Elkezdődött a Dúrmoló Téli Népzenei Tábor Tóthfaluban. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet rendezvényét több mint 70 résztvevővel tartják meg.
Fő tematikája a jeles napok, népszokások és az év közbeni alkalmakhoz kötődő vajdasági népdalok. A tábor január 6-án gálaműsorral zárul.
Nagy igyekezettel tanulják a kis zenészek tanáraik segítségével a népdalokat. Csak néhány nap áll rendelkezésükre, hogy a lehető legtöbb, az ünnepekhez kapcsolódó dalt sajátítsanak el. Január 6-án, 15 órától a tóthfalusi Munkás Szent József-templomban a tábor gálaműsorán mutatják majd be mindazt, amit elsajátítottak.
A táborban hetvenen vesznek részt, tanulók és oktatók.
A szabadkai Huszár Teodor második alkalommal van itt, brácsán játszik.
„Azért jöttem vissza, és azért foglalt le a tábor, mert nagyon nagy, nagyon sok játék van, aktivitás, és visszajöttem a zenetáborba.”
Délelőtt és délután is több órán keresztül folyik az oktatás, nyolc csoportban kezdő és haladó szinten. Citeráznak, népi éneket tanulnak, tamburáznak és a vonós hangszerek is felcsendülnek. Szabó András és Bolyos Miklós a tamburásoknak tartanak oktatást. Először mindenkit meghallgattak, ezt követően vette kezdetét a munka.
Bolyos Miklós, tamburaoktató: „Aztán osztottuk őket két csoportba, és valójában felváltva, először készítettünk egy közös összeállítást, majd aztán a csoportokba. Az úgymond haladókkal egy másik összeállítást is átnéztünk és kezdtünk, míg akik nem olyan rég kezdtek el muzsikálni, azokkal pedig azokat a dalokat gyakoroltuk, amiket a gálára is készíteni fogunk.”
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet téli népzenei táborát hetedik alkalommal tartják meg. Az évek múlásával a Dúrmoló Téli Népzenei Tábor nagy érdeklődésre tett szert.
Juhász Gyula, népzenei munkatárs, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet: „Mindenkinél odafigyelünk, hogy megtanulják élvezni azt, amit csinálnak, ahogy szólnak a hangszerek együtt. A kíséret az nagyon fontos, hogy megadja a megfelelő hátteret a dallamnak és együtt szóljon, szerintem, most itt, az első napon, és azt látom, hogy nagyon könnyen és gyorsan megfog valósulni.”
A sok tanulás mellett a szervezők időt szakítanak a szórakozásra is, régi hagyományokról tanulnak a fiatalok, valamint szórakoztató és játékos programokkal is készülnek a szervezők. Filmvetésre is sor került, ahol bemutatták Juhász Gábor, Az élet muzsikája… című dokumentumfilmjét is, amely a tábor életéről szól.