Szengyel István hit- és néptáncoktatóként tanít, mellette művészeti vezetőként már 25 éve szervezi a kistarcsai Pannónia Néptáncegyüttes életét. Háromgyermekes családapa. Rendkívül pozitív személyisége, derűje, lelkesedése és jó humora mind azok a tulajdonságai, melyekért a tanítványai is szeretik.
Nyolcadik alkalommal adták át idén a Gránit Oroszlán Példakép Díjat, a Férfi pedagógus kategória kiemelt kitüntetettje elismerést Szengyel István kapta. A negyvenes éveiben járó férfi hangsúlyozza, mennyire fontos munkájában a hitelesség; ez tartja meg a szakmai pályán. Továbbá az őszinte kommunikáció, ami szükséges a mindennapi kapcsolatokban. A lexikai tudás mellett feladatának tekinti az empátia fejlesztését. Néptáncból és művészetből szerinte többet kellene kapniuk a gyerekeknek és mindannyiunknak, mert hozadéka pozitív irányban befolyásolhatja az életminőséget.
Jó kedély nélkül minden törekvés értelmét veszti – vallja a pedagógus, aki olykor két témazáró között a tanítványainak elindítja Besenyő Pista bácsi-videóit, hogy felderítse őket. Hittant úgy oktat, hogy óráit a hitéleti tudásátadás mellett lelkiséggel, Isten-élményekkel tölti meg. Játszva tanít, énekel együtt a fiatalokkal, és ha rákezd szeretett hangszerén, kobzán zenélni, az a szívekig hatol. Diákjai ezekre a jó hangulatú tanórákra évek múltán is emlékeznek.
Szülei indították el a pedagógusi hivatás felé. Hatévesen beíratták néptáncolni, azt hamar megszerette. Vallási értékrend szerint nevelkedett, a kettő jól megfért egymás mellett. Amikor 1989-ben bekerült a szentendrei Ferences Gimnáziumba, az előbbi hobbijával rövid időre felhagyott, és minden erejével a tanulmányaira koncentrált.
De hiányzott neki a néptánc. Zsámbékon, a Katolikus Tanárképző Főiskola hitoktatóképzésén tanult, vele párhuzamosan pedig jelentkezett a Hagyományok Házában néptáncoktatói tanfolyamra.Folytatta a táncot, és bekerült az Állami Népi Együttes, a későbbi Tímár Kamara Táncegyüttes utánpótláscsoportjába. Majd megkapta a lehetőséget Kistarcsán, hogy vezesse a Pannóniát.
Frissen végzett pedagógusként a budapesti Szent István Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában kapott állást. Éneket, testnevelést, valamint néptáncot oktatott kötelező tanóra, illetve szakkör keretében. Táncgálákat szervezett nagy sikerrel. Az énekkel, kézműves foglalkozásokkal, élőzenével kibővített iskolába hívogató táncházi eseményeken rengeteg óvodás vett részt. A következő tanévben annyi diák jelentkezett hozzájuk, hogy újra két osztály tudott indulni egy helyett.
Az intézményben töltött húsz évére hálával tekint vissza, mondván, ott vált pedagógussá. Majd szakmai útja a Deák Diák Ének-zenei Általános Iskola és Gimnáziumban folytatódott, ahol néptáncot tanít és szakkört működtet. Mellette a Gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban, illetve a hozzá tartozó Kikelet Óvodában oktat, a tánc mellett hittant is.
A népzenei-táncos pályafutása is szépen épült. Túl a harmincadik életévén tanult meg kobzát pengetni. Furulya és dobszó mellett zenélt egy moldvai csángót játszó zenekarban. Majd meghívták tagnak a Kavalkád zenekarba, és vele párhuzamosan a Berszánba. Ebből a kettő, egy furulyás híján azonos formációból állt össze a Berka Együttes. István szép nyolc évet köszönhet nekik. Szerveztek táncházat a fővárosi Pilinszky Caféban olykor háromszáz fiatal részvételével. Ebből a bevételből tudták kiadni az első albumukat, zenéltek külföldön és idehaza.
De ez a feladat egyre terhesebbé vált számára, miközben a Pannóniát töretlen lelkesedéssel és energiával építette. Emberfeletti munkája meghozta az eredményét. Ma nyolc csoporttal, csaknem kétszáz fővel működik a táncegyüttes, amelyet leginkább a családiasság jellemez. A keze alatt felnőtt táncoslábú diákok számos nívós versenyen kiváló eredményekkel végeznek. Ezeken túl számos kulturális és élményekkel teli programot szervez a közösséghez tartozó kicsiknek és felnőtteknek.
Feleségét, Borbálát a néptáncegyüttesben ismerte meg, együtt táncoltak a felnőttcsoportban. Ez évben ünnepelték a tizenegyedik házassági évfordulójukat. István mindig nagy családot szeretett volna, s kapott is három szép leányt: Julcsi tízéves, Zsuzsi kettő, Panni öt évvel fiatalabb nála. Elismeréssel meséli, hogy a felesége szépen szervezi a mindennapjaikat, amelyekből kétségkívül a családapa is bőséggel és örömmel kiveszi a részét.
Most van túl a szalagavatón, ahol nem a hagyományos táncot tanította be, hanem kiegészítő műsorként egy legényest tervezett színpadra. Hatalmas sikert arattak. Elárulja, olykor már nehezen bírja erővel, hogy ilyen sok szerepben maximálisan helytálljon. Éppen ezért a Pannóniában a szervezési feladatok egy részét átadta kollégáinak, hogy továbbra is tudjon koncentrálni a szakmai kötelezettségeire.
– Nehéz küldetés ma néptáncot tanítani, mert a fiatalok nem ebben a kulturális közegben nőnek fel. A szalagavatón előbb táncolnak latint, mintsem hogy a saját népük ritmusára ropnák – mondja. – De el lehet lelkükben ültetni a magocskát, a néptánc életformává válhat. Ez és a hitélet ilyen módon nem különbözik egymástól. Mindkettő a közösségbe tartozás, az együtt eltöltött idő örömét adja. Úgy hiszem, érdemes be- és visszaépíteni a mindennapjainkba a kultúrát, a művészetet, mert általuk élhetünk emberi teljességben.
B. Pintér Dalma
