasszintű megvalósítását, a Hagyományok Háza pedig a próbákhoz zenei mentorokat, a koncerthez helyszínt és technikai eszközöket biztosít.
Egyéb információk
1. A pályázók a pályázat benyújtásával hozzájárulnak ahhoz, hogy a pályamunkák elbírálása és a nyertes műsortervek megvalósítása érdekében a Hagyományok Háza a pályázati dokumentációt megőrizze.
2. A pályázók az online jelentkezéssel (a pályázat benyújtásával) vállalják, hogy nyertességük esetén a műsortervük megvalósítására vonatkozó együttműködési megállapodást megkötik a Hagyományok Házával, valamint hozzájárulnak ahhoz, hogy ennek előkészítése érdekében a Hagyományok Háza a jelentkezés során megadott adataikat felhasználja.
3. A pályázat benyújtásával a nem magyar vagy nem magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgár pályázó elfogadja, hogy a pályázati felhívásra benyújtott pályázatok elbírálására és az esetleges jogviták eldöntésére a magyar jog szabályai irányadóak, a jogviták eldöntésére a magyar bíróságok rendelkeznek joghatósággal.
4. A pályázat benyújtásával a pályázó elfogadja a jelen pályázati felhívás tartalmát, emellett hozzájárul személyes adatainak a következő célok érdekében történő kezeléséhez: a megadott adatokat a Hagyományok Háza a pályázat elbíráláshoz, a eredményekről tájékoztatásához. A pályázatot beküldő tudomásul veszi, hogy személyes adatai kezelésének egyéb feltételeit a Hagyományok Háza erre vonatkozó Adatkezelési Tájékoztatója (https://hagyomanyokhaza.hu/hu/adatvedelem) tartalmazza.
További információ
A pályázattal kapcsolatos további kérdésekben a Hagyományok Háza munkatársai készséggel segítenek:
Szervezési és technikai kérdésekben:
Karácsonyi Zoltán (karacsonyi.zoltan@hagyomanyokhaza.hu)
Szakmai kérdésekben:
Berta Alexandra (berta.alexandra@hagyomanyokhaza.hu)