Messze szállt az ének

Zentagunarason a legutóbbi két hétvége a néptánc és a népzene jegyében telt. A Gracza János Színjátszó és Irodalmi Egyesület a közelmúltban ötödik alkalommal tartott néptánctalálkozót, az elmúlt szombaton pedig hetedszer adtak egymásnak találkát a környék népdalkórusai és népzenei együttesei.

 A néptánctalálkozón a házigazda csoportjai (Bobajka, Boróka, Gézengúz, Pimpimpáré és két szólótáncospár) mellett a topolyai Szederinda és a csantavéri Rügyecskék néptáncegyüttesek léptek fel, Csonka Ferenc és zenekara pedig bemutatta a Tokkal-vonóval című lemezét. A VII. Népzenei Találkozó a helybeli Prométheusz színjátszó csoport Banya-buli című zenés jelenetével kezdődött, majd a szintén helyi Tácsi tamburazenekar és a Gyöngyvirág asszonykórus tagjai léptek színpadra. Őket a bajsai Csalogány népdalkör és citerazenekar, a bajmoki Búzavirág vegyes kar, a péterrévei, fiatalokból álló tamburazenekar, a topolyai Kaláris asszonykórus, a csantavéri Mendicus tamburazenekar, a kevi Bazsarózsa asszonykórus, a gunarasi Rozmaring asszonykórus és a Pacséri Magyar Dalkör követte. Nagy Bozsik Angéla, a Gracza János SZIE elnöke elmondta, hogy mindkét találkozó célja a néptánc és a népzene népszerűsítése, népi kultúránk fenntartása és továbbadása, emellett fellépési lehetőség nyújtása a csoportok számára, valamint a barátkozás és a tapasztalatcsere. Kihasználtuk az alkalmat, és megkértük az elnök asszonyt, összegezze a Gracza János SZIE idei évét. 

— Az 1991 óta működő egyesületünk tagsága folyamatosan nő, és a szakcsoportok száma is gyarapszik. Legrégebbi csoportunk a Gyöngyvirág asszonykórus. Az asszonyok kitartóan járnak próbákra és fellépésekre, rendszeres vendégei a környező települések eseményeinek, falunapjainak, népzenei fesztiváljainak. Felléptek Csókán, a KÓTA Aranypáva Térségi és Országos Népzenei Minősítőn, ahol arany minősítésben részesültek. Őket gyakran kíséri a Tácsi ifjúsági tamburazenekarunk, a fiatalokat szintén arany minősítéssel tüntették ki az említett minősítőn. A két csoport a Durindón és egyéb rendezvényeken is együtt lépett fel. Mindkét csoport művészeti vezetője Dudás Zoltán, az asszonykórus vezetője Szeverics Franciska. Két ifjúsági néptánccsoportunk, a középiskolásokból és egyetemistákból álló Gézengúz és a Pimpimpáré közös produkciókat is készítenek, de önállóan is tevékenykednek. Különféle szemléken, egyebek közt a Gyöngyösbokrétán is képviselték színeinket. Szólótáncospárjaink, Kadvány Balázs és Kadvány Júlia, valamint Tari Eliza és Nagy Lehel, az ifjúsági szólótáncversenyen szerepeltek, és ezüst minősítéssel tértek haza — sorolta az elnök asszony.

Az általános iskolásokból álló Boróka néptáncegyüttes (művészeti vezetőjük Farkas Karina) a Kőketáncon ezüst minősítést vehetett át, ők képviselték a települést a Nagyvárad melletti Bihardiószegen, a Diós Települések XIV. Nemzetközi Találkozóján, és az elmúlt évhez hasonlóan, amikor arany minősítést értek el, és mórahalmi táborozáson vehettek részt, az idén is beneveztek a betlehemes világjátékokra. 

— A betlehemes műsort öt helyszínen kell bemutatni. December 13-án a helyi közösség rendezvényén láthatja a közönség először, majd 22-én az iskolával közösen szervezett karácsonyi műsoron, 23-án a zentai Karácsonyi Kavalkádon, 24-én este pedig a templomban, a karácsonyi szentmise előtt is fellépnek. Szabadkán is esedékes egy szereplés, de ez még szervezés alatt áll. Az óvodásokból, elsős és másodikos tanulókból álló Bobajka néptánccsoport a Savelin házaspár vezetésével kezdte meg a munkát, és a múlt heti néptánctalálkozón léptek először nagyközönség elé. Még gyermekjátékokkal foglalkoznak, januártól azonban a Kőketáncra készülnek. A Pengetőcske citeracsoportunk olyan általános iskolás tanulókból áll, akik nagyon szeretik a népzenét, és néptánccal is foglalkoznak. A Prométheusz színjátszó csoport összetétele gyakran változik, mert az általános iskolát befejező tagjaink kirepülnek, az ötödik osztályosok közül pedig rendszerint többen csatlakoznak. Az évről évre nagyon szép eredményeket elérő csoportot Üveges Gizella irányítja, ő vezeti a próbákat, keresi a jeleneteket, és időnként Mess Attila is besegít a munkába. A Banya-buli című zenés jelenettel több színjátszó szemlén arany és ezüst minősítésben részesültek, a mai fellépés után pedig már a karácsonyi alkalmi műsorra készülnek. Az új koreográfiát a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával valósították meg — mondta az elnök asszony, majd a különféle pályázatokra is kitért. — Minden évben pályázunk az illetékes tartományi titkárságoknál, és támogatásuknak köszönhetően jutottunk el a diós települések találkozójára, de kaptunk támogatást a néptánc- és a népzenei találkozó megszervezésére is. Zentagunaras Helyi Közössége és Topolya Önkormányzata is állandóan mellettünk áll, valóban abban segítenek, amiben tudnak. A Csoóri Sándor Alap támogatásának köszönhetően új viseletekkel gazdagodtunk, tamburákat, citerákat, nagybőgőt, tekerőt vásároltunk. A fiatalokat szakmai továbbképzésekre küldjük, hiszen szeretnénk, ha ők is bekapcsolódnának a munkába, szervezésbe. A gyerekcsoportoknál ki kell emelnem a szülők segítségét, akikre a szervezésben, a fellépésekre való eljutásban és minden másban számíthatunk. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatán is nyertünk eszközöket új koreográfiák készítésére, oktatódíjakra és viseletbeszerzésre — összegzett Nagy Bozsik Angéla, a Gracza János SZIE elnöke. 

A VII. Népzenei Találkozó a csoportok közös éneklésével, majd vacsora melletti barátkozással és a következő évi tervekről való beszélgetéssel ért véget. 

Tóth Tibor

 

text